Wéber Gábor készített egy nagyon korrekt összefoglalót, hogy milyen változások várhatóak a Forma-1-ben 2022-től, a következőkben erről lesz szó, akár videós formában is megnézheted a cikk közepén!

Látványos lesz, hogy az évtizedek óta használt 13 colos gumikról 18 colosra váltanak, és a kerekekre 2009 után visszatérnek a tárcsaborítások. Lesznek első kerékszárnyak, amiket a turbulencia csökkentése miatt vezetnek be, így kevesebb zavaros levegő áramol majd az autó hátsó szakaszába, és a követő autóra. A változtatás célja, hogy nagyobb legyen az előzések esélye, mert így követhetőbb, támadhatóbb az elöl haladó. A következő videóban Wéber Gábor részletesen is elmagyarázza a dolgokat.

Viszonylag nagy szabadságot hagynak a csapatoknak az orrkúp terén, ezért előfordulhat, hogy egészen különböző autókat láthatunk majd a versenyeken. Egyelőre még marad a DRS, melyet eredetileg nem szerettek volna, de az idő eldönti majd, hogy végül mi lesz a sorsa a nyitható hátsó szárnynak. A padlólemeznél visszatérnek egy régi megoldásra, amit 1982 óta nem használtak. Ezzel az a szárnyautós megoldással az a cél, hogy a  szárnyaknál elvesztett leszorítóerőt valahol visszaszerezzék. Sok változás, mindegyik azért, hogy önerőből (DRS nélkül) is kialakulhasson olyan követési távolság, melyről támadás indítható.

2022-ben a Forma-1 bajnoka:

  • Lewis Hamilton - 2.00
  • Max Verstappen - 3.00
  • George Russel - 7.00
  • Charles Leclerc - 15.00

A teljes kínálatot az Unibetnél találod, az írásban közölt szorzók ekkor voltak érvényben: 2021. 12. 20. - 11:30

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés