Bár a pénteki napon a sportfogadók zömét bizonyára a Bajnokok Ligája nyolcaddöntői tartják majd lázban, én mégis egyfajta előételként a svéd másodvonalra hívnám fel a figyelmeteket, mivel véleményem szerint az egyik mérkőzésben szép kis fogadási érték lapul! Nézzük a részleteket!

2020 aug 7. 19:00 Közvetítés: UnibetBet365

Västeras SK - IK Brage

Kezdjük a hazai alakulattal. A Västeras idén újoncként szerepel a Superettan mezőnyében! 2011 után sikerült elérni újfent azt a bravúrt, hogy a másodosztályban szerepelhessen a bajnokságot tekintve legkisebb keretértékkel rendelkező klub. 2016 óta fokozatos fejlődés tapasztalható az egyesület háza táján, ugyanis a tárgyévet megelőzően még a harmadvonalban is alsóházas csapatnak számítottak, majd ezt követően egyre jobb eredményeket értek el, ami a jelenben már a másodosztályig repítette őket!

Tudtad? A Västeras egyesülete visszavonta a 12-es mezszámot, s azt jelképesen a szurkolók kapták meg, mint a Csapat 12. játékosa!

 A feljutás lendülete a szezon kezdetén tovább tartott, hiszen a csapat az első négy fordulóban veretlen maradt (1-3-0), ám az 5. játéknapon az élvonalba való visszajutásra pályázó Sundsvalltól elszenvedett zakó óta mindössze a sereghajtó Ljungskilét tudták legyőzni, ezenkívül sorozatban jöttek a vereségek, melyek eredményeképpen csupán a 14. helyen tanyáznak a 16 csapatos mezőnyben! Úgy fest tehát, hogy Thomas Askebrand vezetőedző nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel, s rendre a láthatóan nem működő 3-4-3-as szisztémát alkalmazza. Nem működik ez a rendszer a Västeras esetében, mert bár hazai pályán rendre betalálnak, sőt többször is, de a védelem gyatra mivolta miatt, többnyire elveszítik a párharcaikat! 

Ezzel szemben a vendégségbe érkező Brage mondhatni jó periódusban található. A tavaly Play-offot elbukó, bronzérmes gárda jelenleg is dobogóközelben tanyázik, s az elmúlt öt meccsén mindössze egyszer kapituláltak a Jönköpings otthonában! Stabil alakulatnak mondható a zöld-fehér gárda, ahol szintén tetten érhető a tudatos építkezés! 2017-ben ugyanis még ők is harmadvonalas klubnak számítottak, majd újoncként 6. helyen végeztek, míg tavaly már a dobogón! Úgy vélem, amennyiben ez a tendencia folytatódik - márpedig az első 10 forduló alapján úgy tűnik -, akkor akár jövőre az élvonal elérése sem tűnik lehetetlen küldetésnek! 

Tudtad? A Brage történetének egyik legsikeresebb trénere a magyar Nagy József volt, aki az 1930-as években a svéd válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett? A zöld-fehéreknél máig nagy tiszteletben álló egykori szakember regnálása alatt (1935-1942), 1937-ben jutott fel történetében először az Allsvenskanba az 1925-ben alapított klub!

Eleve a keretük is minőségibb a Västerasénál, s külön érdemes kiemelni a szezon elején ingyen érkező Leonard Pllana játékát, hiszen a koszovói csatár bombaformában játszik. Eddigi tíz tétmeccsén öt alkalommal vette be az ellenfelek hálóját, valamint egy assziszt is fűződik a nevéhez. Minden bizonnyal a foghíjas hazai védelemmel szemben most is jó esély kínálkozik arra, hogy betalál!

Vendégekben találjuk a fogadási értéket!

Már a fentebb leírt gondolatok során kibontakozik az emberben, hogy a jobb kondíciókkal bíró, a másodvonalban tapasztaltabb vendégek a találkozó favoritjai, akik ráadásul az utóbbi fordulókat tekintve is sokkal jobb formában találhatóak! A Västeras látványosan szenved az év elején kinevezett Askebrand irányítása alatt, s kérdés, hogy vajon mire mennek egy olyan egyesülettel szemben, akiktől a közelmúltban is maximum döntetlenre voltak képesek? Mindehhez képest meglepve tapasztaltam, hogy a felsőházas Brage kimeneteles oddsát 3.00-lán kínálják a bukik, s a Västeras sikerét tartják valószínűbbnek (2.30)!

Természetesen a Västeras háza táján nagyon fogadkoznak, hogy a zsinórban négy vereség után - amin Askebrand szerint jól játszottak -, most már ki kell jönnie a lépésnek. Véleményem szerint még ha ez így is van, akkor is legalább egy döntetlenre kimondottan esélyes lehet a Brage együttese, amire egész szép oddsot találunk a bet365 irodánál! 

  • Västerås SK FK - IK Brage tipp

    Brage +0.5 (Asian handicap)
    Bet365
    1.60

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org