Nevadában újabb gálán bántják egymást felnőtt férfiak, amit sok más felnőtt férfi néz majd élőben, illetve megint más férfiak, mint például én is, fogadni szeretnének a dologra. UFC ezúttal egy ESPN-es gála keretében, nem túl nagy nevekkel és a hype is elmaradt.

Kai Kara-France gyerekkora óta harcol

Hiába a francia név, Kai Kara-France új-zélandi, de a gyerekkorát Ausztráliában töltötte. Ahol bizony a többi gyerek folyton belekötött, csúfolták, ezért úgy döntött megvédi magát, és elkezdett brazilian jiu-jitsúval foglalkozni. Az iskolát végül otthagyta 18 évesen, hogy elmenjen thai edzőkkel fejlődni. Volt is mindenféle szervezetnél meccse, mindenféle eredménnyel. Többnyire nyert, fojtással leginkább, de ha megverték, akkor az rögtön kiütés volt. Felemás kezdetű karrier, nem feltétlenül egy bajnok sztorija.

Ha a küzdősportokra történő fogadás alapjaiból indulunk ki, akkor már tisztázhatjuk is, hogy Kara-France jó földharcos, ügyes bokszoló, de a védekezése nem tökéletes. Ezért aztán időnként kiütik, mint például legutóbbi meccsén. Brandon Moreno volt az ellenfél, tavaly júliusban Dallasban. Egész jól bírta az ütéseket, de a karrierjének nem tett jót a visszavágón való újabb vereség. Mert hogy Moreno egyszer már legyőzte korábban. Érdekes eredménysora van, nehéz megjósolni mikor megy pontozásig vagy ér véget idő előtt a meccse.

Amir Albazi egyetlen veresége

Bevándorlóként nőtt fel az iraki felmenőkkel rendelkező Amir Albazi, akinek szülei először Szíriában, majd Svédországban próbáltak letelepedni. Gyerekként látott a tévében egy UFC-gálát, és akkor döntötte el, hogy ő is ezt szeretné csinálni. El is ment másnap MMA-edzésre, és azóta erről szól az élete. A tanulmányaira mostani ellenfelével szemben odafigyelt, Angliában sporttudományi egyetemet végzett. Ekkor már javában voltak profi meccsei MMA-ban, különböző szervezeteknél.

Bellator, Brave, ezek voltak az előszobái gyerekkori álmának, amit aztán 2020-ban valóra is váltott. Sor került első bunyójára egy UFC-gálán, amit fojtással meg is nyert. Ezt követte egy pontozásos, és két idő előtti siker, tehát eddig hibátlan az álomszervezetnél. Összességében karrierje során is mindössze egyetlen veresége van, 2019-ben pontozással győzték le. Komplex bunyós, földön és állva is egész jól teszi dolgát.

Kara-France - Albazi fogadási lehetőségek

A szorzók kiegyenlítettek a bet365-nél, hiszen mindkét bunyós győzelmére 1.90-et adnak az írás pillanatában. Viszont az idő előtti befejezéseknél már Albazi kerül fölénybe, azt gondolom komplexitása miatt, és hogy Kara-France azért kiüthető. Én látok értéket abban a fogadásban, hogy ez a meccs nem megy végig 1.71-es oddson.

június 04., vasárnap

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 június 1. 13:1 UTC.

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: A.RICARDO/Shutterstock.com