A fogadásom szempontjából elég, ha Martin Atkinson sípmester úr legalább négyszer felmutatja a zsebében rejlő kártyákat, a Leicester City - Brighton találkozón.

16 éves kora óta játékvezető Martin Atkinson, akinek végül ez lett a munkája a '90-es évek végére. Nem a kiállítások híve, külön kiemelik adatlapján, hogy 2004 augusztusa és 2005 októbere között egyszer sem vette elő a piros lapot, illetve 2003 és 2006 között mindössze 8-szor állított ki játékost 102 találkozón. Nekem a sárga kártya is megfelelő, azt azért szokta emelgetni, átlagosan 3-szor mérkőzésenként. Pontos adat is van, most figyelj: 304 összecsapáson volt bíró a transfermarkt szerint, és ezalatt 2330 sárgát, illetve 58 pirosat mutatott fel. Nekem az lenne jó, ha csak egyetlen lappal is, de túljutna az átlagán, és 4 lapot osztana ki a Leicester - Brighton bajnokin.

Fogadásom fele, két lap egyből egy Ajax meccsen

Alapvetően nem a bíró személye miatt tetszett meg a lapokra fogadás. Az egész bajnokságot figyelembe véve, a Brighton szabálytalankodott eddig a legtöbbször, ez a csapat stílusából is adódik, melynek része a keménység, vagy épp durvaság is. Mindjárt párba állíthatjuk azt a statisztikát, hogy az egyes klubokkal szemben mennyit szabálytalankodnak átlagosan, és ebben harmadik a Leicester. Ez is taktikából fakad, hiszen Vardyék gyors támadásait sok esetben csak szabálytalanul lehet megállítani. Talán meglepő, hogy a Brighton 18 sárgát és 3 pirosat gyűjtött, a Leicester viszont 24 sárga lapnál jár, ami a bajnokságban a legtöbb. Mindezt úgy, hogy a Rókák szabálytalankodták a legkevesebbet, tehát ha odalépnek az ellenek, az durván sikerül. Kicsit zavaros lett így a végére, a lényeg, hogy a játékstílusok különbözőségéből, és a korábbi statisztikák alapján legalább 4 lapot várok.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: jeafish Ping / Shutterstock.com