Szám szerint a 238. Derbit rendezik meg május elsején a Szusza Ferenc stadionban. A két ősi rivális közül az elmúlt években rendre a Ferencváros fanatikusai örülhettek a lefújást követően. Az utolsó újpesti sikerig egészen 2014-ig kell visszalapozni a krónikákban. Ám ha az aktuális formákból indulunk ki, akkor a Lilák ezúttal megtépázhatják a Zöld Sasok tollazatát.

2023 máj 1. 18:00

Vignjeviccsel erőre kapott az Újpest

Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy remekül sült el Nebojsa Vignjevic visszatérése Újpestre. A Megyeri úton 2013-2020 között már korábban dirigáló szerb trénernek valahogy a IV. kerület az igazi terepe, hiszen első távozását követően jobbára évről évre új együtteseknél edzősködött, nagyrészt eredménytelenül. A Liláknál viszont második kinevezése óta eltelt négy fordulóban hozott három győzelmet, illetve egy döntetlent. Ezzel a produktummal pedig a Csoboth Kevinék a liga egyik legjobb formában lévő együttesének számítanak jelenleg.

Nebojsa Vignjevic - Újpest 002
Nebojsa Vignjeviccsel újfent sikeres periódust fut az Újpest (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

Tavaly is megfigyelhető volt, hogy a szezon nagy részében szenvedtek az észak-pestiek, majd tavasszal a bajnokság véghajrájában a kiesőzónából egészen a felső házig repítették magukat. Nagyon úgy tűnik, hogy a formaidőzítésük ismét remekül sikerült, hiszen biztos távolságba kerültek a képzeletbeli piros vonaltól, így teljesen felszabadultan készülhetnek a hétfő késő délután kezdődő Fradi elleni Derbire.

Továbbra sem meggyőző a Ferencváros

Ugyan az elmúlt két fordulót egyaránt győzelemmel zárta a címvédő Ferencváros, továbbra is elmondható, hogy az utóbbi évek leggyengébb periódusát futja a rekordbajnok. Stanislav Cherchesov legénysége egyértelműen lejtmenetben van saját játékszínvonalához képest, amit jól mutat, hogy a sereghajtó Vasast is fogcsikorgatva tudták legyűrni a csereként beálló ifjabb Lisztes Krisztián második félidei góljával (0:1). 

Őszintén szólva kicsit sajnáljuk, hogy pénteken 2:0-lás előnyről szenvedett vereséget a Kecskemét gárdája a Pakstól (2:3). Egy esetleges hazai győzelemmel immáron három pontra közelítették volna meg a Fradit Vágó Leventéék, amivel komoly nyomást helyezhettek volna Marquinhosék vállára, kiélezve ezzel az OTP Bank Liga bajnoki címéért zajló küzdelmet. Ám a közvetlen rivális veresége folytán némiképp a zöld-fehér vállakról is lekerült a teher. Kérdés, vajon a hatpontos előny tudatában mennyire lesz motivált a Szuszában a Ferencváros? Bár a Derbikre rendre felszívja magát a csapat, véleményünk szerint ebben a szezonban most először nem tűnik olyan acélbiztosnak az újabb ferencvárosi Derbi-győzelem. Ha már a két előző, egymás elleni összecsapást vesszük alapul (0:6, 3:1), rögtön érzékelhető, hogy a szezon során fokozatosan javult az Újpest, míg az FTC produktuma ezzel ellentétesen gyengült.

Labdarúgó NB I - Ferencvárosi TC - Újpest FC 008
Jelenet egy korábbi Újpest-Ferencváros derbiről. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Érdemes az Újpest oldalán keresni a fogadási értéket

A mérkőzés fogadási kínálatát átnézve úgy véljük, hogy az irodák sokkal inkább nézték az egymással szembenálló felek tabellán elfoglalt helyezését, semmint az aktuális formákat. Vignjeviccsel egyértelműen feljövőben van az UTE, s ő az az edző, akivel utoljára Derbit tudott nyerni a Megyeri úti gárda. Nem mellesleg a hazai pálya előnye is a Lilák mellett szólhat. Bár ez utóbbi tényező az utóbbi években nem igazán volt fajsúlyos esetükben.

Mindazonáltal földtől elrugaszkodottnak tartjuk a Ferencváros kimeneteles szorzóját (1.62). Ahhoz képest mennyire gyenge tavaszt fut Cherchesov csapata, egyáltalán nem reális, hogy a bukik 61%-nyi esélyt adnak arra, hogy mindhárom pontot elhappolják a Szusza Ferenc stadionból. Ennél fogva sokkal inkább érdemes a fogadási értéket az Újpest oldalán keresnünk, akiknek a kimeneteles oddsa kis túlzással az egekben van. Úgy véljük ezúttal, hogy a pluszos ázsiai hendikepek piacán igen korrekt értékeket foghatunk.

A kövérebb szorzókat előnyben részesítő szerencsevadászoknak már a dupla esélyes piacon is kecsegtető lehet a 2.30 körüli odds, azonban az abszolút value-bet opciót +1.0-lás ázsiai határon véljük felfedezni. Ezen lehetőség szerint amennyiben az Újpest egy gólos vereséget szenved, akkor visszakapjuk a tétünket. Nem igazán érezzük azt a forgatókönyvet a 238. Derbiben, hogy a Ferencváros az őszi 0:6-hoz hasonlóan letarolná a Újpestet. Akkor még a Fradinak is robogott a szekere, illetve az UTE is igencsak szétesett gárda benyomását keltette. Ezúttal már sokkal szorosabb lehet a befutó a lefújást követően, reményeink szerint újpesti pontszerzéssel a végén.

  • Újpest FC - Ferencváros tipp

    Újpest +1.0 (AH)
    Unibet
    1.77

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Budapest, 2022. szeptember 4. Boumal Mayega Petrus (j) újpesti és Muhamed Besic (b) ferencvárosi játékos a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában játszott Újpest FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2022. szeptember 4-én. Újpest-Fe