Sorsdöntő mérkőzésre kerülhet sor Bergamóban, ahol a tét a második hely megszerzése lesz. Inter vagy Atalanta, esetleg a nevető harmadik a Lazio lehet?

Ilicic nélkül nehéz lesz

Az Atalanta számára kötelező a győzelem, ha másodikok akarnak lenni az év végén. Minden más esetben még a dobogó is veszélyben lehet! A nyomás nagy a bergamói csapaton, ráadásul az egyik legjobb játékosuk, Josip Ilicic nem épült fel a sérüléséből. A szlovén támadó idén remekelt a bajnokságban, de valószínűleg már a BL-ben sem számíthatnak rá a PSG elleni negyeddöntőben. Gian Piero Gasperini próbálta orvosolni a problémát, egyelőre kevés sikerrel.

Ilicic nélkül a csapat idén nagyobb csapatok ellen nem jutott három gól fölé (Napoli 2:0, Juventus 1:3, Milan 1:1), érezhetően szenvednek ilyenkor. A szlovén játékos képes váratlan megoldásokra, hatalmas átlövésekre, ez az Inter védelme ellen nagyon hiányozhat. Duván Zapata és Papu Gómez helye biztos a kezdőben, mellettük valószínűleg Ruslan Malinovskyi kaphat szerepet. 

Josip Ilicic (Fotó: cristiano barni / Shutterstock.com)

Nagyobb probléma, hogy az Atalanta bevethető támadói nem igazán remekeltek eddig az Inter elleni bajnokikon: Papu Gómez 17 meccsen 3 gól (gólpassz nélkül!), Duván Zapata 7 meccsen 1 gól, míg Luis Muriel 12 mérkőzésen 5 gól. Eléggé karcsú teljesítmény ez így, ha ehhez még hozzávesszük, hogy Conte együttesei rendre megfojtják ezeket a játékosokat külön-külön (6 meccset játszottak összesen Conte csapataival szemben, ezeken nem értek el gólt a támadóhármas tagjai), akkor rögtön más a leányzó fekvése. 

Conte nem változtat 

Aki leigazolja Antonio Contét edzői posztra, tudja mit vállal. Az olasz edzőt a Juventushoz és a Chelsea-hez is azért vitték, hogy kihúzza a gödörből a csapatot. Az első évben mindkét klubbal bajnoki címet nyert, titkon ez volt az elvárás az Inter elnökségében is. Conte szinte semmin sem változtatott az elmúlt évekből ismert stratégiáján, gyakorlatilag ugyanazt láthatjuk tőle idén, mint az elmúlt 7-8 évben. 

Antonio Conte hadrendjei a Juventus, Chelsea és az Inter élén. (Forrás: sportfogadás.org)

Gondoltuk volna, hogy mikor a Juventushoz érkezett, gyakorlatilag egy 4-4-2-es (ami inkább 4-2-4 volt) felállással dolgozott Conte? Hogy a torinói évek előtt támadófelfogású edző volt? A változást Arturo Vidal hozta el számára, amikor előbb kényszerből váltott 4-3-3-ra, majd 3-5-2-re, utóbbit mai napig használja (kisebb változtatásokkal), ahogyan az a képen is látható (nemhiába akarta a kényszerszünetben megszerezni Vidalt a Barcától az Inter számára…).

A rendszer jól felismerhető jegyei: három belső védő, univerzális szélsők, gyors kontratámadások, kiismerhető taktikai megoldások, robosztus támadó, labdabiztos, védekezésben és támadásban egyaránt használható középpályások. Gyakorlatilag olyan az idei Inter, mint anno a Chelsea vagy a Juventus, annyi különbséggel, hogy a középpályán jóval gyengébb a milánói csapat, ami a támadások építésénél gondot is okoz, hiszen felállt védelemmel szemben lassú és körülményes az Inter. 

Gasperini, az "ismeretlen" zseni

Sokan most fedezték fel Gian Piero Gasperinit, pedig ért már el ő nagy sikereket régebben is olasz kis- és középcsapatokkal. A Genoa csapatát feljuttatta az első osztályba, második Serie A-ban töltött idényükben 5. helyen értek be (hajszállal maradtak le a BL-ről). Gasperini már akkor használta a három belső védős rendszerét, ami előtt négy középpályás kapott szerepet. Akkoriban még két szélső volt elől, de ami igazán fontos, hogy olyan játékosai alkották a keretet, mint Diego Milito (aki következő évben Bajnokok Ligáját nyerő Inter vezére volt), Thiago Motta (szintén vitte őt az Inter). A csapatot szétkapták, Gasperini nem volt képes megújulni. 

Gian Piero Gasperini (Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com)

Miben hasonlít a mostani bergamói keret hozzájuk? Van egy kiváló képességű argentin támadó, elől robosztus támadók, masszív középpálya és a védelemre se lehet panasz összességében. Ez az Atalanta viszont annyiban jobb annál a csapatnál, hogy a játékosok többsége rutinos, mindenki pontosan tudja a feladatát, kiforrott a rendszer és elől több a tehetséges támadó (megkapták az időt a bizonyításra). Az Atalanta az egyik legszebb és legjobb focit játssza Olaszországban, de mi is a rendszer titka?

Gian Piero Gasperini a 3-4-3 vagy 3-4-2-1-es felállással küldi pályára az övéit, ötvözik a zónavédekezést és az emberfogást, rögtön presszinggel támadnak vissza a labdaeladások után az ellenfél térfelén. Agresszív csatárokkal rendelkeznek, akik rögtön problémát jelentenek az ellenfél labdás védőinek. Védekezésnél a szélső középpályások egyből visszazárnak a védelembe, ha ez nem sikerülne, akkor a nagy munkabírású középső középpályások (de Roon és Freuler) váltanak ki a szélek felé. Gyors támadások vezetnek, ha megszerzik az ellenfél térfelén a labdát, máris kapura törnek, nem vacakolnak. Ezért is hiányozhat most a rendszerükből Ilicic, mert ő a váratlan lövéseivel rendre komoly veszélyforrás volt az ellenfelek kapujára.

Szoros mérkőzés, kevés góllal?

A két edző taktikája a felállás miatt hasonlónak tűnhet, hiszen három belső védőt preferálják, univerzális középpályásokkal és szélsőkkel, de nem is lehetne különbözőbb a két csapat. Conte és Gasperini jól ismerik egymást, eddig öt találkozót játszottak egymás ellen, négyet a Serie A-ban, egyet a második vonalban. Mi az első osztályú meccsekkel foglalkoznánk, ahol megfigyelhető egy tendencia: 

  • Serie A 2012/13: Palermo (Gasperini) - Juventus (Conte)  0:1 
  • Serie A 2013/14: Juventus (Conte) - Genoa (Gasperini)  2:0
  • Serie A 2013/14: Genoa (Gasperini) - Juventus (Conte)  0:1
  • Serie A 2019/20: Inter (Conte) - Atalanta (Gasperini) 1:1

Egyik mérkőzésen sem esett sok gól. Antonio Conte nem hagyta, hogy elszabaduljon Gasperini támadófocija, hiába volt az Inter - Atalanta mérkőzésen is sok kaput eltaláló lövése a bergamóiaknak, hiába volt náluk többet a labda (62%), mégsem tudtak nyerni, mindössze egy döntetlenre futotta. Conte idén már bizonyította, hogy képes megfogni akár idegenben is a jól támadó csapatok (Lazio 1:2), most is erre lesz szükség.

Atalanta - Inter mérkőzés taktikai felállás (forrás: sportfogadás.org)

Ilicic mellett Palomino sem játszhat, aki idén a védelem egyik fontos tagja volt az Atalantánál. Várhatóan ugyanazt a csapatot küldi pályára Gasperini, mint amit a Milan otthonában. Azon a mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el az Atalanta. Contétól is meglepetés lenne egy újítás, ő is ragaszkodik majd a jól bejáratott kezdőjéhez. Mivel egyik csapatnál sincsenek klasszikus támadófelfogású szélsők, ezért sokkal inkább a pálya közepére összpontosulhat a játék. 

Valószínűleg a három belső védőre a hazaiaknál a Lukaku - Martínez páros jut majd, nagyobb kérdés az lesz, hogy Eriksent ki fogja majd. A vendégeknél a problémát az jelentheti, hogy két árnyékéket (vagy inkább irányítót) kell kikapcsolni a játékból, ezért Conte a szokottnál is hátrébb küldheti a védekező középpályásait. Az Inter nagy valószínűséggel csak kontrából tud érdemi támadást vezetni, esetleg egy-egy pontrúgásból villanhatnak. 

Az Atalantának viszont az jelenthet gondot, hogy egy masszív védelmi állást kell feltörniük, az egyik leggólerősebb játékosuk nélkül. Zapata erőcsatár, aki ilyen környezetben nehezen használható, Muriel talán jobb megoldás lenne előre. Malinovskyi átlövéseiben bízhatnak, de ez önmagában kevés. Úgy gondolom, jó esélye lehetne az Internek egy pont megszerzésére, akár kemény védekezéssel is, így ezt az opciót kombinálva a 4,5 gól alatti fogadással már egészen szép szorzót kapunk. 

Az Inter a nagyobb csapatokkal szemben mindössze egyszer ért el összesítve több gólt, mint 4 (Milan 4:2), többi meccsen azért igyekeztek feszesen játszani. Az Atalanta a Lazio és a Milan ellen brillírozott, de az akkori Milan más kávéház volt, míg a Lazio egy jóval támadóbb csapat, mint az Inter. A tét nagy, nem valószínű, hogy fejetlenül rontanak egymásnak a csapatok. 

Borítókép: Romelu Lukaku (Fotó: ph.FAB / Shutterstock.com)

Fogadj akár 30%-os nyereménynövelővel

Fogadj kötésben az Unibetnél és a multi-nyereménynövelővel 10%, 20%, vagy 30%-kal lehet nagyobb a nyereményed akár 1.5 millió forintig.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Atalanta - Inter Tipp

    Fogadásépítő: X2 + 4,5 gól alatt
    1.96 Unibet