Csodás nap elé nézünk, hiszen férfi 200 méter pillangón akár az aranyat és az ezüstöt is itthon tarthatjuk, míg a nőknél a Duna Arénában már egy világbajnoki címet besöprő Hosszú Katinka 200 gyorson próbál odaérni a dobogóra, illetve megjavítani az egyéni csúcsát.

Ez nem lesz egyszerű, de nem is lehetetlen küldetés

Hosszu-Katinka-uszas-006

Hosszú Katinka. Fotó: Ike Li/Shutterstock.com

Hosszú Katinka hétfőn bizonyította, hogy ismételten kiváló formának örvend és a hazai pálya jelentette nyomással is sikerült megbirkóznia. 200 vegyesen magabiztos versenyzéssel húzta be az aranyat, simázva ezzel a papírformát. A 100 hátat emiatt dobnia kellett, így a 200 gyors a következő olyan szám, ahol éremben reménykedve állhat rajtkőre. Ez kevésbé az ő terepe, és könnyen lehet, hogy meg kell javítania az 1:55.41-es egyéni csúcsát a dobogóhoz. Az elődöntőben ettől nem járt annyira messze, hiszen 1:55.98-as időt úszva az ötödik helyen jutott be a fináléba. "Lassan kezdtem, de az a lényeg, hogy döntőben vagyok. Nagyon szeretnék odaérni a dobogóra, de egyéni csúcsnak is örülnék már" - mondta Katinka az MTI-nek. Az aranyhoz 1:55 alatti időre lesz szükség, az elődöntőt az amerikai csoda lány, Katie Ledecky 1:54.69-cel nyerte. Könnyen lehet, hogy senki nem ér a nyomába. Emma McKeon ugyanis hiába örvend jó formának, egy 1:54 eleji idővel nem valószínű, hogy tud versenyezni. Az ezüst viszont kinézőben van neki, és akkor most jutottunk el a harmadik helyig, amelyre Hosszú mellett Veronika Popova és Federica Pellegrini is pályázik. Miért kellene egyéni csúcs Katkától? Mert az elődöntőben Popova 1:55.08-cal lett a harmadik, ami bő három tizeddel jobb, mint a bajai klasszisunk legjobbja. Valószínűleg Pellegriniben is van még egy 1:55 eleji idő. A dekoratív olasz lány egyébként a szám pekingi aranyérmese, illetve kétszeres világbajnoka, Barcelonában és Kazanyban viszont meg kellett elégednie az ezüsttel, míg Rióban lecsúszott a dobogóról. De még most is neki van az egyik legerősebb utolsó 50 métere, ami érmet érhet, ha például Popova túlvállalja magát. A bronzért izgalmas csata lesz, a realitás az, hogy Katinka 4-5. helyen végez, de ha sikerül valami nagyot úsznia és megjavítja az egyéni csúcsát, akkor a dobogó is meglehet. Ebben a számban elvárások nélkül versenyezhet, a hazai közönségből pedig sokat meríthet, így ne zárjuk ki, hogy az utóbbi forgatókönyv valósul meg és elcsípi a bronzot. 

Ami nem sikerült 100-on, összejöhet 200-on

Más női döntőt szerdán nem rendeznek, 200 pillangón viszont délelőtt az előfutamokra, késő délután pedig az elődöntőkre kerül sor. Hosszú papíron ebben a számban is rajthoz áll, de aztán lehet ugyanaz lesz a sorsa, mint a 100 hátnak, bár ez a 200 gyors döntője után lesz, tehát lehet megpróbálja a lehetetlent. Hogy miért az? Egyrészről, mert a 200 pille az összes közül talán a legkeményebb szám, másrészről vannak nála sokkal jobbak és erős a mezőny, harmadrészt pedig benne lesz egy kemény 200 gyors és alig fél órája lesz ezt kipihenni. Talán nem is vele, hanem inkább Szilágyi Liliánával kellene foglalkozni, aki világranglista kilencedikként várja ezt a futamot. 100-on nagyon pechesen járt, éppen lecsúszott a döntőről, de az úszása biztató volt. "Nagyon jó, hogy itt tudtam egy elődöntőt úszni, ez jól jön a 200 méter előtt. A magyar közönség fantasztikus volt, teljesen kirázott a hideg" - nyilatkozta Szilágyi az MTI-nek. A 200 inkább fekszik neki, a döntő reális cél lehet, aztán meglátjuk a többiek milyen formát mutatnak és mennyi esélye lesz valami nagy dologra. 

  • Vizes VB 2017 tipp

    Pellegrini-McKeon V

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Hosszú Katinka. Fotó: BrunoRosa/Shutterstock.com