Immáron 29. alkalommal rendezi meg a PDC a dartsos naptári év egyik legnagyobb presztízzsel bíró tornáját, a World Matchplayt! A hagyományosan július közepén, a blackpooli Winter Gardenben zajló eseményre a profik jó része kiemelt figyelmet fordít, hiszen a Phil Taylor-trófea elnyerése mellett elég komoly pénznyeremény bezsebelésével jár már csak 32-es mezőnybe való kvalifikáció is! Lássuk a részleteket! 

Régóta nem történt címvédés

A World Matchplay története nagyjából 2017-ig szinte egyedül Phil Taylorról szólt! Addig szinte csodaszámba ment, ha nem a pár éve visszavonult angol legenda nyerte a tornát! Hegemóniáját 2015-2016-ban egyedül van Gerwen tudta megtörni. Azóta pedig rendre más-más játékos húzza be a kiemelt fontosságú versenyt! Az aktuális címvédő Peter Wright, ám a skót közelmúltbeli formája nem vetíti előre, hogy idén is ő húzza be a trófeát. Snakebite a fogadóirodáknál a 4. legesélyesebb játékos a torna megnyerésére Michael van Gerwen, Jonny Clayton, illetve Gerwyn Price után.

Hétfő estig zajlanak az első forduló mérkőzései

A tornának hagyományosan 32 fő vág neki. Az első körben tehát 16 mérkőzést rendeznek, melyek szombat este veszik kezdetüket a Krzysztof Ratajski - Stephen Bunting párharccal! Vasárnap szinte egész nap élvezhetjük a képernyők előtt a PDC elit-dobálóinak csörtéit, ugyanis mind délután, mind pedig este egyaránt 4-4, egyenként 10 nyert legig tartó mérkőzést láthatunk! A legjobb 16 mezőnye keddre virradóra alakul ki, ugyanis hétfő este még négy csörtét rendeznek az első fordulóban. Érdemes már most szemezgetni a párharcok fogadási kínálatában, hiszen egy-két mérkőzés esetében könnyen foghatunk value-opciókat! Ajánlott tehát időben eszmélni, mielőtt beindul a fogadási nagyüzem.

Meccsek, melyekben fogadási értéket érzünk

Az első kör mérkőzéseinek kapcsán a fogadási kínálatot böngészve akadnak olyan meccsek, ahol véleményünk szerint a bukik kissé elmérik az esélyeket. Kezdetnek adott rögtön a szombat esti programból Dimitri van den Bergh csörtéje Callan Rydzel szemben! Ugyebár a belga van den Berghnek az utóbbi két évben nagyon ment a szekér a World Matchplay esetében. 2020-ban megnyerte a tornát, tavaly pedig a döntőben maradt alul Peter Wrighttal szemben. Minden bizonnyal az oddsmesterek fejében ezek a performanszok éltek, amikor viszonylag alacsony szorzót adtak első körös sikerére Rydz ellen! 

Azonban érdemes közelebbről megvizsgálni az underdogként prognosztizált angol játékos utóbbi időszakban, főként a nagytornákon mutatott performanszait. A decemberi VB-n valami brutális formát produkálva menetelt meccsről meccsre, míg a márciusi UK Openen sem muzsikált rosszul. Sokan azt tartják róla, hogy az angolok egyik nagy ígérete lehet a jövőre nézve. Ennek okán már nem biztos, hogy annyira reális az esetleges sikerére adott 2.75 körüli szorzó. Könnyen lehet, hogy alaposan megnehezíti van den Bergh dolgát. Elég komoly tűzijátékot várunk a két fiataltól!

Joe Cullen is felkötheti a nadrágszíjat vasárnap, ugyanis a friss csapat-világbajnok Damon Heta vár rá. Cullen a Premier Leagueben döntőzött május közepén, míg Heta június elején klasszis formában dobálva hozta az ausztrálok VB-címét! Nem csoda, hogy a párharcot illetően Cullen számít az underdognak, holott az angol is brutális színvonalon képes dobálni, ha jó napot fog ki. Érdemes lehet itt a legek-piacán overezni, alighanem igen szoros befutóval számolhatunk esetükben.

Az első kör legerősebb tippje számunkra

Fogadási szempontból minket egy vasárnapi mérkőzés mozgat leginkább! A délutáni etap során lép tábla elé a decemberi VB-n döntőző Michael Smith! Bullyboy kvalitásaival alighanem minden dartsot követő fogadó tisztában van! Nincs olyan nagytorna, ahol ne lenne a titkos favoritok között, annak ellenére, hogy karrierje során még egyetlen major-tornát sem sikerült tető alá hoznia, pedig számtalanszor egyetlen lépés kellett volna a megdicsőüléshez. Mindenesetre az idei World Matchplay sorsolásánál talán kedvezett neki Fortuna, már ami az első kört illeti. 

Ellenfele alighanem a jelenlegi mezőny egyik leggyengébb játékerőt képviselő tagja, Andrew Gilding lesz. Gilding évekkel ezelőtt többször megfordult major-tornákon, ám azokon többnyire az első körökben kizúgott. Most kissé meglepve tapasztaltuk, hogy több év után kvalifikációt tudott szerezni egy ilyen kiemelt eseményre. Véleményünk szerint már ez a tény is meglepetés, az pedig egyenes döbbenet kategóriába tartozna, amennyiben egy 10 nyert legig tartó, hosszabb lélegzetvételű párharc keretében két vállra tudna fektetni egy olyan klasszis élmenőt, mint Michael Smith. Utóbbi játékos ázsiai piacon való -2.5-ös határú sikerében alapból értéket érzünk, hát még sima kimeneteles győzelmében 1.40-es oddson. Nálunk tehát ez a csörte rejti a legérdekfeszítőbb ütközetet fogadási szempontból.

  • Darts - World Matchplay 2022 tipp

    M. Smith - A. Gilding (Smith nyer)

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés