Utolsó pillanataihoz ért a bajnoki hajrá, elképesztően szoros a Premier League tabella élmezőnye. Egyetlen ponttal vezet az Arsenal, de meccshátrányban van a Manchester City csapata. Szóval ha most nyerni tudna, akkor 2 pontos előnyre tenne szert, az utolsó kör előtt. Ha pedig döntetlen lesz a vége, akkor bizony egálról várják a lezáró fordulót. Vereségről is beszéljünk? Annyi sérültje van a Spursnek, hogy ez az opció talán nem is reális.

máj 14. 21:00
Tipp: Manchester City nyeri a mérkőzést
Unibet
1.37

Manchester City két meccsre a bajnoki címtől

Nagyon egyszerű a képlet, ha a Manchester City megnyeri mindkét hátralévő meccsét, akkor bajnok lesz. Először most a Tottenhamet kell legyőzni, aztán az utolsó fordulóban pedig hazai pályán fogadva a West Ham Unitedet kell elpáholni, és összejött nekik a címvédés. Azért ezek teljesíthető feladatok Pep Guardiola csapatától, talán a mostani Spurs elleni lesz a nehezebb. Feltéve, ha a játékoserőt nézzük.

Mert hogy nagyon sok olyan hozzászólás és vélemény kering az interneten, hogy a Tottenham-szurkolók inkább örülnének egy vereségnek, csak hogy az Arsenal minél távolabb kerüljön a bajnoki címtől. Ez nyilván a fanatikusok véleménye, akik számára a legnagyobb rivális az Ágyúsok csapata. Viszont a játékosok, a klub vezetősége, illetve Puskás Ferenc sofőrje és tanítványa máshogy gondolkodnak. Nekik az lehet a tét, hogy a bajnoki címet befolyásolják úgy, hogy megverik a Manchester City együttesét.

Manchester City statisztikák: a bajnoki mérkőzéseken átlagosan 2.5 gólt szerzett az eddig a City együttese. Inkább hazai mérkőzéseken szoktak több gólt szerezni, átlagban 2.7 gólt szereztek otthon. A mérkőzések 33 %-án nem kaptak gólt. Ezek nagyobb része vendég mérkőzés volt.

Josep Guardiola - Manchester City 010
Josep Guardiola (Fotó: Jose Breton- Pics Action/Shutterstock.com)

Tottenham kiszúrhat az Arsenal csapatával

Ha vereséget szenved a Spurs ezen a meccsen, akkor két pontos előnnyel várja az utolsó kört a Manchester City együttese. Egyébként ez nem jelentené azt, hogy egy döntetlen is elég a végén, mert azonos pontszám esetén a gólarány dönt. És abban jobban áll az Arsenal csapata, tehát a végén is nyernie kell a címvédőnek. Ami azért nem lehetetlen feladat, ráadásul hazai pályán, egy kicsit ellaposodó West Ham Uniteddel szemben.

Rossz formában volt az elmúlt hetekben a Spurs, sorra vesztette a meccseket. Nem tudták legyőzni a Newcastle Unitedet, Arsenalt, Chelsea-t és Liverpoolt sem, tehát miért pont a Manchester City ellen támadnának fel. Legutolsó meccsüket egyébként megnyerték, hazai pályán fogadták a kiesett Burnley klubját, és bár egy gólos hátrányba kerültek, a végén meg tudták fordítani a meccset. Micky van de Ven és Pedro Porro tudott eredményes lenni.

Tottenham statisztikák: megnyerte a mérkőzéseinek 52.78 %-át ebben a bajnoki idényben. A Spurs átlagosan 2.0 gólt szerzett az eddigi Premier Liga 2023/2024 mérkőzésein. Inkább hazai mérkőzéseken szoktak több gólt szerezni, átlagban 2.1 gólt szereztek otthon. Vendégként ez a mutató kisebb: 1.8 találat.

Tottenham - Manchester City élő közvetítés

Hol nézhető a Tottenham - Manchester City mérkőzés? Ha magyar kommentárral szeretnéd nézni, televízióban közvetítve, akkor a Match4-re kell kapcsolnod. A mérkőzést felügyeli, tehát a játékvezető Chris Kavanagh lesz. Ha pedig élőben fogadnál a meccsre, akkor az Unibet irodáját válaszd, ahol széles kínálat és remek szorzók várnak rád.

  • Helyszín: Tottenham Hotspur Stadium (London)
  • Játékvezető: Chris Kavanagh (angol)
  • Időpont: 2024.05.14. - 21:00
  • Élő közvetítés: Match4

Tottenham - Manchester City mérkőzés tippek

A hazai győzelem hétszeres pénzt jelentene, ennyire esélytelennek tartja a bukméker a Tottenham sikerét. Közel azonos szorzón adják a döntetlent, tehát minden út a vendégek sikere felé vezet. A kínálatban a Manchester City győzelme 1.37-es szorzó, én ezt megjátszom, mert például az overek nagyon alacsony szinten vannak. Például a 2.5 gólnál többre mindössze 1.26-os oddsot adnak.

május 14., kedd

A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 május 13. 15:18 UTC.

  • Tottenham - Manchester City tipp

    Manchester City nyeri a mérkőzést
    Unibet
    1.37

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Josko Gvardiol (Fotó: Ververidis Vasilis/Shutterstock.com)