A hétvégi Szingapúri Nagydíjjal kezdetét veszi a véghajrá a száguldó cirkuszban, az utolsó hét versenyre mindössze tizenegy hét leforgása alatt kerül sor. Hamilton utcahosszal vezet a németek két ásza, Rosberg és Vettel előtt, de a Ferrari pilótájának minden esélye meg van, hogy Szingapúrban elkezdje a felzárkózást.

Gyengélkedő Mercedesek

Való igaz, hogy Vettelnek majdnem háromfutamnyi, 74 pont hátránya van a listavezetővel szemben, de az eddigi szingapúri teljesítményeket tekintve ebből a hátrányból bőven faraghat a vasárnapi futamon. A Mercedesek ugyanis a közel fél másodperces előnyüket egyik pillanatról a másikra elveszítve egy jó másodperces hátrányban találták magukat a Ferrarikkal és a Red Bullokkal szemben. Először mindenki azt hitte, hogy Szingapúrban is csak kicsit altatva kezdenek az ezüstnyilak, ám csak nem javultak a futamhoz közeledve. Ekkorát nem fordulhat a világ két hét alatt csak úgy, a mezőny legerősebb autójából nem lesz hirtelen harmadik, jogos a kérdés, hogy akkor mégis mi történt a Mercikkel? A motorsport-főnök Toto Wolff egyszerűen a rossz beállításokkal magyarázta a történteket. Elképzelhető, hogy teljesen rossz irányban indultak el a srácok, és a későbbi megoldások sem működtek, de azért a visszalépés mértéke még így is nagyon meglepő.  Mindenesetre voltak gondjaik az abroncsokkal is, a guminyomással kapcsolatos változtatásokban is kereshetjük a problémát, de tény, hogy nem találták meg az optimális tapadást a Mercedesnél, és bizony ez nem az ő hétvégéjük.

Sebastian Vettel - Hungaroring 2015

A hungaroringi dobogó akár meg is ismétlődhet a Szingapúri Nagydíjon. (MTI Fotó: Marjai János)

Futam az éjszakai városban

Persze a helyszínnel is próbálták magyarázni a Mercik visszaesését, hiszen egy szingapúri utcai pályán nem jön ki annyira a Mercedesek fölénye, már ami az erőforrások közti különbségeket illeti. És ha már a szingapúri utcáknál tartottunk, akkor érdemes egy-két szót szólni a pályáról is. A futam különlegessége, hogy 2008 óta az éj leple alatt rendezik meg a Szingapúri Nagydíjakat, a látvány pedig még a televízión keresztül is lélegzetelállító. A belváros fényei a hidakkal, az óriáskerékkel és a tengerrel bizony még Forma 1-es futam nélkül is csodásak, hát még így. Persze a versenyzőknek nem sok idejük van gyönyörködni, hiszen versenyidőben a szezon egyik leghosszabb versenye vár rájuk. Ráadásul nagyon kell figyelniük a pilótáknak, hiszen utcai pályáról lévén szó a korlátok itt is közel vannak, még akkor is, ha a klasszikus monacói pályától azért különbözik ez a pálya. Az aszfaltcsík jóval szélesebb itt, illetve egyes kanyarokban bukóterek is találhatóak, cserébe itt a mesterséges fénnyel is meg kell küzdeni a sportág legjobbjainak.

Ferrari - Red Bull csata várható

A szombati időmérő edzésen olyan történt, ami már rég nem, egyik Mercedes sem kvalifikálta magát az első sorba. Ráadásul még a másodikba se fértek be, Hamilton-Rosberg sorrendben csak az ötödik-hatodik helyekre voltak jók. Az első négy helyet szépen elosztották maguk között a ferraris és red bullos srácok. A pole a végig remeklő Vettelé lett, aki bizony nagyon elverte a mezőnyt. Tavalyi csapattársa, Ricciardo lett a második, Räikkönen a harmadik, a finn mellől pedig majd Kvyat rajtolhat. Ami furcsa, az az, hogy Vettel több, mint fél másodperccel verte el a komplett mezőnyt, ami pedig még furcsább, hogy a Mercedesek másfél másodpercet kaptak tőle. Az eddigiek alapján így jó eséllyel a két Ferrari és a két Red Bull lehet harcban a győzelemért. Bár ha az elején nem fogják meg Vettelt, akkor vélhetően nem talál legyőzőre a Ferrari német versenyzője.

F1 Singapore

Már csak a nem mindennapi látvány miatt is érdemes leülni a televíziókészülékek elé. (Fotó: chensiyuan/Wikipédia)

Lesznek kiesők

Ahogy említettem is, a Szingapúri Nagydíj idően a leghosszabb versenyek közé szokott tartozni. Ha tovább tart a futam, akkor pedig több hiba is lehet, hiszen nagyon nehéz sokáig tökéletesen koncentrálni. A technika is megadhatja magát akár, főleg úgy, hogy ez a pálya igazán fékgyilkos. Ráadásul a falak közel vannak, akár egy-egy kockázatosabb is előzést is bevállalhatnak a srácok, úgyhogy én azt mondom, hogy legalább öt kieső összejöhet, azaz 15,5-nél kevesebb klasszifikált versenyző lesz a futamon. Erre 1,80-os szorzón fogadhatunk a bet365-nél.

Tippelj a futamra és 5000 Ft-ot nyerhetsz! Részletek ITT!

  • Szingapúri Nagydíj tipp

    Klasszifikált versenyzők száma: 15,5 alatt

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Már csak a nem mindennapi látvány miatt is érdemes leülni a televíziókészülékek elé. (Fotó: Wiki)