Változott szerinted Lewandowski játéka, mióta a katalánok játékosa? Egyáltalán ennek van bármi köze a Wales - Lengyelország összecsapáshoz, vagy szimplán túlgondolom a dolgot?

A lengyel taktika könnyen lehet, hogy Lewára lesz kiélezve, mondjuk egy 3-4-2-1-es hadrendben, ahol a Barcelona támadója a taktika ékköve. Ha már éppen rá lesz kiélezve a mágnestábla, akkor miért ne szerezhetne ugye gólt is akár? Az utóbbi hetekben azért szépen szórja a gólokat a Barcelonában, mesterhármas, többször duplák is, formájára nem lehet panasz. Válogatott szinten persze más lesz a kiszolgálószemélyzet, ezért nem biztos, hogy mindig olyan helyzetbe kerül majd, amikor simán hálóba juttatja a labdát.

Robert Lewandowski (Fotó: Saolab Press/Shutterstock.com)

A walesi csapat már nem olyan ütős és kemény, mint pár évvel ezelőtt. A legutóbbi négy mérkőzésükön vereséget szenvedtek, de azt azért írjuk az előnyükre, hogy mindig tudtak válaszolni a bekapott gólokra. Eleve az tűnik bukásnak, hogy alapvetően védekező a taktikájuk, de mégis folyamatosan születnek találatok a mérkőzéseiken. Ezért is gondolom, hogy mivel várhatóak gólok, hiába szól ez ellen a válogatottak védekező stílusa, talán épp Lewa lesz, aki hálóba juttatja a bogyót. Mit gondolsz, jó tipp?

Lewandowski gólt szerez - 2.33

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés