Kisgyerek voltam amikor apám egy nap lerakott elém egy szelvényt. Olvasni már tudtam, s a kezdeti meglepetés után elkezdtem elemezgetni, hogy mit is tartalmaz. Focimeccsek voltak rajta, apám meg csak annyi mondott, hogy töltsek ki egy oszlopot. Nem nehéz, csak döntsem el, hogy hazai, döntetlen vagy vendég. Így ismerkedtem meg én a totóval, s ha ez nincs akkor talán ma ez az írás nem is születik meg. Talán.

2023 április 7. A dátum amikor felnőtté válik az a weboldal melyet én és gyerekkori barátom indítottunk, s melynek alap célja az volt, hogy hozzunk létre egy sportfogadó közösséget, ahol az emberek egymást segíthetik, kérdéseikre választ találhatnak, meg hasonlók. Az ötlet nem volt egyedi (köszönjük bombatipp.com). Én alapjáraton fogadtam, társam pedig otthonosan mozgott a weboldal készítésben, programozásban. Tökéletes páros? 2005 volt, bármi működött. Nekünk meg egyetemistaként azért akadt szabad időnk.

Azóta eltelt közel 18 év, és mivel nem szeretnék olyan lenni, mint az a személy aki lefogy 2 kilót, és ír egy könyvet, ezért gondolataimat inkább egy cikk/bejegyzés formájában közlöm. Végülis nem az a lényeg, hogy hol és hogyan. A gond az, hogy van egy határ, és úgy érzem, hogy itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.

Titeket is megvettek a fogadóirodák kilóra

Ha igaz lenne a kijelentés, akkor egy picit mélyen a zsebükbe kellett volna nyúlniuk. A dolog egyszerű, s megpróbálom érthetően elmagyarázni. Amikor elindultunk akkor nem az volt a cél, hogy ebből egy vállalkozás legyen. Csupán idővel lett az. Fiatal, naiv, a piacot nem ismerő személyek voltunk, és igazán nem is érdekelt a dolog ezen oldala. Nyilván olvastunk az egészről, hogy létezik egy együttműködési forma a fogadóirodákkal, aminek az a neve, hogy partnerprogram (vagy külföldiül affiliate program). Ez egyébként nem csak a szerencsejáték iparban ismert, hanem megtalálható akár a gyógyszer-, akár a turisztikai vállalatoknál, manapság pedig ilyen van az Amazonnál, de még az eMAG-nál is. Alapjáraton két lehetőség közül lehet választani a szerencsejáték szolgáltatók esetén: egy előre meghatározott fix díjat kapsz egy általad hozott játékos után, vagy egy X százalékos jutalékban részesülsz. Vagy akár e kettőnek a kombinációja. A jutalékos rendszer egyébként ismerős lehet például azok számára akik a biztosítási piacon dolgoznak.

Közel 18 év során nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy soha, de soha egyetlen egy iroda sem fizetett azért, hogy valami kedvezőt írjunk róluk, de még igazán meg se próbálták. Amire emlékszem az az, hogy egyszer említette az egyik bukméker képviselője, hogy a fórumunkon működő arbitrázsról szóló téma az valójában nem a legkedvezőbb számukra, de ez inkább egy baráti beszélgetés volt, aminek következtében semmit sem változtattunk. Többször és többen is kérdezték, hogy hogyan kerülhetnének feljebb az ajánlott fogadóirodák listáján, de a válasz mindig ugyanaz volt: nyújtsatok megfelelő szolgáltatást, és akkor majd látogatóink megteszik ezt a szívességet nektek.

Olyan is történt, hogy egyszer belekeveredtem egy fórumos vitatkozásba, ahol közösségünk egyik tagja nagyon erőltette, hogy én a munkámat csakis a pénzért csinálom, és ha az nem lenne akkor biztosan nem folytatnám. Mostani fejjel már nem mennék bele egy ilyesmibe (mert értelmetlennek látom, és nem azért mert időközben megváltozott volna bármi is), viszont akkoriban erőltettem ennek ellenkezőjét, mert mai napig is úgy érzem, hogy ez számomra egy szórakozás. Főleg az. Szerintem mások véleményét meg kell hallgatni, és nem kell erőltetni a saját igazad, s főleg nem kell meggyőzni senkit, bármit is érzel belül.

Sikeres együttműködéseink voltak, és szerencsére vannak is, manapság pedig elmondhatjuk, hogy a hobbiból egy vállalkozásunk lett, a maga nehézségeivel, költségeivel, kisebb nagyobb örömeivel együtt, s nem utolsó sorban egy lelkes kis csapattal a háttérben. Kezdetektől fogva tartalmaink, játékaink, a tippek mind ingyenesek voltak, és ez a mai napig nem változott, és ezen nem is szándékozunk változtatni.

Miért is fizetne bárki egy tippért?

Erre a kérdésre épeszű magyarázatot még az évek során nem találtunk. Lehet azért, mert nincs is rá?

Korábban csak tippeket pénzért áruló weboldalak működtek, vagy még volt olyan is, hogy sms-ben küldtek “tutikat”. Igen, SMS-ben. Ez egy idő után átterjedt a különböző közösségi platformokra, s az ott lévő "titkos csoportokon" belül folytatták az üzleteket, manapság pedig Instagramon, Youtube-on, meg a TikTokon való tippadás a menő, vagy akár Telegramon. 

Minap fórumunkon felmerült egy kérdés, hogy megéri-e előfizetni az xy weboldalon a 300.000 forintos tippajánló csomagra? Emberek, nektek elment a józan eszetek? Hogy miért írom ezt? Egyszerű.

  1. A sportfogadásból, de ide sorolhatjuk az összes szerencsejátékot is, soha nem fogsz meggazdagodni (ha mondjuk ez lenne a célod). Soha! Legtöbbször az iroda nyer! Igen, vannak pillanatnyi örömök, de tekints az egészre hosszú távon, és mikor megnézed az összesített statisztikáidat, rájössz, hogy nem neked kedvez. De ezzel sincs semmilyen gond (azt is leírom alább, hogy miért).
  2. Miért árul valaki pénzért tippeket? Erre a kérdésre is egyszerű a válasz. Mert ő ezáltal profitot termel, majdhogynem nulla erőfeszítés nélkül. Sőt, az általuk szolgáltatott tippek legtöbb esetében a piszkos munkát (a kutatást) nem is ők végzik, csupán lemásolják más oldalakról, ahol lehet pont ingyen közlik azokat.

Lehetne ezt a listát folytatni naphosszig, de a lényeg ugyanaz: a semmit adják el nektek, pénzért (szépen becsomagolva, körítéssel). A levegőért miért nem fizettek? Utóbbi legalább létfontosságú.

Olyan szintre fejlesztették ezt a tippadós marhaságot, hogy már képesek bevetni olyan ócska marketing trükköket, mint a sportfogadás által szerzett zsír új autó, legújabb menő telefon, vagy akár bevetnek ismertebb celebeket, csak hogy eladjanak nektek egy álmot. Megsúgom, az értékesebb tárgyaikat lehet, hogy pont a ti, meg az összes többi hasonló cipőben járó pénzéből vették. Dehát az ember már csak ilyen. Beveszi a hülyeségeket. Ott van például a “Sékkenesszpresszós” sztori ami a TikTokon nagy trend volt mostanság, ami nem más mint egy baromi nagy marketing fogás. Az a szerencsétlen lány a híres videójáig csak egy volt a sok közül, de ma már mindenki róla beszél. Célba ért az üzenet? Célba. Higgyétek el, nincsenek véletlenek, vagy ha igen, akkor csak nagyon ritkán. Marketinget végeztem, van némi rálátásom. Nem sok, de van.

Tudnotok kell, hogy ez a “fosszuk ki az irodákat / fogadok, hogy legyen amiből igyak a hétvégén” mentalitás ez közép- és kelet-európaiakra jellemző. És ezt most nem bántásként írom. Egyfelől érthető, mert a hiányok miatt az ember keresi a kiutat, viszont van egy szomorú hírem: téves úton járnak! Nyilván vannak sikeres játékosok (ők nem vásárolják a tippeket, és nem is árulják), de hosszú távon legtöbbször az iroda nyer. És ez azért van jól így, mert pont erről kellene szóljon a sportfogadás. A szórakozásról! És nem a meggazdagodásról, vagy az ahhoz vezető folyamatos küzdelemről.

Van amit egyél? Ki tudod fizetni a költségeid? Egészséged rendben van? Gyerekek, család nem hiányol semmit? És még sok egyéb hasonló dolog után marad a költségvetésedben egy pár ezer szórakozásra? Akkor fogd azt az összeget, és menj el moziba, vagy vegyél egy érdekes könyvet. Vagy akár fogadj egy olyan meccsre amit nézni szeretnél, de mindezt csak akkor ha ez tényleg az az összeg aminek a hiánya neked nem fáj, és a családod sem szenved miatta.

Szomorú, hogy egyesek eladják a lelküket egy kis extra profitért. Feljebb bemutattam a mi üzleti modellünket (a jutalékrendszerest), s úgy gondolom, hogy ez egy normális hozzáállás. De nyugodtan meg lehet cáfolni. Viszont amikor valaki ugyanezt űzi, de látván, hogy nem jönnek a számok, vagy annyira pénzéhes, hogy ezért képes “lefeküdni” havonta egy egy kételyes irodának, s emellett még pénzt is kér cserébe a sok esetben lopott tippekért? Ez már igazi pofátlanság. És igen, általában ők azok akiknél minden a magasságokba van emelve, az összes nyerő tipptől a szuper magas nyereményszorzókig, melyek "biztosan" zöldülni fognak, meg kihagyhatatlanok. Mindez megfűszerezve akár ismertebb személyekkel is. 

Gondoltam, hogy kellene készíteni egy listát ezekről a tippeket pénzért áruló weboldalakról/csoportokról, de minek? Ingyen reklám lenne csak számukra, meg egyébként is mindenhol ott vannak, és senki sem kontrollálja őket. Helyette ha ingyen tippeket szeretnél, akkor nem kell mást tenned, csak kiválasztanod a számodra megfelelőt. Számos sikeres játékos sportfogadó közösségünk tagja (bizonyították ők ezt már az évek során), és tippjeikért egy fillért sem kell fizetned.

Még csak most jön a rémálom

Mindig is a szabad piac mellett álltam ki. Úgy gondolom, hogy egy egészséges gazdaság nem működhet monopol helyzetekkel. Ettől eltekintve amennyiben több szereplőnek is meg lesz adva a lehetőség, hogy részesedést szerezzen, látván, hogy mi történik olyan piacokon ahol ez már megtörtént, hát mit mondjak? Maradjunk annyiban, hogy a csapból is ez fog folyni. Két labdamenet között fog jönni majd egy szerencsejáték reklám, ami egy idő után annyira irritáló, hogy nagyon. A szerencsejáték- és a gyógyszeripar. Ezek tolják a legtöbb pénzt a reklámokba. Na de vajon honnan van nekik? Jól sejtitek, tőletek.

A szerencsejáték felügyeletek a kisujjukat nem fogják mozgatni a függők érdekében, és ha igen, akkor is csak ilyen látszat megoldásokat hoznának, mint például a hollandok, ahol tilos “sztárokkal” reklámozni hasonló szolgáltatást. 

Mindig ilyen ál-ürügyekkel jönnek, hogy “védjük a gyerekeinket”. Nem kell őket védeni, megoldják ők maguktól. Én is anno kijátszottam a rendszert és nem felnőttként fogadtam, ebből pedig úgy érzem, hogy semmi hátrányom nem származott. Sőt. Minél jobban tiltasz valamit, annál vonzóbb a dolog. Lehet nem tudjátok, de a magyar szerencsejáték ipar is fénykorát a tilalom után élte, legalábbis a számok ezt mutatták.

Szóval ha lehet egy jótanácsom így e szösszenet végén: menjetek el horgászni, hívjatok fel egy régi barátot s kérdezzétek meg, hogy hogy van, sportoljatok, tanuljatok (!), olvassatok egy könyvet, töltsetek kellemes pillanatokat családjaitokkal, vigyázzatok egészségetekre, és ha pont úgy adódik, hogy van egy mérkőzés és szeretnétek egy kis extra izgalmat, akkor fogadjatok rá, de csakis akkor és abból a pénzből amit szórakozásra szánnátok. És főleg ne fizessetek a semmiért! Fogadjatok a saját megérzéseitek alapján.

Egyébként az első fogadásom nyertes lett (szerencsés kezdő, mi?). Arra fogadtam, hogy Juan Pablo Montoya top3-ba kerül a Japán Nagydíjon (2001-ben). Bejött, és akkor sem fizettem a tippért. :)