Jól jönnének a pontok a Fenernek, mert az élmezőnytől nem lenne jó lemaradni. Ennek oka lehet talán a nemzetközi fronton való szereplés, tehát megoszló figyelem, vagy hiába a kiégett celebek, attól még nem lesz jó csapat?

Szalai Attila egy remek hátvéd, a Fener hatodik legértékesebb játékosa, papíron többre taksálják, mint csapattársát, Mesut Özilt. Gödről indulva, Vácon, Ausztrián és Mezőkövesden át, ciprusi kitérővel, Szalai Attila a törököknél kötött ki, igazán nagy nevek társaságában. Luiz Gustavo, Enner Valencia vagy épp Mesut Özil karrierje meglehetősen magasan is járt, klub és válogatott szinten is a topfutball részesei voltak. Biztos tanulhat tőlük Szalai, bár nyilván kérdés, hogy Özil például mennyire motivált a pályán, a fizetés kiharcolásánál egyértelműen az volt. Évente közel 5 millió fontot keres, ha igazak az adatok, akkor Szalai éves bére 7-800 ezer font körül van.

Mesut Ozil (Fotó: MDI / Shutterstock.com)

Július óta irányítja a Fenert egy portugál tréner, Vítor Pereira, akinek eddigi mérlege 8 mérkőzés alatt: 5 győzelem, 2 döntetlen és egyetlen vereség. Az alkalmazott taktika leginkább 3-4-3, hátul a frontot Szalai tartja, elől pedig a Valencia - Berisha - Özil hármas próbál gondot okozni. Luiz Gustavo mellett, a csapat legjobbja Szalai, és leginkább a védekezésben részt vevő játékokosok jeleskednek. A támadóknak is ideje lenne magukhoz térni,  ha ez megtörténik, könnyedén élmezőnyben lehet a Fener, üldözve a Besiktast. Előzetesen azt mondhatjuk, kötelező lenne győzniük a Giresunspor ellen.

A vendégek legértékesebb és legjobb játékosai ingyen érkeztek vagy kölcsönben szerepelnek, valamelyik nagyobb klubtól elengedve. Ők inkább a négy védős hadrendet kedvelik, és rájuk is igaz, hogy a védők jobb formában vannak. Annyira, hogy eddig egyetlen gólt szerzett a Giresunspor, pedig már 5 fordulót játszott. Ez a negatív bravúr az egész bajnokságban csak nekik sikerült, pedig kapura lövésekben vagy épp cselekben a középmezőny elejéhez tartoznak. Valami mégsem működik ebben a csapatban, ezért szinte kínálja magát, hogy az ember a hazai pályán játszó Fener győzelmére tippeljen. Szavazzunk, hogy ez mennyire jó ötlet!

Szavazás

Fenerbahçe - Giresunspor: Mi lesz az eredmény?


Hazai győzelem14 (93%)

Döntetlen1 (6%)

Vendég siker0 (0%)


Összes szavazó: 15

Borítókép: Mesut Özil. Fotó: Somkid Chimwai / Shutterstock.com

20 000 Forint Freebet

Első fogadásod tétjét 20 000 Ft-ig visszakapod Freebet-ként a Betclic fogadóirodánál, ahol nyereményed azonnal kiveheted!

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org