Haugesund vs Molde Eliteserien

Talpra áll a váratlan vereség után a Molde?

Foci tippek Eliteserien FK Haugesund Molde FK

Csütörtökön szinte már-már sokkoló vereséget szenvedett a listavezető hazai pályán az osztrák Wolfsberger ellen. Moe legénységének nagyon kell az a csoportkör a Konferencia Ligában és mellette most lesz egy igencsak kellemetlennek ígérkező túrájuk Haugesundbe is. Ettől függetlenül a bukik sima vendég győzelmet várnak

2022 aug 21. 18:00 Közvetítés: UnibetBet365

Stabilizálódott a Haugesund

Gyengén kezdte a szezont az FKH (4.10), azonban az utóbbi hetekben igencsak magára talált a Grindhaug-csapat. Legutóbb éppen a Molde verte meg őket idegenben (0-1), azonban azóta zsinórban három győzelmet szállítottak és most reális tőlük a revans lehetősége. Egyébként a csapat is feljövőben van, mivel a hátsó zónából elmozdultak egészen a 8. helyre, ami kicsit becsapós, mivel a dobogótól 15 pontra vannak, viszont az osztályozótól csak háromra. Ebből látható, hogy idén is őrületes harc lesz a bennmaradásért és éppen ezért lesz ezeket a középmezőnyben lévő csapatok is nehéz legyőzni, mivel senkinek nem lesz tétnélküli egy-egy mérkőzés.

Haugesund stadion. Fotó: gavrilo14

A keretet megnézve, igen jól állnak opciókban a sirályok. A frissen igazolt Martin Samuelsen és a Sondre Liseth nem bevethető csak. A télen és a nyáron is eléggé töltögették a csapatot és úgy néz ki ez a dán vonal jó lehet náluk. Ami külön érdekesség, hogy játékosokat vásároltak, ami a középmezőnyben azért ritka Norvégiában. A játékoskeret tehát adott a jó eredményhez és egy esetleges jó eredmény kellene már a Molde ellen, mivel legutóbb 2017-ben tudtak ellenük pontot szerezni - mondjuk előtte meg a 5 évig a Haugesund volt veretlen.

Melyik a fontosabb?

Csütörtökön este teljesen váratlan meccset vesztett el a Molde a Wolfsberger ellen. Hiába a mezőnyfölény, a 32 kapura tartó lövés, a 15 szöglet, a vendégek 1-0-ra győzni tudtak a kikötővárosban. Ez a párharc kellene nekik a csoportkörhöz, amit mindenképpen el kellene érniük. A Bodø tavaly 15 koefficiens pontot szerzett a Konferencia Ligában és azért ennek egy jó részére reális esélye lenne annak a Moldénak, amelynek most összesen 21,5 pontja van. Jön tehát a kérdés: lehet-e kicsit pihentetni a Haugesund ellen azért, hogy Ausztriában kiharcolják a továbbjutást? Moe mesterből kinézem, hogy nem teszi ezt meg, mivel kell neki nagyon a bajnokság, azonban ne feledjük el, hogy az üldöző Bodø is hatalmas lehetőség kapujában áll, miután otthon nyert a Dinamo Zagreb ellen.

Ami Erling Moe helyzetét nehezíti, hogy van pár sérült a keretben. Csütörtökön visszatért Wolff Eikrem, de egyelőre teljes meccset nem bír. Tőle függetlenül öten továbbra is sérültek és azért Ulland Andersen hiánya igencsak érezhető a társaságon. Emellett tegyük hozzá, hogy az utóbbi hetekben nem játszanak csúcsformában. A Kisvárda elleni teljesítményük is már hagyott némi kívánnivalót maga után és legutóbb a bajnokságban az utolsó KBK ellen is eléggé megszenvedtek. Emellett én 1.82-ért biztosan nem mennék rá a Moldéra, hanem helyette teszem a Haugesund hazai pontszerzését (2.02)

  • Haugesund - Molde tipp

    1X
    Unibet
    2.02

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés


Hozzászólások 2

robmiller
robmiller
2022 aug 19. 19:49

Befürödtem én is a Molde csütörtöki meccsével. Élőztem második félidő elején gólra. Arra számítottam, hogy nem nyernek, de hogy gólt sem lőnek, na az volt az igazi pofon.
Nagyon gáz lenne, ha pont most az EKL küszöbén botlanának el. Remélem tényleg Moe beáldozza ezt a bajnokit. Egységnyi téttel rálőttem a cikk alján lévő tippre. Tetszik az indoklás, a szorzó meg kiváltképp!

szumi0411
szumi0411
2022 aug 21. 13:41

Sajnos én is befürödtem hétközben a Molde meccésvel. Engem is meglepett, hogy nem szereztek legalább egy gólt otthon. Ma mindkét csapat szerez gólt szerintem.

Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Skandináv foci 2024

SPF Előzetes hozzászólt
2024 márc 30. 18:56
Nem egy Haaland, de norvég gólvágóval ütnék 10-es szorzót!

Hosszú szezon áll előttünk, azonban a szerencsénket már márciusban megpróbáljuk megalapozni egy long term fogadási lehetőséggel a norvég bajnokságban. Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2023 nov 30. 23:32
Eliteserien: Sok a kérdés az utolsó forduló előtt

Négy csapat eshet ki, míg hárman harcolnak a dobogóért. Nem lenne meglepő, ha egy kaotikus utolsó fordulóval zárnánk ezt a szezont. Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2023 nov 3. 22:48
Aalesund - Sandefjord tipp: Ennél nagyobb kiesési rangadót nem találsz hétfőre

Közel kerülhet a kieséshez egy vereséggel az Aalesund, míg egy győzelemmel visszahozhatja magát a bennmaradásért folytatott harcba. Olvasd tovább

Még több Foci