Szombat este a dánok és írek is becsatlakoznak a pótselejtezős buliba. A hazai pálya előnye és talán a jobb forma együttesen favoritot csinált Dániából, de az íreket sosem szabad leírni. Küzdőszellemük példaértékű, technikai hátrányuk viszont bőven van a dánokhoz képest.

Dán középpálya

A dánok jelenlegi helyzete némileg hasonlít a horvátokéra, a középpálya erős, de a csatárok gyengék. Több ízben is játszottak 4-3-3-as felállásban, és még így sem a csatárok szerzik a gólokat, akik közül a legeredményesebbek Jorgensen és Cornelius. Két gólosak, miközben a csapat irányítója, és origója, Eriksen nyolc gólig jutott. Középályás társa Delaney négy találatnál jár, ő többször inkább védekező középpályásként vett részt a selejtezők alatt. A gólszerzők szorzóiban mindez nem látszik, ezért egészen jó oddsot adnak a két eddigi legeredményesebbre: Eriksen 3.20-ért, míg Delaney 4.50-ért játszható.

Ír küzdőszellem

Nem volt zökkenőktől mentes Írország útja a pótselejtezőig, bizonyos pontokon a szurkolóik nem csak az eredmények, de a mutatott játék miatt is temethették már a világbajnokságot. 2016 végén négy kör után minden rendben volt, még Ausztriában is nyertek, de aztán jött egy döntetlenekkel teli időszak, mely során a játék is erősen akadozott. A lezárás viszont remekre sikerült, az utolsó meccsen Walest ütötték el a pótselejtezős helytől. Szerintem már ez is mutatja az írek legnagyobb fegyverét, hogy sosem adják fel. Ehhez illő játékstílust is hoznak a pályán, nem nagyon kell nekik a labda a küzdelemhez.

Robbie Brady Írország 001

Robbie Brady. Fotó: MediaPictures.pl/Shutterstock.com

Keressünk kiindulási alapot

Az hogy mit fog játszani Írország, nem kell találgatni, mert meglehetősen egyértelmű: 30-40 %-os labdabirtoklás, védekezés négy védővel, három visszavont középpályással, és támadás csak kontrákból, amik 3-4 igazi helyzetet eredményeznek. Kérdés ebből mennyit értékesítenek, de ez a játék 0:0-nál, és egy gólos hátránynál is fenn fog maradni. Érdemes megnézni, hogy Dánia mire ment hasonló taktikák ellen. Számomra az látszik, hogy a selejtezők első felében még nem tudtak vele mit kezdeni, például Montenegro is hasonló játékkal viccelte meg őket Koppenhágában, de a sorozat végére a korábban említett középpálya megtalálta a visszazáró ellenfelekre az ellenszert.

Dánia a favorit, jól fizetnek a gólok

A hazai győzelem 1.75-ért játszható, a dupla esély X2 pedig kettes odds, tehát Dániát tartják a találkozó esélyesének. Ezt én is így gondolom, mert a dánok talán jobb formában vannak, és több hiányzó lesz vendég oldalon. Viszont gólokra fogadok inkább, mert egyik védelem sem kifejezetten jó. A dánok többször is át tudták játszani a felállt falakat, az írek előre tolt ékje pedig jó formában van. A mindkét csapat szerez gólt 2.20-ért szerepel a kínálatban, de az overek is jól fizetnek 2.5 gól felett 2.50-ös szorzó.

  • Világbajnokság - Pótselejtező tipp

    Dánia - Írország: AH 2 gól felett

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés