Mindennapra van valami az idei Vueltán. Szombaton egy nyugodtnak ígérkező szakasz is lehetne, de ott az a komoly és emelkedő a befutó előtt, ráadásul még egy lejtmenet is lesz után, így az összetett esélyesek most sem pihenhetnek. Képes lesz valaki megtörni Chris Froome-ot és a Skyt? 

Csak az a fránya hegy ne lenne

Eljött a hétvége, de a Vuelta mezőnye tovább robog. Szombaton majd 200 km vár a versenyőkre kisebb dombokkal tarkítva, egészen az utolsó 10 km-ig. A verseny ugyanis itt kezdődik el. Egy nagyon akciódús és technikás hajrá vár a bringásokra. Ugyan csak öt kilométer az Alto Xorret de Cati, de átlagban 9%-os és előfordulnak 18%-os részei is. Szép fokozatosan lesz egyre nehezebb, a hegycsúcs után sem lesz megállás, hiszen egy nagyon gyors és technikás lejtmenet következik. Az utolsó 500 méteren belül is lesznek kisebb dombok (8%), de ide már jó eséllyel csak 2-3 fő jut el és csatázik majd a győzelemért. 

Lesznek megrogyások?

Aki az eddigi etapok során konstans jól teljesített, az Chris Froome volt. Azt hiszem, ezt már megszokhattuk tőle. Ennek ellenére nem várok tőle szakaszgyőzelmet (4.00), mert ez a szombat, annyira nem fekszik neki. Megint egy meredek és főleg a robbanékonyságra építő emelkedő, utána pedig egy nagyon gyors lejtmenet. Megéri itt nagyot kockáztatni és esetleg bukni? Szerintem nem, ezt pedig mérlegelni fogja Froome is. Lehet jó eséllyel csak meg fog jönni a számára fontosabb versenyzőkkel (Chaves, Contador), de nagy támadásokba nem fog kezdeni. 

Aminek nagyon örülhetnek a spanyolok, hogy Alberto Contador kezd feléledni. Támad, meghúzza a sort, végre elkapja a fonalat? Nagyon reméljük, mert ő a szokatlan akcióval tudna versenyt csinálni. Neki egy ilyen meredek pont kapóra jönne, csak az a fránya lejtmenet ne lenne. 7.00-es szorzón nagy fantázia nincsen a győzelmében, mert az az ereszkedés és utána a hajrá nem neki kedvez. Egyedüli szökevényként pedig nem tartom reálisnak, hogy hazaérhet. 

Alberto Contador 001

Alberto Contador (Fotó: Dana Gardner / Shutterstock.com)

Esteben Chaves már inkább esélyes egy győzelemre, csak neki is ott van az a lejtmenet. Láthattuk az eddigi szakaszokon is, hogy a kis kolumbiai nem nagyon mer menni lefelé, ez pedig behatárolja a lehetőségeit. Egyedüli szökést nem tud véghez vinni, egy hajrában pedig annyira nem bíznék benne (7.00). Jó eséllyel ő csak Froomera figyel majd, így meg fogja jönni a brittel egy kisebb csoportban. 

Megint a kanadai Michael Woodsban látom a fantáziát (8.00). Ideje most már nyerni a Cannondale versenyzőjének, mert neki az ilyen szakaszok nagyon fekszenek. Robbanékony és jó lejtmenetes versenyzőről beszélünk. A sprintben az egyik leggyorsabb és most arra sem foghajta majd, hogy előtte a hegyek kifárasztották volna. Szinte minden a kezére játszik.

Belviszály? 

Az AG2R nagy reményekkel érkezett a Vueltára, két vezérrel, akik ráadásul nem is voltak rossz formában. Domenico Pozzovivo élete Girója után érkezett, jól ment az olasz körön, újra régi fényében tündökölt. Aztán jött a Vuelta és egy nagy bukás. Azóta csak keresi önmagát Pozzovivo, aki jövőre már nem az AG2R erőlteti, mert a Vuelta alatt szerződést kapott a Bahrein csapatától. Nekem van egy olyan érzésem, hogy nem fog ő kockáztatni, lehet fel fogja majd adni a következő héten a versenyt. Romain Bardet élete első Vueltáján indult és első dupláján vesz részt, eddig kevés sikerrel. Már nyolc perc a hátránya a legjobbakkal szemben, és nyilatkozta is, hogy neki innnetől egy másik verseny kezdődik. Rá fog menni a szakaszgyőzelemekre, emiatt a szombati nap nagyon feküdhet neki. Az ilyen technikás lejtmenet az egyik kedvence, plusz a robbanékonyságra építő hegyek is. Ha újra össze tudja magát szedni, akkor akár még a top3-ban is lehet, de szerintem jó eséllyel meg fogja előzni a csapattársát Pozzovivót. Ezért is volt érdemes várni, hogy a szorzó 1.72-őn nyitott, amiben sok fantázia nem volt, de 1.83-ért már játszható, ha pedig még feljebb kúszik, az csak jobb lesz. 

  • Kerékpár tipp

    Bardet előrébb végez, mint Pozzovivo

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés