Nem az idegenben szereplő csapatoké volt a főszerep manapság a LaLigában. Hétvégén változik a helyzet?

2021 márc 21. 21:00 Közvetítés: Unibet

Elkapták a fonalat a katalánok?

Ha szezon előtt megkérdeznek erről a meccsről, soha az életben nem fogadtam volna a Barcelonára. Akkora volt a káosz, annyi volt a probléma, hogy felesleges pénzkidobás lett volna. Még most sem tudom, hogyan van esélyük 27. fordulót követően a bajnoki címre, hiszen 16. forduló környékén már 10 pont feletti volt a hátrányuk az Atlético Madriddal szemben. Minden volt a játékuk, csak jó nem. 

Teltek a hetek, azt vehettük észre, hogy a Barcelona nem tud veszíteni, ráadásul a kupában egy hatalmas fordítás után ejtették ki a Sevillát, de az érem másik oldala is ott volt: a PSG elleni hazai pályás égés a BL-odavágón. A visszavágón már látszott valami Koeman szezon második felére vonatkozó taktikájában, ami arra utalhat, hogy ez a Barcelona nem fog kapkodni. Egy teljesen új felállás, inkább egy biztos döntetlen, mint a vereség. 

Ott tartunk jelen helyzetben, hogy mindössze 4 pontra vannak az első helyezett Atlético Madridtól, viszont a három nagy közül nekik a legnehezebb a sorsolásuk. Most azonban van idejük készülni a meccsekre, nem kell heti két találkozón pályára lépni, nincsen kettős terhelés. Hosszú hetek után először pihentetett a Barcelona. Mennyit jelent ez? Olyan játékosoknak, mint Pedri, Frenkie de Jong és a védelem tagjainak rendkívül sokat, ugyanis túl lettek hajtva. 

Az új hadrendről már írtunk bővebben, ez stabilitást hozhat a csapat számára, nehezebb őket megverni még akkor is, ha a védelem nem túl acélos. Többet használják a szélsőket, Messi is szabadabb, hatékonyabb a katalán óriás. A Sociedad tehát épp a legrosszabb pillanatban fogadja őket, annál is inkább, mert kikaptak az elmúlt fordulóban a Granada otthonában, ráadásul David Silva megsérült. 

A hétközi információk alapján egyelőre még nem lehet tudni, hogy játszik-e a durva szabálytalanságot elszenvedő spanyol klasszis a hétvégi meccsen, de ha játszik, vele is fel kell kötnie a gatyáját a baszkoknak. Messi és Griezmann kedvenc ellenfelei közé tartozik a Sociedad, ha megismétlik a Huesca elleni teljesítményüket, sok probléma nem jöhet közbe. Ugyanakkor érdemes óvatosan bánni a vendég győzelemmel, mert a Barca még mindig hajlamos elkényelmesedni egy meccsen, döntetlenre leadni. 

  • Real Sociedad - FC Barcelona tipp

    Barcelona győzelem
    Unibet
    2.05

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Antoine Griezmann (Fotó: Christian Bertrand / Shutterstock.com)