Közel 20 forduló után, csak lesz valami az Arsenal - Newcastle United összecsapásra. Például a Szarkák csapata annyira jól elvan labda nélkül, hogy az egész bajnokságot figyelembe véve, náluk volt eddig legkevesebbet a játékszer, átlagosan 41.4 %-ban!

Értelmes szorzóért kínált éles különbséget keresek. Közel van a két csapat egymáshoz a tabellán, a szerzett találataik terén sincs nagy eltérés, a kapott góloknál az Arsenal 19-ére, a Newcastle-nél 27 jut, de a hazaiak legalább egy találatára mindössze 1.10-ért lehet fogadni, ami irtóztatikusan kicsi. Gyorsan kitűnik az is, hogy a közel egyforma eredményesség, a Newcastle-nek sokkal kevesebb labdabirtoklásból jött össze. Az egymás elleni mérkőzéseiken 2019-ben és 2020-ban is, az Arsenal mindig 60% felett birtokolt, de volt hogy elérte a 70-et is.

Pierre-Emerick Aubameyang (Fotó: CosminIftode / Shutterstock.com)

Talán a labdabirtoklásból, és a játékstílusból is fakad, hogy a Newcastle eddig összesen 150-szer próbálkozott lövéssel, ami a bajnokságban a legkevesebb. Eközben az Arsenal 204-szer vette célba az ellenfelek kapuját, és mégis közel egyforma mennyiségű gólnak örülhettek, ami a Szarkák hatékonyságát jelenti. A lövések számára többféle módon is fogadhatunk, egyik és másik csapat esetében over vagy under, együttesen elért mennyiségre is, de azt gondolom ez kissé bizonytalan terep, például a labdabirtokláshoz képest, ami egyfajta alapként, mindenképp realizálódik a pályán.

Kínálat elérhető még lesek számában is, ahol közel egálban vannak, illetve elindulhatnék a szabálytalanság vonalán is. Ezzel két gond van, egyrészt hogy egyik csapat sem kiugróan kemény, másrészt David Coote lesz a bíró, meglehetősen rapszodikus lapemelgetéssel. Volt hogy kiosztott 2 sárgát, aztán a következő mérkőzésen 7-et, majd újra munkába állva, csak egyet mutatott fel. Úgy döntöttem az Ágyusok labdabirtoklásnál maradok, ehhez talán nagy segítség lesz a hazai pálya előnye is. Akkor lenne sikeres a fogadásom, ha az Arsenal 63.5 %-nál többet tartaná meg a labdát.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Pierre-Emerick Aubameyang gólöröme (Fotó: Mitch Gunn / Shutterstock.com)