Egy izgalmas lejtmenet volt a keddi etapon, de szerdán újra a hegyeké lesz a főszerep, ahol Esteben Chavesék megpróbálják végre megtörni Chris Froome-ot. Lesz rá két komolyabb emelkedőjük, de a Sky egyelőre nagyon erős. Képes lesz rá a kis kolumbiai vagy netalán Alberto Contador?

Nem lesz egyszerű

A 187,5 kilométeres szakasz két részre bontható. Az első fele egy sík és kisebb dombokat tartalmazó részt képez, míg a másodikban jönnek a hegyek. 144 km megtétele után megérkeznek a versenyzők Velefiquebe, ahol megkezdődik a hegymászás. 13,2 km és 8,6%-os emelkedő vár rájuk átlagban. Ez jó táptalajt adhat egy támadásnak. Az első része az Alto de Velefiquenek 10% körüli. Utána egy technikás lejtmenet, majd a Calar Alto következik. Ez egy fokkal könnyebb lesz, ugyan 15,5 km hosszú, de meredeksége "csak" 5,9%. Kicsit csalóka az adat, ugyanis az első fele a Calar Altónak 8-12%, aztán jön egy 6 km, ahol mindössze 3-4%-os lesz, végül a befutó újra nehezebb lesz. Ez azért sok embert megrostálhat, meg az eső és a hideg. A 35-40 fok után ugyanis elérte a "hideg" a spanyolokat, 15-18 fok lesz szerdán és esőzések várhatóak. Ez nem kedvez sok bringásnak sem. 

Verhető?

Eddig sebezhetetlennek tűnt Chris Froome és a Sky. A hideg annyira nem fogja meg őt, maximum egy jól irányzott támadással lehet megtörni a britet. Egyelőre ez nem történt meg, ráadásul a hegyi befutó kialakítás miatt (emelkedő felénél a síkabb rész), még ez is Chrisnek kedvez. Esteban Chavesnek lehetne esélye, jól bírta a kisebb emelkedőket is, viszont az ennyire hosszú kaptatók, ráadásul kettő is lesz belőle, na ezek nem az ő terepe. 

Esteban Chaves kerekpar 003

Esteban Chaves. Fotó: strenghtofframeITA/Shutterstock.com

Formában lehet viszont Alberto Contador. Jól mozgott az elmúlt napokban a spanyol legenda, voltak persze kisebb megingások, de gyakorlatilag Chavesen kívül csak ő volt képes felvenni a versenyt Froomemal. Ennek ellenére az a gond ezzel az emelkedők, hogy nehéz lesz váratlan megindulásokat csinálni, ugyanis a 3-4%-os részeken visszajöhet saját tempóban Froome. Viszont, ha nem megy el egy szökés, akkor Contador bejöhet a top3-ban az etapon (4.50).

Lejtmenet

Nicolas Roche kiváló lejtmenetet produkált a Vuelta keddi napján. Ennek köszönhetően fél percet vert az összetett esélyesekre, akik közül páran azt is nyilatkozták, hogy ez annyira nem hatja meg őket. Kicsit le is nézik az írt, csak aztán nehogy "beHornerezze" az idei Vueltát, mert eddig nagyon szépen megy. Ellenfelének David de la Cruzt választották az irodák, lenne érték a 2.10-es szorzójában Rochenak, de azért az a lejtmenet lehet kivett belőle és ez vissza fog ütni szerdán. Ott van még az Adam Yates - Miguel Angel Lopez párosítás, ahol bizony Yates élvez előnyt (2.10-ről 1.83-ra csökkent a szorzója), de az adott formához azt is érdemes hozzáadni, hogy Lopez folyamatosan javul, napról-napra van egyre jobb állapotban, ráadásul a hosszú emelkedők a kedvencei. Yatesnél nagy kérdés, hogy az Orica milyen taktikával megy neki a szakasznak, ezért lehet nem éri meg vele kockáztatni. 

Szökés ellen fogadunk

A szakasz legnagyobb esélyese Rafal Majka, de szerintem az elmúlt napok és hegyi etapok fényében, a Sky és a többi favorit nem hagyja, hogy egy újabb szökés végigmenjen. Ebből jöhet ki nyertesen Ilnur Zakarin, aki napról napra egyre jobb lesz. Eléggé kockázatos rá fogadni, ezt mutatja 34.00-es szorzója a győzelemre. Mi inkább egy dobogóban gondolkozunk vele kapcsolatban. Ez a szakasz olyan, mintha neki csinálták volna. Egy meredek hegy, ami jó fárasztás, aztán egy technikás lejtmenet majd egy hosszabb emelkedő, meredek kezdéssel, madj az ő időfutamképességeinek fekvő síkabb rész, utána pedig újra meredek. Ez a tökéletes hegy Zakarinnak. Időjárás is nagyon feküdhet neki, ugyanis szereti esőben és hidegben menni, nyert már ilyen körülmények között. Miért érhet még oda a dobogóra? Mert több mint két perc a hátránya, így egy megindulásnál Froome vagy Chaves annyira nem fog vele foglalkozni, mint mondjuk tenné azt Contador esetében.

5.000 Forint Ingyenes Fogadás

Exkluzív ajánlat! Amennyiben általunk regisztrálsz az Unibet fogadóirodához, akkor egy extra 5.000 forint értékű ingyen fogadásban is részesülhetsz!

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • 11. szakasz: Zakarin első háromban végez
    11.00 Unibet