Lassan harmadához érkezik a svéd pontvadászat idei kiírása, azonban kilenc fordulót követően rendkívül tömörül a mezőny. A 2. helyezett Malmö és a 11. Hammarby között mindössze négy egységnyi különbség van! Következő tippajánlónkban pedig egy olyan csapat kapcsán ajánlok fogadási ötletet, akik meg tudták verni idén elsőként a Norrköpinget!

2020 júl 23. 19:00 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: IK Sirius 0.0 (Asian handikap)
Unibet
1.68

Kalmar FF - IK Sirius

Idestova négy éve állandó tagja az élvonalnak az IK Sirius egylete, viszont olyan jó formában eddig még talán sosem szerepeltek a legjobbak között, mint idén! A tavaly szinte az egész szezon során a kiesés elkerüléséért harcoltak, míg az aktuális pontvadászat során úgy tűnik, hogy akár komoly meglepetés-csapattá válhatnak az Allsvenskanban!

Henrik Rydström fiai jelenleg a negyedik pozícióban tanyáznak, ami ugyebár a fentebb említett mezőny-tömörülés miatt nem jelent sokat, viszont ha tüzetesebben megnézzük a Sirius idei eredményeit, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy bizony ütősképes csapat formálódik Uppsalában! Bár a "nagyágyúk" ellen még többnyire pont nélkül maradnak (Djurgarden, AIK), a Häcken, Hammarby, Göteborg trió elleni remik már árulkodó jelei voltak, hogy idén javult a Sirius, az elmúlt fordulós 4:2-es siker a listavezető Norrköping ellen (lásd lenti videóban) pedig egyértelműen mutatja, hogy idén könnyen felsőházas alakulattá válhat a klub!

Most ahhoz a Kalmarhoz látogatnak, ahol totális letargia uralkodhat a csapat háza táján. A korábbi 2008-as svéd bajnok évről évre szenved az élvonalban. Többnyire az alsóházban találhattuk őket, ám az idei szezon elején úgy tűnt, hogy végre ez a pontvadászat jól jöhet össze a piros-fehér klubnak! Az első három kört két győzelemmel és egy vereséggel zárták, majd a negyedik játéknapon a Djurgarden otthonában összeomlott az együttes. Az ott bekapott 5:0-lás zakó óta zsinórban veri mindenki a Kalmart, s ez egészen az utolsó előtti helyig ütötte vissza a csapatot.

Természetesen az eddig szerzett két sikert is alaposan átértékelhetjük utólag, ha megnézzük, hogy ezeket a jelen sereghajtó Falkenbergs és a mostanság magára találó, a szezon elején viszont "téli-álmot" alvó Helsingborgs ellen érték el! Ami pedig a legérdékesebb, hogy az év elején kinevezett 64 éves Nanne Bergstrand nem igazán változtat a csapatán. Rendre a láthatóan nem működő 3-4-3-as formációt alkalmazza, s mindez nem fekszik a csapatnak. A csatársorban nincs gólérzékeny támadó, míg a három védős rendszer úgy fest átjáróház, hiszen a Kalmar kapta a szezonban a legtöbb gólt! Nagyon nagy kérdés, hogy mihez kezdenek most a jó passzban lévő Siriusszal?

Vendégoldalon a fogadási érték

Mindamellett, hogy a Sirius az egész szezonban mérföldekkel jobban teljesít a Kalmarnál, óriási önbizalomnövelőként hathatott, hogy megverték a Norrköpinget, ráadásul úgy, hogy négyet gurítottak az idényt bombaformában kezdő listavezetőnek! A Sirius sikerességének titka véleményem szerint a hátsó alakzat, és a középpályás sor mozgékonyságában rejlik, hiszen például a bal hátvéd Axel Björnström két gólt és négy asszisztot jegyez! Az eredményességben továbbá elévülhetetlen érdemei vannak az idén kölcsönbevett japán támadónak, Yukiya Sugitának, aki már négy találatnál jár!

Mindent összevetve adott egy komoly gödörben lévő hazai csapat, komolyabb egyéni teljesítmények nélkül, s akiknek játékát egyenlőre a totális kilátástalanság jellemzi. Velük szemben pedig egy önbizalomtól, duzzadó, lelkes, jól összerakott vendégegyüttest találunk. Számomra komoly meglepetés lenne, ha legalább egy pontot ne tudnának elcsenni a kék-fekete vendégek, de itt a vendégsiker is bőven benne van a pakliban, így a "draw no bet" fogadási opció az ázsiai piacon egész korrekt szorzót kínál!

  • Kalmar FF - IK Sirius FK tipp

    IK Sirius 0.0 (Asian handikap)
    Unibet
    1.68

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Sakchai.K/Shutterstock