Túl vannak-e fizetve a sztárfocisták?

Vajon túl vannak-e fizetve a focisták, vagy egyáltalán hogy kereshet valaki hetente 250 ezer fontot? Régi téma már, de az utóbbi 10-15 évben vált igazán aktuálissá a sztár futballisták egekbe szökő fizetéseivel. Szubjektív írásomban megpróbálom körüljárni a témát és kicsit más megvilágításba helyezni a kérdést.

„A focisták milliókat keresnek!”

Csak úgy, mint az orvosok vagy a szakácsok, vagy az informatikusok. Csak nem mindegy, hogy milyen szakács, milyen orvos és milyen informatikus! Ez az amit fontos már az elején megérteni – azok a futballisták, akiket a címlapokon látunk, és akik ezeket az őrült összegeket kapják ők a top 0,01%, a sportág krémje ha úgy tetszik. És ha összevetjük a bérüket egy New Yorkban dolgozó világhírű agysebész, vagy egy Michelin csillagos Párizsi étterem szakácsának bérével, akkor máris nem akkora a szakadék. (És akkor még nem említettem, hogy Madonna mennyit keres az énekléssel, vagy hogy Robert Downey Jr. hány tízmilliót markol fel egy filmszerepért, stb.)

Wayne Rooney 250 ezer fontos heti fizetése tehát nyilván csak az egyik véglet, de közel sem ez az átlag. A Premier League-ben az átlag heti fizetés valahol 22 000 font környékén van, ugyanez a másodosztályban már csak 4000 font, még eggyel lejjebb pedig már csak 750 font – ami már alig több, mint egy brit átlag kereset.

Arról is sokan megfeledkeznek, hogy egy futballista aktív pályafutása általában nem több 15 évnél. Nekik tehát ebben az időszakban kell megkeresni azt a pénzt is, amiből a következő 40-50 évben meg tudnak élni, ne adj isten valamilyen vállalkozásba tudnak fogni karrierjük végén. (Mert bolond, aki azt gondolja, hogy mindegyikük munkát fog kapni később a futballon belül. Egy csapatnak 25 játékosa van, de csak kb. 4-5 edzője, tévés kommentátornak nem mindenki alkalmas, sportigazgatónak meg még kevesebben.)

„De a sztárok akkor is túl vannak fizetve!”

Ez olyan mintha azt mondanám, hogy a 250 ezres repülőjegy túl drága New Yorkba. Nem drága, pontosan annyiba kerül, amennyiért el tudják adni. Ugyanígy a foci is alapvetően egy „szabad piac”, ahol van kereslet és kínálat. Rooney fizetését nem az angol királynő vagy Manchester önkormányzata fizeti ki, hanem a klub tulajdonosai – akik befektetők, vagyis alapesetben azért tolnak x mennyiségű pénzt valamibe, hogy az nyereséget termeljen. (Az olajmilliárdosok homályos eredetű pénzeitől és az ő szándékaiktól itt most tekintsünk el.)

Wayne Rooney fizetését egy pénzügyekhez értő ember alkudta ki, szóval ne legyen kétségünk afelől, hogy „megér ennyit”. Rooney egy márka, egy húzónév (még úgy is, hogy a pályán már közel sem kulcsember a United-nél), amivel nézők millióit lehet becsalogatni, mezeket és mindenféle egyéb kacatot lehet eladni. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgot, akkor valahogy így néz ki a körforgás –

1, Nagy csapat vagyunk, szépen és eredményesen játszunk, ezért sokan jönnek ki a meccseinkre, és milliók néznek minket a tv-ben.

2, Ebből lesz a bevétel tévés jogdíjak, mezeladás, szezon bérletek, mezszponzor, stb. formájában. Ami nyilván a játék minőségével arányosan nagyobb, mint mondjuk a Fradi hasonló bevételei.

3, Ebből a bevételből ki tudjuk fizetni a padot koptató Rooney csillagászati fizetését (is).

Akikről megfeledkezünk

Van még egy dolog, amit fontos megérteni – minden sikertörténet mögött ott van ezernyi bukás. Azok a srácok, akik 10 éves koruktól kezdve a futballnak élnek, hetente 5x járnak edzésre, feladják a saját szabadidejüket, lemondanak a diploma megszerzéséről óriási áldozatot hoznak – és ezer ilyen fiatalból végül csak egy lesz Rooney.

Fitnesz edzők, pékek, vagy rendőrök lesznek a többiek, és végül még csak a közelébe sem jutnak a heti 250 ezer fontos fizetésnek (összehasonlításképp - ha valaki ügyvéd akar lenni, annak csak az a dolga, hogy elvégzi a megfelelő egyetemet, majd elkezd az adott szakmában dolgozni. Szinte 0 az esélye annak, hogy végül ne találjon munkát). Messi vagy Ronaldo nem a semmiből lett az aki – az ő játéktudásuk mögött több ezer órányi kőkemény edzés, gyakorlás és rengeteg lemondás van, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.