Elérkeztünk a B csoport rangadójához, amely a kvartett első helyéről dönthet majd, ez pedig eléggé lényeges, hiszen meghatározhatja egy válogatott sorsát az egyenes kieséses szakaszban. Lehetséges, hogy jobb veszíteni, ezzel pedig elkerülni a negyeddöntőben a házigazda németeket? Érdemes-e már most taktikázni? A spanyolok és az olaszok számára ez egy kiváló felmérő lesz arról, hogy hol tart a csapatuk a torna ezen szakaszában.

jún 20. 21:00
Tipp: Mindkét csapat gólt szerez
Unibet
1.88
Tipp: 3,5 büntető lap felett
22Bet
1.73

Spanyolország: Minden téren váltanak?

Jelentősen változott Luis de la Fuente alatt a La Rioja játéka, ez leginkább az első mérkőzésükön, a Spanyolország - Horvátország találkozón látszott, ahol át tudták adni a kezdeményezést a horvátoknak, míg ők egy direktebb játékra váltottak. A selejtezőben ez nem igazán volt jellemző rájuk, mert akkor olyan nemzetekkel szemben, mint Skócia vagy Norvégia egy régről már jól ismert stílust képviseltek, azt, amit az elmúlt évtizedekben megszokhattunk tőlük. 

Az Európa-bajnokságon viszont logikus lépés volt ezt a lépést meghúzni, ugyanis a jelenlegi spanyol keret nem feltétlenül alkalmas arra, hogy 65-70%-ban birtokolják a labdát és teljes kontroll alatt tartsanak egy mérkőzést olyan riválisokkal szemben, mint Modric vagy Brozovic. Ez a válogatott dinamikus, Yamal és Williams révén képesek a széleken védelmeket bontani, gyorsan kontrázni, ez korábban nem volt a La Rioja játékának eleme. 

Régebben sokkal inkább kiismerhető volt a spanyolok játéka, most viszont elsősorban Lamine Yamal révén egy olyan időszak veheti kezdetét, ahol bátrabban lehet variálni, könnyebben megbontják majd az ellenfél védelmét. Az pedig érezhető volt, hogy hiába még csak 16 éves a Barcelona sztárja, elbírja a terhet, a horvátok ellen is a mezőny egyik legjobbja volt, nem árt az olasz védelemnek külön készülnie belőle. 

Olaszország: Hozták a kötelezőt

Nem volt abban semmi extra, ahogyan az Olaszország - Albánia mérkőzés 2-1-es sikerrel ért véget a címvédő szemszögéből. Mondhatnánk, hogy ez volt a papírforma, azt már kevésbé, hogy Eb-rekord góllal már rögtön az első percben hátrányba kerültek. Azért a hátsó alakzatban akadtak néha gondok, de Luciano Spalletti jól összerakta a csapatot, a támadójáték is működött, így hamar fordítani tudtak. 

Spanyolország Olaszország
Lorenzo Pellegrini (Fotó: ph.FAB / Shutterstock.com)

A mérkőzést - az első perceket leszámítva - végig kontrollálták, jól reagáltak a bekapott gólra, egyből letámadták az albán védelmet, szinte pillanatok alatt megfordították a mérkőzést úgy, hogy az albánoknak idejük sem volt összeszedni magukat. Ez az a mentalitás, amire szükségük lesz, ha ezen a tornán is minimum a legjobb négyig akarnak menetelni, de ezen felül még a játék többi elemében is fejlődniük kell. 

Spanyolország - Olaszország felállások és taktika

Spanyolország várható kezdőcsapat

Az első meccsen előzetesen várt kezdőből Olmo, Grimaldo és Laporte nem kapott szerepet, utóbbi sérülése még nem jött rendbe, míg Grimaldo esetében érthetetlen volt a kimaradás. A Bayer Leverkusen játékosa idén még az Aranylabda-szavazás kapcsán sem esélytelen egy top10-re, kiemelkedő formában van, akivel sokkal inkább megbontható egy védelem - mint Cucurellával -, lehetséges, hogy Luis de la Fuente az olaszok ellen tartalékolta őt.

Spanyol válogatott felállás Eb 2024 (2407800595,2465592781,2445222033)
Fotó: BOLDG/Shutterstock, tomambroz/Shutterstock, ArtDesign Illustration/Shutterstock

Az biztos, hogy a spanyol szövetségi kapitány a 3-0-ás győzelem ellenére is komoly kritikákat kapott Pau Torres és Álex Grimaldo kihagyása miatt, mindenki rajta röhögött, mondván teljesen érthetetlen döntés volt. Megeshet, hogy a horvát meccshez hasonlóan, most sem törekszik majd teljes kontrollra a spanyol válogatott, hanem megpróbálnak majd a széleken az olaszok védelme mögé kerülni egy-egy gyors támadással. 

Foci Eb 2024 Tippjáték: Vedd ki részed te is a 150.000 Ft-os nyereményalapból
Tippelj, szurkolj, gyűjtsd a pontokat és zárd a versenyt a legjobbak között a 2024-es foci Eb során, és ezáltal te is részesülhetsz ingyenes fogadásban az Unibet jóvoltából.
Tipp beküldése

Olaszország várható kezdőcsapat

Az albánok ellen pályára lépő olasz kezdőcsapat 90%-át eltaláltuk, csak a taktikában és Mancini kapcsán tévedtünk. Spallettinél ugyanis megszokhattuk, hogy ebben a 3-4-2-1-es felállásban küldi pályára az övéit, de most engedett a három belső védős rendszerből, mivel úgy érezte, fontosabb az albánok ellen a kontroll és a középpálya túltöltése, ezért Pellegrinit nevezte a kezdőbe Mancini helyett, így törekedtek az ellenfél térfelén a létszámfölényes szituációra és a presszingre. 

Olasz válogatott felállás Eb 2024 (2407800595,2465592781,2445222033)
Fotó: BOLDG/Shutterstock, tomambroz/Shutterstock, ArtDesign Illustration/Shutterstock

A spanyolok ellen kérdéses lesz, hogy egy masszív középpályát és kontrollt akar majd Spalletti, esetleg inkább a jól megszokott 3-4-2-1, ezzel pedig egy biztosabb védelmet, felkészülve arra, hogy hiába lép fel Dimarco vagy Di Lorenzo a támadásokkal, Mancini és Calafiori révén a széleken sem tudnak Yamalék mögéjük kerülni. Ez akár döntő tényező is lehet, főleg akkor, ha Spalletti rosszul méri fel a spanyolok taktikáját. 

Spanyolország - Olaszország élő közvetítés, helyszín és időpont

Az M4 Sport közvetíti magyar kommentárral a Spanyolország - Olaszország mérkőzést. Ha inkább szabadban néznéd meg a találkozót, azt Magyarország különböző pontjain is megteheted, ebben nyújt segítséget számodra a szurkolói zónákat összesítő cikkünk! Hol nézhető a Spanyolország - Olaszország válogatott mérkőzés? Alább megtalálod a magyarlakta területeken a TV adók listáját.

  • Időpont: 2024.06.20.  21:00 
  • Helyszín: Arena AufSchalke, Gelsenkirchen (50 000 fő befogadására alkalmas)
  • Élő közvetítés: M4 Sport (HU), Pro TV (RO), ServusTV (AT), Markiza TV (SK), Arena TV (RS)

Játékvezető

Slavko Vincic (szlovén): A szlovén játékvezető 2010 óta rendelkezik FIFA-licenccel, hazája bajnokságában 2007-ben mutatkozott be, 2008-tól első osztályú mérkőzéseket vezet. Szlovéniában eddig két kupadöntőt fújhatott. Nemzetközi mérkőzéseken 2010-ben debütált, azóta pedig a világ egyik legismertebb bírója lett, vezetett 2022-ben EL-döntőt, míg 2024-ben BL-döntőt. Ez a pozitívum, amit mindenki kihangsúlyoz vele kapcsolatban, tényleg az egyik leginkább felkapott játékvezető, de Vincic kapcsán nem árt megjegyezni, hogy 2020 nyarán felmerült a neve egy botrányban Boszniában: Tijana Maksimovic Instagram-modell által szervezett szex- és kábítószer-partikon vett részt, így letartóztatta őt a bosnyák rendőrség. A házkutatás során fegyvereket és kábítószert is lefoglaltak, de hiába kapták rajta a szlovén játékvezetőt, tagadta a vádakat. A partin szinte csak bűnszervezetek emberei tartózkodtak Vincicen kívül, végül a bosnyák rendőrség szabadon engedte őt. A fontosabb nemzetközi meccseken viszonylag kevesebb lapot osztott ki, tizenegyest is kevés alkalommal ítél, lehet csak egy véletlen kisiklás volt az az átbulizott éjszaka?

Slavko Vincic 2023/24-es szezon mérlege: 25 mérkőzés / 99 sárga lap / 2 piros lap / 2 megítélt tizenegyes

Spanyolország - Olaszország tippek, esélyek és fogadási lehetőségek

Kiváló taktikai csatára van kilátás, nem mellesleg pedig ez a találkozó dönt majd a csoport első helyéről is. A korábbról ismert sémákat most el kell felejteni (spanyolok uralják majd a meccset, olaszok védekeznek és kontráznak), bármi megtörténhet, ezért is lesz izgalmas találkozó. Mindkét oldal támadójátékában ott a dinamika, illetve, mint látható volt, védelmeik sem annyira magabiztosak, így jöhetnek a gólok, nem lepődnénk meg, ha mindkét csapat gólt szerezne. Emellett a 2,5 over sem rossz opció, legutóbbi két NL-elődöntőben jött is ez a fogadási típus.

  • Mindkét csapat gólt szerez 1.88
  • 2,5 gól felett 2.12
  • Federico Dimarco büntető lapot kap 9.00

 

Érdekesség volt az említett Nemzetek Ligája elődöntők során, hogy egyik válogatott sem kiemelkedően durva, mégis azokon a találkozókon 11 sárga és 1 piros lapot osztott ki a játékvezető, óriási csavar pedig most jön, hogy az egyik mérkőzésen épp az a Slavko Vincic volt a bíró, aki most ezt a találkozót is dirigálja. A büntető lapok piacán emiatt majd érdemes megfontolni az overezést, ugyanis a határt 3,5-nél húzták meg, ami kedvezőnek tűnik. Hiába nem kapott még idén Dimarco sárga lapot, nem lenne meglepő, ha szabályosan nem tudná majd megállítani Yamalt.

 Megnövelt oddsok  
 Spanyolország nyer & Álvaro Morata gólt szerez vagy asszisztot ad 3.50 
Lamine Yamal & Nico Williams legalább 1,5 kaput eltaláló lövés kombinálva 2.50
Federico Chiesa & Lorenzo Pellegrini legalább 1,5 kaput eltaláló lövés fejenként 3.25

A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 június 19. 9:49 UTC.

  • Spanyolország - Olaszország tippek

    Mindkét csapat gólt szerez
    Unibet
    1.88
  • 3,5 büntető lap felett
    22Bet
    1.73

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: ArtDesign Illustration/Shutterstock, xalien/Shutterstock