Szombat kora délután összecsap a Manchester City és a Chelsea, ami kapcsán kettősség van bennem, ezért kérem a segítségetek: lesznek gólok vagy sem?

2.5 gól alatt. Mindkét oldalon csökkent a hiányzók száma, mondhatni a sérültek nem befolyásolják a végeredményt. A menedzserek viszont annál inkább, és emiatt van kérdés bennem, mert a keretek nyilván overre engednek következtetni, de Pep Guardiola és Thomas Tuchel már nem annyira. Kettejük párharcában a spanyol áll jobban, mely során 4 overes meccsre került sor, emellett pedig 5-ször lett a vége under, tehát kevesebb mint 3 gól. Taktikai harcba, óvatosságba tud fulladni, ha ez a két szakember szembe néz egymással, nem vállalnak kockázatot, inkább lehozzák szűk döntetlennel vagy épp vereséggel. Akkor sem szoktak nyílt játékra utasítást adni, ha épp hátrányban van a csapatuk.

Raheem Sterling (Fotó: Lina Reshetnyk / Shutterstock.com)

2.5 gól felett. Ezt könnyebb megindokolni, jobban is adja magát, elvégre rangadó a világ legjobb bajnokságában, mi más lenne, ha nem izgalmas, gólzáporos meccs? Domináns szerepben, labdát birtokolva érzi jól magát a City, egy letámadást biztosító 4-3-3-as felállásban, olyan nevekkel mint Raheem Sterling, Bernardo Silva vagy épp Gabriel Jesus. Eközben a labda nélkül, taktikusan védekező stílus fekszik a Chelsea-nek, amiből hosszú passzokkal vagy épp magasan szerzett labdákkal, gyors ellentámadás a kedvencük. Szóval ha a keretek és stílusok a kiinduló pont, akkor inkább hajlik az ember az over felé, de ott van bennem a mi van ha érzés, tehát mi van ha az alaptaktikák és rangadó feelingje pont nem számít a két mesternek, és biztonsági játékra utasítják a csapataikat? Szavazzunk!

január 15., szombat

Szavazás

Manchester City - Chelsea: Mi lesz a rangadón?


2.5 gólnál több8 (47%)

2.5 gólnál kevesebb9 (52%)


Összes szavazó: 17

Borítókép: Manchester City és Chelsea focicsapatok címerei (Fotó: charnsitr / Shutterstock.com)

Fizess be 8000 Ft-ot s játssz 16000 Ft-tal!

A Betfair iroda új játékosait egy 100%-os bónusszal várja. Fizess be 8000 Ft-ot a Betfairhez, s máris 16000 Ft-tal kezdheted a játékot.

betfair regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org