Voltak izgalmas pillanatok, de érdemben nem változott az első négy helyzete a vasárnapi szakaszon. Hétfőn szünnap, aztán következik az utolsó hét. Kedden rögtön egy sprintereknek kedvező etappal kezdenek, ahol Kittel a hatodik győzelmére hajt. Azonban kérdés, hogy milyen formában lesz a hegyi szakaszok után. Matthews kezd feltámadni, így izgalmas hajrá várható.

Újra a sprinterek

Nem volt egyszerű hétvégéjük a klasszikus sprintereknek, hiszen az elmúlt napok az összetett menőkről szóltak. Hétfőn pihenőnap lesz, ahol regenerálódhatnak a versenyzők, kedden pedig egy viszonylag sík nap vár a mezőnyre. Mindössze 165 kilométer lesz a táv, ami nem tűnik megerőltetőnek, azonban a sprinterek közül páran szenvedhetnek, ugyanis az etapot egy harmadik kategóriás 6%-os emelkedővel kezdik. Utána főleg lejtmenet és dombosabb részek várhatóak. Első ránézésre egy könnyebb szakasznak tűnik, ahol sprintbefutó lesz, azonban a hajrá eléggé technikás, sok kisebb kanyar lesz, fontos a helyezkedés, amihez viszont egy jó csapat kell. Az utolsó kilométer kifejezetten nehéz lehet, ahol biztos nagy csata lesz a megfelelő helyekért.  

Még mindig Kittel?

Ha sprint, akkor Marcel Kittel. Nagyon erős TdF-et tudhat maga mögött, öt szakaszgyőzelme van, dominálta a hajrákat. Azonban az emelkedők nem az ő világa, ez pedig visszaüthet a harmadik heti hajráknál. Azért ilyen hegyi szakaszokon jóval jobban fárad Kittel, mint mondjuk egy Matthews, így a 2.75-ös szorzóban, amit a győzelmére kínálnak, túl sok értéket nem látok. A szakasz elején lévő hegy szintén nem kedvez neki, szóval érdemes inkább Kittel ellen fogadni, mint rá. 

Ez nem André Greipel Tourja. Lehetne szépíteni, de felesleges, a Gorilla nincs olyan formában, ami egy jó eredményre predesztinálná. Persze ez még változhat, hiszen a hegyeket jóval jobban bírja Kittelnél, így kevésbé fáradt, de a gyorsasága kezd megkopni. Így pedig hiába kap jó felvezetést Siebergtől és Roleandtstól, az is kevés. 

Tour de France 2016 005

Tour de France (Fotó: Radu Razvan / Shutterstock.com)

A norvég Alexander Kristoff az ellenfele a fogadóirodáknál a német Greipelnek. 1.90-ért vesztegetik Kristoffot, amiben lehet fantázia. A Katusha sztárjának vannak ugyan fellángolásai, de hiába hittünk mi is benne, eddig nem hozta a minimális elvárásokat. Elvileg a hegyi szakaszok után kedveznének neki a hajrák, mert jól bírja az emelkedőket, így kevésbé fárad a többi sprinternél, de az idei formája alapján erre nem vennék mérget. Gyorsasága nagyon megkopott, és a helyezkedésével is akadnak problémák. Pedig őt akartam javasolni, mint lehetséges győztest, de most már erősen kételkedem benne, hogy a norvég valaha is visszatalál a 2014-15-ös formájához. 

Meglephetik a mezőnyt

Ugyan Michael Matthews már nyert egy hajrát, ráadásul második helyen áll a zöld trikóért folytatott küzdelemben, de így is meglepetés lenne, ha dobogóra állna egy teljesen sík hajrában. A formája napról-napra jobb lesz, viszont őt egy tömeghajránál el kell vinni az utolsó 200 méterig a csapatának, hogy ott legyen az élbolyban. Neki szinte tökéletes felvezetés kell, hogy síkon felvegye a versenyt Kittellel. Emiatt nem is tekinthető favoritnak, neki a dombosabb sprintek fekszenek, ezt bizonyította is szombaton. Akire én felhívnám a figyelmem, az Nacer Bouhanni. Nem tartozik kedvenc versenyzőim közé a Cofidis sprintere, hiszen hiperagresszív és alattomos sprinter. Lökdös, üt és fejel egy hajrában, potenciális veszélyforrás. Egy érdekes adat vele kapcsolatban, hogy sosem végzett még dobogón Tour de France szakaszon. Egy olyan sprinterről beszélünk, aki két szakaszt nyert a Vueltán és hármat a Girón. Ha végsebességről van szó, akkor ő a leggyorsabb francia, mégsem tudott bizonyítani még hazája legfontosabb versenyén. A Tour elején láthattuk, hogy nincsen formában, viszont megfázással bajlódott, ami elmondása alapján már elmúlt. Ez látszódott is a szombati dombosabb hajránál. Úgy ment fel a dombon Uránékkal, hogy én magam is meglepődtem rajta. Nem hittem, hogy 7-9%-os emelkedőn így tud sprintelni a francia, ez számomra jelzésértékű, hogy kezd belendülni. Ami kedvező lehet számára, ez a szűk "verekedős" hajrá, ahol nem feltétlen a végsebesség dönt, hanem a helyezkedés és az, hogyan harcolunk ki magunknak jobb helyeket. Ebben ő jó, ezért is tudott eddig a Touron top10-ket szállítani a befutóknál. Én megelőlegezek neki egy dobogót, mert a többiek (Kittelt és Matthewst leszámítva) még annyira sincsenek formában. Ráadásul a csapata tele van jó felvezetőemberekkel, akire most szüksége is lesz a befutónál.

  • Tour de France tipp

    16. szakasz: Bouhanni dobogón végez

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Tour de France (Fotó: Radu Razvan / Shutterstock.com)