Csütörtökön rendezik a rövidpályás gyorskorcsolya versenyek utolsó napját. Magyar szempontból kiemelten fontos lesz a program, ugyanis mind a három számban érdekeltek leszünk, kis túlzással még érmeket is hozhatunk. 

Női 1000 méter

Annak ellenére, hogy Keszler Andrea az Elise Christie fémjelezte négyesbe került a selejtező során, végül továbbjutott. Ehhez kellett a brit világsztár feszültebb versenyzése is, hiszen többször meglökte a magyar lányt, ami miatt ki is zárták. Sajnos Jászapáti Petra kiesett, így minden reményünk Andreában az 1000-es futamok során. Nincs könnyű helyzetben, mert az utolsó negyeddöntőbe került, ahol ott lesz Schulting, az 500 méteren ezüstérmes Van Kerkhof és a hazaiak kedvence Shim Suk-hee. Taktikai szempontból itt csak a kivárás segíthet (amolyan Jászapáti-féle módszerrel), mert erőből nagyon nehéz lenne megverni a hollandokat vagy a dél-koreai lányt. 

Férfi 500 méter

Ha 1000 méteren azon bosszankodtunk, hogy mennyire rossz helyről rajtolt a fináléban Liu Shaolin Sándor, akkor az 500 méteren még inkább érvényes az, hogyha valakinek jó rajthelye van, akkor óriási hendikeppel indul. Ezért is lutri sokszor ez a táv, mert hiába vagy te jó erőben, ha kitesznek egy külső pályára, nagyon nehéz beverekedni magad az első kanyar után a belső ívre. Szerencsére mindkét Liu-testvére túlélte a selejtezőket, talán Sándornak volt papíron a nehezebb dolga, Shaoang megoldotta rutinból. 

Liu Shaoang gyorskorcsolya 001

Liu Shaoang (középen). Fotó: Clément Bucco-Lechat/Wikipédia

Az olimpia előtt sokan 1000 méteren tekintették favoritnak Sándort (világranglista helyezése alapján), de mi akkor is azt írtuk, hogy neki 500 lehet a távja. Ezen lett világbajnok anno és két éven át top3-ban volt a világkupában. A selejtezőben Kreugert, Hant és a nagy rivális Elistratovot utasította maga mögé. A negyeddöntőben szerencsére egy könnyű ötösbe sorsolták, talán Shulginov lehet csak ellenfél, de ezt a hármas pályáról meg kell oldania. Shaoangnak egy kicsivel nehezebb a dolga, ott lesz a futamában Lim (1500-as világbajnok) és Hoogerwerf (ranglista top10). Ennek ellenére meglehet a továbbjutás. Szorzók szempontjából az éremre 1.60-at adnak Shaolinnak, amiben én akkora értéket nem látok. Kicsit bátrabbak behúzhatják 4.00-es szorzón a győzelmét, mert egy döntőbeli jó pályával simán meglehet ez is. Shaoang más tészta: 4.50 a dobogó, de benne megvan az a rámenősség, hogy behúzza az érmet, igaz ez nem teljesen az ő távja.

Férfi 5000 méteres váltó

Talán a legnagyobb reményekkel ebben a számban indulunk az éremre, mivel már biztos A-döntősök vagyunk, miután az elődöntőt sikerrel vettük. Rajtunk kívül még három ország képviselteti magát a döntőben, elsőre tehát "magabiztosan" reménykedhetünk egy éremben, de azért lássuk be, ezért nagyon meg kell majd dolgozni. Olimpiai rekorddal kerültek a döntőbe a házigazda dél-koreaiak, nem hiába ők a legnagyobb favoritok az 1.90-es szorzójukkal. Lim Hyo-jun és Hwang Dae-heon személyében van két feltörekvő csillaguk, előbbi megnyerte az 1500 métert. Seo Yira szintén rettentően gyors, őket csak akkor lehet megverni, ha valami nagy hibát vétenek. A második helyre a kanadai csapatot várják (3.25), ahol elnézve Girard és Hamelin formáját, húzhatják a többieket az ezüstig. A két szobatárs nagyon jól motiválja egymást, Girard nyert ugye 1000 méteren, szinte végig az élen ment, elkerülte a bukást is. Pascal Dion B-döntős volt 1500 méteren, míg Cournoyert jó eséllyel a váltóra tartogatják. Neki nem ez volt a legjobb éve, kicsit formán kívül is van, de azért egy négy évvel ezelőtti olimpiai bronzérmesről beszélünk. Akik foghatóak számunkra, azok a Kínaiak. Wu Dajing a legnagyobb név, de ő sincsen csúcsformában. Ezt kéne kihasználnunk, mert a váltónk nem rossz. Burján Csaba a sötét ló, ő még nem versenyzett Pyeongchangban egyéniben, csak a váltóra készül. Liu-testvéreknél sajnos voltak hibák az egyéni futamok során, volt, hogy a taktika nem volt megfelelő, de ezt a váltóban le lehet küzdeni. Egy bronzérem összejöhet! 

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Liu Shaoang. Fotó: Clément Bucco-Lechat/Wikipédia