Három héttel a Cheltenham Fesztivál előtt Gr1-re már nem lehet számítani, maradtak a kisebb versenyek, az utolsó lehetőségek, hogy formába hozzák a lovakat a jump szezon fő eseményére.

Kempton 16:00 Dovecote Novices Hurdle – Grade2

Négyéves vagy öregebb újonc gátversenyző lovaknak kiírt futam. Távja két mérföld, garantált nyereményalapja 30.000 font.

Indulók

Az elmúlt öt évben három top istálló gyűjtötte be a trófeákat. Alan King és Nicky Henderson kétszer, Paul Nicholls pedig egyszer örülhetett. Jó eséllyel idén is közülük fog kikerülni a nyerő tréner. Capitaine az ötéves favorit a Sam Twiston-Davies / Paul Nicholls duóval. Novemberben kezdte gátas pályafutását egy novice győzelemmel. Listeden lett utána második, nyert Gr2-t Ascotban, majd Sandownban már idén januárban Gr1-en ismét második. A szintén ötéves Elgint Alan King készítette fel. Gáton 3-ból 2 győzelme van, egy hónapja pedig Gr2-n volt második. Ugyan még nem indult Class1-esen, de az oddsok alapján Nicky Henderson lova River Wylde is méltó ellenfelük lehet, gáton ugyanis még veretlen, kettőből kettő győzelemmel.

Elemzés és tippek

Szokásos kiszámíthatatlan novice futam. Hárman nem hinném, hogy beleszólnának, de még mindig maradnak öten, akik közül gyakorlatilag bármelyik megnyerheti. Elgin, Peter The Mayo Man és Capitaine hét font büntetést kaptak. Elgin (5,00) közülük az aki eddig minden egyes futamával fejlődött, ötévesen megvan rá az esélye, hogy ezt a tendenciát folytatni tudja, és akkor minimum a hely biztos. Captain Forez (6,50) sem rossz, megvan ezzel a trióval szemben az az előnye, hogy nincs büntetve, de éles tipp nem lesz egyikük sem.

Kempton-racecourse-005

Kempton. Fotó: Carine06/Flickr

Kempton 16:35 Betbright Hcap Chase – Grade3

Egy kakukktojás, Gr3-as hendikepes futam, három mérföldes távval, ötéves vagy öregebb lovaknak. Az ilyen típusú hendikepeket mindig jól fizetik, ennek is 100.000 fontos a garantált nyereményalapja.

Indulók

Tizenhárman vannak, de ez persze az indulásig sokat változhat. Favoritról nem nagyon lehet beszélni, mert a legalacsonyabb odds is 6 fölött van, de ez ebben a műfajban normális. Paul Nicholls tavalyelőtt nyerte a futamot, idén Irish Saintel jött, akinek akadályon ugyan még nincs hendikepes győzelme, de Gr2-n ezen a pályán már nyert. Legutóbb Sandownban volt harmadik. Győzelem után érkezik ide a hétéves Double Shuffle, aki még a tavalyi év végén nyert ezen a pályán és távon. Theatre Guidenak a kiemelt hendikepek nem újdonság, ha jól számoltam zsinórban ez lesz a 15. Grade kategóriás futama, amiből 14 volt hendikep. Nem mellesleg ő a címvédő.

Elemzés és tippek

Nem igazán van olyan formában lévő ló, amelyikre lehetne alapozni. Double Shuffle és Fingerontheswitch is nyertek legutóbb, de a büntetéseik után ebben a mezőnyben már túl nagy jövőt nem jósolok nekik. Three Musketeer sem rossz, de életében nem futott még ilyen hosszú versenyen, így aztán maradnak azok, akik ugyan nem alkottak kiemelkedőt az előző futásukon, viszont összességében mégiscsak a legnagyobb erőt képviselik, és közülük a tavalyi győztes Theatre Guide (12,00) és Irish Saint (6,00) a jobb vételek.

Kempton-racecourse-001

Kempton. Fotó: Carine06/Flickr

Fairyhouse (IRE) 16:30 Bobbyjo Chase – Grade3

Egy kirándulás Írországba. Grade3-as akadályverseny ötéves vagy öregebb lovaknak, 25 furlongos (3 mérföld 1 furlong) távval és 45.000 eurós pénzdíjazással.

Indulók

Ugyan nincsenek még kint az oddsok, de elnézve az értékeléseket, talán nem kell 1,50 körüli favoritra számítani. Az utóbbi években felváltva nyertek itt Willie Mullins és Gordon Elliott lovai, meglátjuk idén mire jutnak. A francia Baie Des Iles a mezőny legfiatalabbja a maga hat évével. Gr2-n és Gr3-on is van már helyezése, legutóbb pedig Punchestownban nyert Grade B hendikepet (íreknél a hendikepeknél gyakorlatilag ez a Gr2). Wounded Warrior Grade A hendikepen volt hatodik, ami azért nem annyira rossz, figyelembe véve, hogy ezeken 15-nél szinte mindig többen indulnak. Utoljára elég régen, két éve nyert. Istállótársai Thunder And Roses és Roi Des Francs is ott lehetnek a végelszámolásnál.

Elemzés és tippek

Végre valami, amit nyugodtan tudok ajánlani. Pleasant Companyt eléggé nyomják a bukik, de ezen az oddson semmi érték nincs benne, viszont a másik favorit számomra egyértelmű választás. Baie Des Iles azzal a tiszta Grade B győzelemmel elég magasra rakta a lécet a többiek számára. Egy éve is esélyes volt, de akkor csak negyedik lett, viszont messze nem volt ilyen jó formában. Akkor egy Grade C hendikepen volt előtte második, 136-os OR-el futott ezen a versenyen, ezúttal azonban 10 ponttal erősebb. Büntetve nincs, az odds is jó, tippem: Baie Des Iles – EW (3,25 Bet365 3 1/5).

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Illusztráció.