Négy pont! A Nemzetek Ligájában három fordulót követően ennyi egység szerepel hazánk válogatottja mögött, amire még a legvérmesebb, legelfogultabb szurkolók se számítottak! Kijelenthető, hogy Marco Rossi együttese már most túlszárnyalta az előzetes elvárásokat az A-Ligában, s minden bizonnyal ismételten pontokat rabolnának Angliában, Angliától!

2022 jún 14. 20:45
Tipp: 1. félidő gólok száma 1.0 felett
Bet365
1.82

A németek ismét megúszták

Kissé talán nagymellényre vall ez a fejezetcím, ám büszkén kijelenthetjük, hogy a Nationalelf bicskája ismételten beletört a magyar válogatottba! Akárcsak a tavaly júniusi EB-n, Thomas Müllerék megint csak hátrányba kerültek ellenünk! Nagy Zsolt 6. percben szerzett találatára ugyan gyorsan feleltek a germánok Hoffmann révén, ám ezt követően már nem esett gól a meccsen! Helyzetek ugyan mindkét fél oldalán adódtak, így objektíven nézve azt mondhatjuk, hogy az iksz teljesen igazságos eredménynek mondható. Természetesen a német sajtó nagyon nem elégedett Hansi Flick legénységének utóbbi időben mutatott eredményeivel, de ez legyen az ő gondjuk.

Válogatottunk ismét sikeresen tört borsot a németek orra alá. (MTI/Kovács Tamás)

Ugyanakkor nálunk is akadhat némi hiányérzet, akárcsak az olasz meccs után, hiszen mind Fiola Attila második félidei lövése, mind pedig Ádám Martin fejesei kis szerencsével győzelmet is érhettek volna. Azonban muszáj megjegyeznünk, hogy a három fordulót követően megszerzett négy pontunk maga az álomkategória! Nagyon reméljük, hogy ez az álom még nem ért véget, s egy bravúros pontszerzéssel Angliában fel tudjuk tenni a koronát a júniusi NL-szereplésünkre!

Most már nem alibizhetnek az angolok

Amennyire meseszerűen indult számunkra az NL első köre, annyira borzalmasan  Anglia számára. Harry Kanék előbb Budapesten szenvedtek 1:0-lás vereséget, majd Németországban egy büntető révén a meccs hajrájában mentettek pontot (1:1), míg szombaton hazai pályán toltak egy lötyögős 0:0-lát az olaszokkal. 

Annak ellenére, hogy a topcsapatok edzői szeretik hangoztatni, mennyire púp a hátukon az NL-sorozata, nehezen magyarázható, hogy egy világklasszisokból álló válogatott annyira ellazázná a sorozatot, hogy három meccsen mindössze 1 pontot tudnak összegereblyézni, csupán egyetlen lőtt góllal, azt is 11-esből. Gareth Southgate számára eléggé kényelmetlenek már a sajtótájékoztatók, illetve a magyarázkodások, így minden bizonnyal most az a céljuk, hogy ellenünk hazai pályán kötelezően szállítsák az alapjáraton elvárt három pontot. Tény, hogy a sereghajtó pozícióval három fordulót követően biztosan nem számoltak az angoloknál, ebből kifolyólag nem kérdés, hogy Wolverhamptonban nekünk fognak jönni! Egyrészről élénken élhet bennünk a budapesti blama, továbbá ha a kvartett papíron leggyengébb válogatottja ellen sem tudják hazai pályán megszerezni első sikerüket, ott kő kövön nem marad a Háromoroszlánosoknál.

Nem megy az angoloknak a Nemzetek Ligájában. (MTI/Koszticsák Szilárd)

Gólokra fogadunk

Lentebb feltüntetett tippünket tehát az angol kényszerre alapozzuk. Furcsa kijelenteni, de jelenleg az angoloknak jobban kell a győzelem, mint nekünk. Hazai pályán biztosan nekünk esnek, hiszen Budapesten is tapasztalhattuk az első húsz percben a fokozott szigetországi nyomást a kapunk előtt. Ez pedig remek lehetőséget adhat Marco Rossi csapatának az esetleges kontrákra. Ugyan nem vagyunk ezen a téren életveszélyesek, de a németek ellen is tapasztalhattuk, hogy egyre inkább képes ez a válogatott komolyabb helyzeteket kialakítani a nagycsapatok ellen!

Ennek következtében meglepne minket, hogyha a budapesti meccshez hasonlóan 0:0 állna az eredményjelzőn az első játékrész végén. Az olaszok ellen Southgate háromcsatáros felállással próbálkozott, amit ellenünk aligha változtat meg. A védelmünkben ugyanakkor benne van a hibázás lehetősége, amit az olaszok és a németek ellen is tapasztaltunk fokozott nyomás esetén. Viszont jól esik kijelenteni azt is, hogy eddig mindhárom meccsünkön tudtunk gólt lőni, s erre a skillünkre szinte biztos, hogy szükségünk lesz Angliában, ha legalább egy ponttal szeretnénk tarsolyunkat gyarapítani.

Anglia - Magyarország Tippjáték

Anglia - Magyarország mérkőzéstipp játék

A mérkőzéstipp játékba összesen 100 tipp érkezett be. Nem küldtél be tippet ebbe a játékba.

A verseny nyertese: sportbettorpro
A nyertes tipp: Sallai Roland [Magyarország], 22'.
A tipp beküldésének időpontja: 2022 jún 13. 09:49.

A tippelés lezárult erre a mérkőzésre. Nyeremények és részvételi feltételek

Tippek megtekintése

  • Anglia - Magyarország tipp

    1. félidő gólok száma 1.0 felett
    Bet365
    1.82

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt