Visszalépések miatt veszélyeztetett volt a keleti arcok újbóli megjelenése a UFC-ben, de szerencsére találtak ütőképes beugrósokat. Így aztán hétvégén egy gálán láthatjuk Islam Makhachevet és Khamzat Chimaevet, akiknél keményebb fickók nem igazán vannak. A beugrósok szorzók és tudásuk alapján esélytelenek, de küzdősportokra történő fogadásnál azért lehetnek igazi nagy meglepetések!

Makhachev és a beugrós Volkanovski

Charles Oliveira lett volna a headliner mérkőzésen Islam Makhachev ellenfele, de a brazil sérülés miatt visszalépett. Idén már második alkalommal történik ez Oliveirával, korábban Beneil Dariush elleni meccset kellett halasztania sérülés miatt. Pillanatok alatt élt a lehetőséggel Alexander Volkanovski, aki kevesebb mint két héttel a bunyó előtt vállalta el a beugrós szerepet.

október 21., szombat

Idén februárban már bunyóztak egymással, akkor sokak szerint erősen vitatható pontozással tudott nyerni Makhachev. Szóval ezért kapta a főmeccs a kettes számozást, mert visszavágó lesz. Első összecsapásuk arról szólt, hogy Makhachev többször is földre vitte, és ott tartotta, a lényegesebben több ütőtalálatot bevivő Volkanovskit. Lényegében ezért nyert, a földharccal és az ellenfél földön tartott idejével.

Ezért aztán Volkanovski azt nyilatkozta, hogy ezúttal nem akar pontozásig elmenni, kiütéses győzelemre törekszik. Ez persze lehet nagyot mondás, a UFC jelenlegi pehelysúlyú bajnokától, aki esetleges sikerével könnyűsúlyú bajnokká is válna. Elég nagy motiváció, már csak ki kell védenie valahogy jobban a földre viteleket. A bet365-nél Makhachev győzelmére 1.40-et adnak, míg Volkanovski sikere 3.00-as szorzón fogható.

Chimaev elpusztítaná a beugrós Usmant

Valószínűleg mindenkinek az ugrik be Khamzat Chimaevről, ahogy üvölti a mikrofonba, hogy legyőz és megöl mindenkit. Jelenleg még veretlen, 12 meccséből mindössze egy ment el pontozásig. Nyert már fojtással, tehát kifejezetten jó földharcos, ugyanakkor KO-ütéssel is, tehát állóbunyóban szintén remek. Legutóbbi meccsén majdhogynem letépte Kevin Holland fejét.

október 21., szombat

Eddigi karrierje során egyedül Gilbert Burns tudta igazán megnehezíteni a dolgát, egy kiváló összecsapáson jutottak el pontozásig. Annak még egyelőre nem jött össze a visszavágója, de érdekes lesz látni a beugrós Kamaru Usman ellen. A legjobb arányú földre viteli védelemmel büszkélkedhet a UFC történelmében Usman, az ellene irányuló próbálkozások 97,3%-át védi ki.

Állóharcban is veszélyes Chimaev, de egyértelműen a földön bűvészkedik a legjobban, ügyesen és gyorsan kerülve fojtási pozíciókba. Szerintem reálisan belőtt szorzó, hogy Chimaev nyer 1.30-ért. Tényleg meglepetés kategória lenne, főleg ennyi felkészülés után beugrósként, ha Usman tudna nyerni. Az ő sikerére 3.00-as oddsot adnak, de ami a lényeg, brutálisan jó gála lesz!

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 19. 11:13 UTC.

Betfair üdvözlő bónusz

Akár 550 RON értékben kaphatsz bónuszt új játékosként.

betfair regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Cassiano Correia/Shutterstock