Mielőtt még azt hinnénk, hogy vasárnap egy könnyedebb etap vár a mezőnyre, akkor nagyon tévedünk, ugyanis jó lehetőség lehet az összetett menők számára, hogy újra támadják egymást a pihenőnap előtt. Emelkedők, izgalmas lejtmenetek, lehet megint gazdág cserél a sárga trikó? 

Aru elfogyott

Nem sokan számítottak rá, de a sárga trikó gazdát cserélt szombaton. Fabio Aru az utolsó 500 méteren elkészült az erejével és Chris Froome visszavette az összetett első helyet, miközben Michael Matthews szakaszt nyert. Volt tehát izgalom szombaton is, ami kezdi igazolni a versenyszervezőket, ugyanis az útvonal folyamatos meglepetéseket tartogat. Vasárnap sincs megállás, a pihenőnap előtt egy majd 190 kilométeres szakasz vár a mezőnyre, ahol bizony két első kategóriás emelkedőt is meg kell mászniuk a versenyzőknek. Az elsőt rögtön a rajt után, ami okozhat egy kisebb kavarodást, akár még komoly iram is lehet a táv első felében. Utána a következő kulcsfontosságú rész 42 kilométerre kezdődik a céltól, ez lesz a Col de Peyra Taillade, mely 8,3 km és 7,4%-os meredekségű átlagban. Az elmúlt napok fényében szerintem itt is lesznek komolyabb támadások, ahogyan a hegyi utáni lejtmenetben is kialakulhatnak elmenések. 30 kilométeres ereszkedés során, melyet kisebb emelkedők tarkítanak biztosan megpróbálkoznak majd Bardeték egy komolyabb előny kialakításával. A Sky újra elkezdett dominálni, Arunak volt egy komolyabb megingása, egyedül Urán az, aki végig stabil tudott maradni az eddigi két hét során. Vajon vasárnap kinek lesz rossz napja az élbolyból?

Froome az élen

Chris Froome eléhezett csütörtökön, ez okozta a vesztét, legalábbis az interjúk alapján. Szombaton viszont már újra formában volt, azonban mielőtt újra piedesztálra emelnénk, várjuk meg a vasárnapot. Nem igazán fekszik neki ez a szakasz, pedig az év során sokat gyakorolta a lejtmeneteket, de ilyen hullámvasút szakaszok, sosem tartoztak az erősségei közé. Nagyon komoly meleg is várható a 15. etapon, ami szintén nem az ő teljesítményének kedvez. Mikel Landa és a segítői szerepe továbbra is kérdés (pár helyen már tényként kezelik a Movistarba szerződését), Henao kiváló segítő lehetne erre a napra, de eddig sokat nem mutatott, így jó eséllyel a Nieve-Kwiatkowski duóban kell majd bíznia a britnek. Lehet tehát némi fantázia Rigoberto Uránra való fogadásban ellene 1.83-ért, de még mindig eléggé karcsú ez a szorzó. 

Chris Froome kerekpar 015

Christopher Froome. Fotó: Frederic Legrand - COMEO/Shutterstock.com

A kolumbiainak eddig nem volt megingása, végig stabilan és okosan versenyzett. Mivel a vége sík és akár még egy kisebb csoportos hajrá is előfordulhat, ezért lehet érték Uránra való fogadásban. Azonban nagy pénzt nem tennék ilyen coin flipre. Szintén érdekes lehet Romain Bardet helyzete, akinek ez a nap nagyon feküdhet, hiszen technikás lejtmenet, nem túl meredek és hosszú emelkedő, így kis szerencsével újra a szakaszgyőzelemért küzdhet a francia. Fabio Aru megrogyása után én sok fantáziát nem látok az olaszban, pláne annak fényében, hogy a csapata szép lassan kezd teljesen elfogyni. Cataldo és Fuglsang már nincsen, Lutsenko sem 100%-os, így szinte már csak Zeitsben bízhat, ha emelkedőkről van szó. 

Érdekesebb fogadások

Egy ilyen szakaszon nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mi várható. Míg szombaton lehetett tudni, hogy majd Matthewsék mennek a győzelemért, addig itt egy szökés is hazaérhet, de még az összetettért is nagy harc lehet. Próbáltam szemezgetni a head-to-head fogadások között, de megfelelő szorzón semmi érdemlegeset nem láttam, így pár érdekesebbnek tűnő fogadás felé vettem az irányt. Egyik ilyen, hogy a 15. szakaszon francia versenyző előrébb fog végezni, a belgáknál. Erre jó esély is van, hiszen Bardet az összetett győzelemért megy, míg Barquil a pöttyös trikóért. Utóbbi szökés révén alkothat, de ott lehet még Gallopin, Chavanel vagy épp újra Calmejane is. A belgák közül Gilbert Martinért dolgozik majd, talán Bakelants-Wellens-Benoot trióból lehetne ott valaki, de ezt nem tartom reálisnak. Így lehet fantázia az 1.50-es szorzóban. 5.00 szorzót kapunk arra, hogy gazdát cserél a sárga trikó. Szerintem a Sky olyan elánnal fogja védeni, hogy nem túl valószínű, de az elmúlt napok fényében megérhet egy kis aprót. 

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Christopher Froome. Fotó: Frederic Legrand - COMEO/Shutterstock.com