Második állomásához érkezik a rali világbajnokság mezőnye. Svédországba látogatnak a versenyzők, ahol a hideg ellenére parázs csatára van kilátás. Ogier megszerzi idei második sikerét vagy Latvala megint meglepi a mezőnyt? Lássuk, mit hoz a hétvége az autósport szerelmeseinek.

makinen

Tommi Makinen. Forrás: wikipedia.org

A svéd rali hatalmas hagyományokra tekint vissza, hiszen több mint 65 éve rendezték az első versenyt. A kezdeti években svéd uralom jellemezte a viadalt, majd a 80-as években finn versenyzők kezdtek el dominálni. Ugyan a 90-es évek elején újra visszatért a svéd győzelmi sorozat, de aztán a finnek kisajátították a versenyt. Előbb Tommi Makinen hozta sorozatban a győzelmeket a finneknek, majd utána a legendás Marcus Grönholm szerzett öt sikert. Az elmúlt években szintén a finnek domináltak, és saját pályájuknak tekintik a svéd ralit. Latvala háromszor tudott itt nyerni, de 2013-ban - Ogier révén - egy francia siker is becsúszott a nagy északi uralom közé. Érdekesség, hogy a szinte mindenhol dominálni tudó Loeb itt csak egy győzelmet szerzett pályafutása során.

Mi várható?

Hó. Rengeteg hó. Kicsúszások, valamint havas és jeges utak. Tömérdek izgalom és főleg az északi versenyzők dominanciája. Na, de ezekről kicsit bővebben. Huszonegy szakasz vár a mezőnyre, amit négy nap alatt kell teljesíteni. A hőmérséklet nulla fok körül lesz és fantasztikus tájakon mennek majd a versenyzők. A fogadóirodák a francia Sebastien Ogiert tartják (1.66)a legnagyobb favoritnak, azonban szerintem eléggé gyenge ez az odds. Nem szokta dominálni ezt a versenyt a francia versenyző. Igaz, hogy 2013-ban nyert, de ezen kívül egyszer sem tudott dobogóra állni. Legutóbb ugyan, a Monte-Carlo-ralin, dominált végig Ogier, de ez abszolút más világ. Az északi versenyeken neki amúgy sem nagyon megy, és most sem érzem azt, hogy megérné ennyiért rá fogadni. Az 1.14-es dobogós fogadása meg a vicc kategória. Ez nem egy olasz vagy ausztrál verseny, itt egy jeges vagy havas részen jöhet a kicsúszás.

Északi versenyzők között dőlhet el

Ahogyan említettem, az északi országok versenyzőiben lehet fantázia. A finn Jari-Matti Latvala az elmúlt években uralni tudta a versenyt. Háromszor nyert. Ő a címvédő, és jól kezdte az idényt is. Monte-Carlóban - eddigi legjobb teljesítményével - második helyezést ért el összetettben, és erről elégedetten is nyilatkozott. Úgy gondolja, hogy akár meg is védheti a címét. Kiskorában havon és jégen tanult meg versenyezni, így abszolút otthon érzi magát a svéd ralin.

Mikkelsen

Andreas Mikkelsen. Forrás: wikipedia.org

Meeke nem kezdte túl jól a szezont

Közvetlen vetélytársa a norvég Andreas Mikkelsen lehet, aki egyben a márkatársa is. A Volkswagen fiatal klasszisa fantasztikusan kezdte az évet, és harmadik lett az év első versenyét. Tavaly a második helyen - Latvala mögött - futott be a svéd versenyen. Idén már előrébb lépne. Ugyan a tavalyi VW Polóval indul a versenyen, de ez nem csökkenti az esélyeit. Ő - ahogyan Latvala is - ilyen talajon tanult meg versenyezni és jól ismeri a hóval borított jeges útszakaszokat. Elfyn Evans kellemes meglepetés volt az év első versenyén, hiszen a 7. helyen zárt. Tavaly a fiatal brit kiesett a svéd ralin és az északi versenyek nem igazán fekszenek neki. Hiába a jobb idénykezdés, nincs elég tapasztalata a havas utakon, így most nem várok tőle túl sokat. Fogadás szempontjából Thierry Neuvilleről is hasonlóan gondolkodom. Negyedszerre veszt részt a svéd ralin, és hiába fejlődik, egyszerűen nem fekszenek neki ezek az útvonalak. Legjobb eredménye egy ötödik hely volt, és Monte-Carlóban bizonyította (18. hely), hogy nincs túl jó formában. Aki viszont jól szerepelhet, az az észt Ott Tanak. Tavaly ötödik helyen zárt és fekszik neki az ilyen havas pálya. Elmondása alapján szereti a svéd versenyt, és idén szeretne valami maradandót alkotni. A brit Kris Meeke nem kezdte túl jól a szezont (10. hely), és nem várok tőle túl fényes folytatást. 35 éves már, eddig sem versenyzett túl sokszor Svédországban, de amikor netán indult, akkor sem ért el jó eredményt. Dani Sordo a legnagyobb hiányzó, aki mountain bike-ozás közben esett, és bordáját törte. Az egykori Forma-1-es pilóta, Robert Kubica pár etapon okozhat meglepetést, de ő annyira hektikusan versenyez, hogy nem lepődnék meg rajta, ha megint kiesne.

ostberg

Mads Ostberg. Forrás: wikipedia.org

Mads Östberg a meglepetésfaktor

A norvégok másik tehetsége most is meglepetést okozhat. Monte-Carlóban jól kezdett és negyedik lett. A svéd versenyen pedig az elmúlt négy évben rendre dobogóra állhatott. Volt itt második, illetve - legutóbbi három versenyén - harmadik. Az edzéseken nagyon jól ment és megnyerte a warm-upot. Ez a kedvenc versenye a szezonban, és ezt tekinti az egyik kulcsversenyének az idény során. Idén is ez lesz az első számú versenye, és erre készül általában a legtöbbet. Ő lehet az egyetlen olyan, aki meg tudja szorongatni a Volkswageneket. A Citroennel akár a győzelemre is reális esélye lehet. Egyértelmű favoritnak tekintem a Meeks elleni párosításban, és a dobogóra is nagyon jó esélyt látok nála.

  • Rali-vb Svédország tippek

    Mads Östberg dobogón végez
  • Östberg - Meeke 1

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Mads Östberg. Fotó: Rodrigo Garrido/Shutterstock.com