Tom Dumoulin fantasztikus időfutam győzelme után a mezőnyversennyel zárul vasárnap a világbajnokság. Kiszámíthatlan pálya és sok esélyes, de vajon sikerül Peter Sagannak újra megvédenie a címét? Ki képes megverni a szlovák zsenit? Netán az idei év Európa-bajnoka, a hazai pályán versenyző Alexander Kristoff?

Könnyűnek tűnik

A tavalyi katari forróság után, most a norvégiai "hidegben" lesz a világbajnokság. A pálya ugyan elsőre könnyűnek tűnhetett, aztán láttuk a különböző szakági versenyeken, hogy nem lesz ez olyan egyszerű. Mikor az útvonalat megalkották, próbáltak kedvezni a hazai versenyzőknek, köztük elsősorban Alexander Kristoffnak és Edvald Boasson Hagennek. Ezért hasonlít az útvonal inkább a flandriai körversenyre, mintsem egy hamburgi sprinter egynaposra. A helyszín Bergenben lesz, ahol kisebb, de meredek emelkedők vannak, pavés utakkal megspékelve. Négy éve nem volt ilyen hosszú távja világbajnokságnak (267,5 km). Rongban lesz a start, ami egy kis sziget, ahol komolyan befújhat majd az oldalszél, ezzel is nehezítve a versenyzők dolgát. Elérve a körpályára, a legnehezebb pont a Salmon Hill, mely egy másfél kilométer hosszú és átlagban 6,4%-os emelkedő. Ez az átlagos sprintereket meg fogja törni, pláne mert több mint tízszer felmennek rá. Utána egy gyors lejtmenet vár rájuk, majd egy kis pavé és a befutó. Igazán jól összerakott pálya és reményeink szerint egy izgalmas verseny vár ránk. Az időjárás kedvező lehet, mivel 18 fok, eső elvileg nem lesz, így csak a szél zavarhat be. 

Kristoffra kihegyezve

Az egész VB olyan, mintha Alexander Kristoffnak tervezték volna. A norvégok tehát próbáltak kedvezni a szupersztárjuknak, hogy az EB után a VB-t is megnyerje egyazon évben. Idén leírtam már őt, de feltámadt hamvaiból, összekapta magát és elkezdte szállítani a győzelmeket. Gyorsasága ugyan már közel sem olyan, mint pár éve, de állóképességére még mindig nem lehet panasz. Az emelkedők továbbra is fekszenek neki, ahogyan a pavék is, nem hiába nyert ő flandriai körversenyt. Viszont van egy kis ellentét a csapaton belül. Csapattársa, Edvald Boasson Hagen ugyanis nem a segtője, hanem inkább ellenfele. A norvégok kapitány (Kristiansen) ugyanis nem akar választani kettejük közül (ami nem biztos, hogy jó döntés látva a tavalyi dohai vb-t). 

Sagan Kristoff kerekpar 001

Peter Sagan, Alexander Kristoff, és Danny Van Poppel. Fotó: Dana Gardner/Shutterstock.com

Edvald Boasson Hagennek is kiváló szezonja volt, Tour de France szakaszgyőzelem és az év második felére lendült formában. Neki is fekszenek az ilyen dombosabb versenyek a pavékkal, de ő inkább egyéni szökés révén nyerhet. A taktika szerintem a következő lesz: hagyják a csapaton belül elmenni Boasson Hagent egy szökéssel a vége felé, ha pedig nem sikerül, akkor jön Kristoff. Így a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Kristoff utalt rá nyilatkozataiban, hogy a taktika megvan, de egyelőre nem árulhatja el, viszont az EB-n egészen jól működött a csapatösszhang (akkor egy fentebb említett hasonló megoldással vitték véghez Kristoff győzelmét). Ami nagyon fontos lehet, mert a csapaton belül amúgy is széthúzások vannak (Korsaeth is tett érdekes nyilatkozatot Kristoff segítését illetően). Bergenben két fontos tényező lesz: az állóképesség (ami egy ilyen hosszú és embertpróbáló verseny esetén kiemelten számít), illetve a helyezkedés. Mind a kettőben kiváló Kristoff, így jó esélye lehet egy éremre (4.50), de az első hatba szinte kötelező bejutnia (2.10). Lesz-e norvég világbajnoka idén a mezőnyversenynek? Nem hinném, mert ez a széthúzás a csapaton belül egy aranyba kerülhet, viszont az érem még összejöhet.

Harmadszor is Sagan?

A szlovák Peter Sagan történelmi triplára készül. Harmadik világbajnoki címét nyerné három éven belül. Minden VB pálya egy kicsit Saganos, ez az ideire hatványozottan igaz. Tavaly Dohában a forróságban is nyerni tudott, most is ő a legnagyobb esélyes (3.50). Csapata továbbra is az egyik leggyengébb, de tőle megszokhattuk, hogy nincs is rá nagyon szüksége. Utahban volt magaslati edzőtáborban, ami jól sikerült, mert utána Kanadában nyert World Tour versenyt. Nyáron a Tour de France kizárása után a Lengyel és Benelux körön villogott, ahol gyűjtötte a szakaszgyőzelmeket. Sprintben még többet fejlődött, helyezkedése továbbra is elit, de mindenki ellene fog versenyezni. Megéri rá fogadni? Nem igazán, pláne ennyiért. 

Ki jöhet még?

Nagyon két emberre lett kihegyezve az idei VB, pedig ott van még a kolumbiai Fernando Gavíria, aki idén robbant be végleg a legjobbak közé. Csapata főleg hegyimenőkre épül, de a formájára nem lehet panasz. Állóképessége is kiváló, emelkedőket is bírja, nála a taktikai résszel lehet majd probléma. Az ausztrálok tanultak az elmúlt évek hibáiból, most nem többfejű csapatot indítanak (Gerrans-Matthews viszály), hanem csak utóbbira teszik a voksukat, aki a Tour de France-on ponttrikót nyert. Azóta klasszikus egynaposokon ment jól, plusz nyert a héten egy csapatidőfutam vb-t. Ha pedig egyéni szökés, akkor Philippe Gilbert. A belgák megint több opcióval érkeztek, amiről már tudjuk, hogy nem jó ómen (Avermaet és Gilbert sosem szívlelte egymást). Gilbert szinte csak egyéni szökés révén nyerhet, Avermaet pedig úgy nyilatkozott, hogy mindegy, csak legyen meg végre a belgák aranya. Rengeteg a kisebb esélyes, izgalmas világbajnokság elé nézünk vasárnap délután.

  • Kerékpár tipp

    Kristoff előrébb végez, mint Boasson Hagen

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: strenghtofframeITA/Shutterstock.com