Mint minden sportágban, úgy a teniszben is hatalmas versengések alakultak ki az idők során, de ezek közül hármat emlegetnek korszakalkotóként.
A csapatsportokkal ellentétben, ahol a rivalitásoknak nincs vége egyik vagy másik játékos visszavonulásával, a teniszben sajnos ezek rövidebbek, mert nem az örök címerek játszanak egymás ellen. Egy másik lényeges különbség az, hogy míg a fociban a rangadókat olyan tényezők is szülték, mint például a csapatok azonos származási helye (városi rangadók), állami szervezetek közötti versengés vagy épp társadalmi rétegek közötti ellentét, addig a teniszvilágban a két klasszikus játékstílus közötti legmagasabb szintű összecsapások tették ezt. Lényegére egyszerűsítve ez a két stílus nem más, mint a támadó és a védekező játékstílus.
McEnroe – Borg (Tűz és Jég)
A hetvenes és nyolcvanas években két teljesen különböző játékstílussal és vérmérséklettel rendelkező játékos összecsapásai mérföldkövekké váltak a tenisztörténelemben. Az indulatos amerikai, John McEnroe a régi idők szerva-röptéjével hajszolta a sikert, Björn Borg, a nyugodt svéd teniszező pedig az óvatosabb játék és az akkor még gyerekcipőben járó technikai megközelítés, a kétkezes fonák híve volt. Hatalmas csatákat vívott meg egymással a két játékos, de talán a legemlékezetesebb az 1980-as Wimbledon döntője volt, amikor Björn az ötödik bajnoki címéért hajtott, John pedig az elsőért. Hollywoodi forgatókönyvhöz méltóan alakultak a mérkőzés fordulatos eseményei, amelyeket 2017-ben meg is filmesítettek. McEnroe hét meccslabdát hárított a negyedik játszmában, de végül Borg szerezte meg a győzelmet az ötödikben. Összesen tizennégy hivatalos meccset játszott egymás ellen a két játékos, 7-7-re zárult le versengésük.
Sampras – Agassi (Azok a kilencvenes évek)
A 20. század utolsó évtizede nagyrészt az Amerikai Egyesült Államokról szólt. Majdnem minden téren onnan jött a követendő irányvonal. A zene és filmipar mellett, a sportélet is páratlanul reklámozott, jellegzetes virító színekben vonzotta magára a figyelmet. Így hát nem meglepő, hogy Michael Jordan és a Chicago Bulls NBA-uralkodásának éveiben két tengerentúli teniszező, Pete Sampras és Andre Agassi került a teniszvilág reflektorfényének középpontjába. Sampras a tökélyre vitt szerva-röptéje nagyon látványos összecsapásokat eredményezett az Agassinak hátsó vonalmenti, de ugyanakkor indítványozó játékával. Azokban az években a Pete által használt játékstílus és az egykezes fonák már eléggé ritkaságnak számított az ATP-ben, míg az Andrééhoz hasonló játékstílus és a kétkezes fonák kezdett teret hódítani. Ennek ellenére, Sampras a harmincnégy hivatalos egymás elleni meccsből húszat nyert meg. Talán legemlékezetesebb összecsapásuknak a 2001-es US Open negyeddöntőjük tekinthető, amelyen egy break sem született. Akkor Petenek sikerült nyernie 6-7, 7-6, 7-6, 7-6-os végeredménnyel.
Federer – Nadal (A Fedal)
A jelenkor legismertebb két játékosa Roger Federer és Rafael Nadal már a 2000-es évek elejétől vívják harcaikat egymás ellen. Ezt a versengést úgy is lehetne röviden jellemezni, hogy “Elbűvölő Tehetség a Vasöklű Akarat ellen”. A karrierje elején szerva-röptéző Roger még a Rafa elleni versengés kezdete előtt fejlesztette szinte hihetetlen szintre játékát. Bár visszavett annak “mindent vagy semmi” (szerva-röpte) jellegéből, páratlan technikai érzékével sokoldalúbbá tette azt. Ekkorra már alig akadt néhány játékos, aki még szerva-röptézett, szinte mindenki a hátsó vonal mentére húzódott vissza. Nadal pályafutása elején mindent a bődületes pörgetésére alapozott, majd idővel ennek és a soha fel nem adó hozzáállásának biztonságában alakította indítványozóbbá játékát.
Véleményem szerint, ezt a rivalitást határozta meg legnagyobb mértékben a mentális rész. Nadal 24-16-ra vezet az egymás elleni mérkőzéseken, de ezt az előnyét úgy építette fel, hogy lerombolta Rogernek az egykezes fonákjában vetett önbizalmát. Emiatt, Federer sokszor nem tudta eredményessé tenni technikai fölényét. Mondhatni lehet úgy is, hogy Rafa megtalálta Rogernek az “Akhilleusz-sarkát”. Ettől függetlenül, összecsapásaik hihetetlenül látványosak és világméretű érdeklődésnek örvendenek. 2020 elején Fokvárosban egy bemutató jellegű mérkőzés alkalmával megdöntötték a helyszínen jelenlévő nézők számának rekordját (51.954). Sokan a legemlékezetesebb összecsapásuknak a 2008-as Wimbledon-döntőt tartják, amikor Nadal megszakította Roger öt éve tartó győzelemsorozatát.
Érdekes megfigyelni ezeknek a rivalitásoknak tükrében, hogy miként alakultak az idők során a cikk elején említett klasszikus játékstílusok. A rizikós játék sokkal biztonságosabbá vált, viszont indítványozó jelleg nélkül nincs esély érvényesülni. Bár az eredmények szempontjából a Rafael Nadal – Novak Djokovic rivalitás kiegyensúlyozottabb a Fedalnál, mégsem örvend olyan szintű érdeklődésnek, mivel Rafa és Novak játékmeglátása valamelyest hasonlít. A versengéseket az ellentétek fűtik és teszik érdekessé. Amennyiben ez nincs jelen, akkor bármennyire is magas színvonalú technikailag a produkció, nem kap korszakalkotó elismerést. A fiatalabb játékosok közül, talán Daniil Medvedev és Stefanos Tsitsipas mérkőzései emlékeztetnek bizonyos mértékben az említett versengésekre, de legalábbis még most nem emlegethetők egy napon azokkal. Nektek melyik volt az idők során a kedvenc párharcotok?
18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.