A magyar válogatott bármelyik világversenynek éremesélyesként vághat neki, mivel a játékosanyag adott ehhez, de sajnos mentálisan nincsenek mindig a legjobb állapotban a lányok. Remélem ezt Petrovics Mátyás irányítása alatt megoldják, már csak azért is, mert a lányok egyöntetűen őt szerették volna kapitánynak. A nyitómeccseken hagyományosan jól szoktak szerepelni a lányok, és ezt várom most is. Az olimpiai gárdához képest az egyetlen jelentős változást Stieber Mercédesz válogatottól való visszavonulása jelentette, akinek a hiánya azért nagy veszteség, hiszen ő volt a csapat szellemi vezére, illetve a kapitány jobbkeze is. Örömteli viszont, hogy a 2005-ös VB-döntő hőse, a fiatal center Tomaskovics Eszter, sérülése után visszatért a gárdába. A magyar csapatban Stieber kiesése után is jócskán maradtak klasszisok(pl. Drávucz, Pelle, Valkay, Horváth), így egy kis szerencsével 4 közé kerülhet a gárda. Ehhez a rohamléptekkel fejlődő kínai gárdán kellene először túllépni, ami egyáltalán nem lesz könnyű feladat, hiszen a kínaiak már bárkivel tudnak szoros meccset játszani, és nagyon sokat tudtak együtt készülni, hiszen az Universiadéra is a komplett felnőtt csapatukkal mentek, amit aztán viszonylag simán meg is nyertek, de a többi nemzet a fiataljait szerepeltette az egyetemisták és főiskolások világjátékán, így ez az eredmény nem igazán mérvadó. Úgy gondolom a kreatívabb és fizikailag jócskán fölényben lévő magyar lányok egy szoros mérkőzésen legyűrik ázsiai ellenfelüket.

tipp: Magyarország nyer
odds: 1,80
iroda: Unibet

Fórum - Vízilabda VB 2009

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés