A locsolás és a nagy sonka evés közepette érdemes lesz Húsvétkor az Eurosportra kapcsolni, hiszen szombat délelőtt elrajtol a 2017-es Snooker-világbajnokság. Asztalhoz áll a nagy kedvenc Ronnie O'Sullivan, a címvédő Mark Selby, a kínai Ding Junhui, a skót John Higgins és az angol Shaun Murphy is, szóval unatkozni nem fogunk a hosszú hétvégén.

Fogadjunk a favoritokra!

Az első fordulóban kevés olyan meccset találunk, ami kétesélyes, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a 16 kiemelt a 16 selejtezőssel találkozik. Szombaton, vasárnap és hétfőn összesen 10 meccs veszi kezdetét, ezek közül első blikkre azokat szedem össze ahol a favoritokkal érdemes tartani.

Mar Selby 007

Mark Selby (Fotó: Wikipédia)

Hagyományosan a címvédő az első napon bemutatkozik. Mark Selbyre az a Fergal O'Brien vár, aki 1991 óta űzi az ipart, még a 2000-es évek elején a top 10-ben is jegyezték, viszont ettől függetlenül nem tudhat igazán sikeres karriert a háta mögött. A Crucible-ben 2010-ben járt legutóbb, és alaposan megszenvedett, hogy ismét itt lehessen. A selejtezőben ugyanis az utolsó kör utolsó frémjében David Gilberttel 123 percen át "gyilkolták" egymást - ezzel be is írták magukat a történelem könyvekbe. Nem az a snookeres O'Brien, akitől annyira tartanának a nagyágyúk, a lassú játéka miatt nem szeretnek vele játszani, viszont Selbyt ez hidegen hagyja, ő nem az a kapkodós, türelmetlen típus. A korábbi négy meccsük mindegyikét az angol nyerte, most sem lesz ez másképp, még akár -4.5-ös hendivel is vállalható.

Nem csak Selby, de az ötszörös világbajnok Ronnie O'Sullivan első körös búcsúját is nehéz elképzelni. Erre a Crucible-ben 2003-ban volt legutóbb példa, de akkor is egy bizonyos Marco Fu-nak sikerült legyőznie. Gary Wilson más kategória, túl van már a 30-on, de pályafutása során most először tudta felverekedni magát a vb főtáblájára. Neki ez egy óriási élmény lesz, hogy a valaha volt egyik legnagyobb snookeres ellen játszhat a sportág szentélyében. A tisztes helytállásban bátran gondolkozhat, hiszen Ronnie a 2016/17-es szezonban nem csillogott annyira, viszont még így is ő a meccs toronymagas favoritja.

Stuart Bingham

Stuart Bingham (Fotó: Wikipédia)

Vasárnap kora délután két világbajnok csap össze, a 2015-ös győztes Stuart Bingham és a 2002-es Peter Ebdon. Utóbbitól már az is nagyon komoly fegyvertény, hogy felverekedte magát a főtáblára, a maga 46 életévével ő a mezőny legidősebb tagja. A selejtezőben két meccset is döntő frémben tudott megnyerni, szóval az Ebdon szurkolók meleg pillanatokat élhettek át az elmúlt napokban. Ebdon a leglassaban lökő játékos, amivel képes az őrületbe kergetni az ellenfeleit, viszont Bingham sem az a villámkezű, így rajta ezzel fogást nem fog találni Peter. 2008-ban nyert legutóbb meccset a Crucible-ben az idősebb angol, meglepne, ha ez a sorozata most szakadna meg.

Öt kínai snookerest is találunk a 32 fős főtáblán és biztosan lesz a 16 között is, miután Ding Junhui és Zhou Yuelong egymás ellen játszanak. A vb előtti utolsó pontszerzőn, a China Openen is találkoztak, Ding ott könnyedén, 5-0-lal intézte el a feltörekvő honfitársát. Nem kérdés, hogy Ding jóval komolyabb játékerőt képvisel és a Crucible-ben is sokkal nagyobb a tapasztalata, lévén például tavaly döntőzött. Nagyon tehetséges Yuelong, de ez még nem az az év amikor ő nagyot fog villantani. 

Óvatosan, csak, óvatosan!

A maradék hat meccsen már érdemesebb óvatos lenni a favoritokkal. Shaun Murphyre nem vár könnyű meccs Yan Bingtao ellen. Igaz, a kínai nem játszott még soha a vb-n, de egy hihetetlenül tehetséges játékos, aki elvárások nélkül állhat oda az asztalhoz. A John Higgins - Martin Gould az oddsok ellenére egy kifejezetten szoros mérkőzésnek ígérkezik. Tudása alapján Gould akár a kiemeltek között is lehetne, kicsit sem lenne meglepő, ha borsot törne a háromszoros bajnok skót orra alá.

Mark Allan

Mark Allan (Fotó: Wikipédia)

Nagy pénzt nem tennék Mark Allenre sem, aki elég sokszor betlizett már a Crucible-ben, Jimmy Robertson pedig nem egy ügyetlen snookeres. Marco Fu-t is könnyedén megviccelheti Luca Brecel, a villám kezű belga képes nagy játékra, ha odafigyel. Ha nem egy hullámvasúton ült volna az egész szezonban Kyren Wilson, akkor őt is beraktam volna a tutik közé Dave Grace ellen. Így viszont jobb vele óvatos lenni, pláne, hogy első alkalommal játszik majd a világbajnokságon úgy, hogy komoly favoritja a meccsének. Stephen Maguire szégyen szemre a selejtezőbe kényszerült, azt megoldotta, de Anthony McGillbe akár bele is törhet a bicskája. 

Ki keres, talál.

A 100-as break piacon gyakran mellélőnek a bukik, ezt érzem most Ronnie és Wilson meccse esetében is. 1.5-re tették a line-t, ami elég alacsony, hiszen nem csak O'Sullivantől, de akár Wilsontól is várhatunk 100-as bréket, a selejtezőben ugyanis 8 darabbal messze ő lökte a legtöbbet, ezek között az egyik ráadásul maximum volt. 

  • Snooker-világbajnokság 2017 tippek

    Selby+Ronnie+Bingham+Ding
  • Ronnie-Wilson: 100-as brékek száma 1.5 felett

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Mark Selby (Fotó: Wikipédia)