Wimbledon: Ki veszi át a bajnoki címet a visszavonult Bartytól?

Szabi
2022 jún 20. 12:09
Szólj hozzá!

Tenisz Karolina Pliskova Grand Slam Wimbledon Ons Jabeur Iga Swiatek Emma Raducanu Beatriz Haddad Maia

Mindenkit meglepett Ashleigh Barty pályafutásbefejező döntése az Australian Open-sikerét követően, így nem lesz idén címvédés a londoni Grand Slamen. Szinte az is kizárható, hogy a tavalyi döntő másik játékosa, Karolina Pliskova ismétli majd menetelését, mivel egyáltalán nincs idén formában.

A cseh játékos (WTA 7.) csak márciusban Indian Wellsben indította idényét és eredményei egyáltalán nem az elvártak voltak. Legjobb menetelése a strasbourgi salakon jött, ahol az elődöntőig sikerült eljutnia. A füves idényben Berlinben indult, ahol a negyeddöntőig jutott, így a nehezen elképzelhető, hogy most szerzi meg pályafutásának első rangos bajnoki címét (21.00)

Swiatek összeköti Párizst Londonnal?

A világelső, Iga Swiatek könnyűszerrel igazolta a papírformát Párizsban és most az a kérdés, hogy Londonban folytatni tudja-e a harmincöt meccse tartó veretlenségi sorozatát? Ha arra gondolunk, hogy a lengyel játékos legeredménytelenebb Grand Slamje a Wimbledon és nem is indult felvezető tornákon, akkor lehetnek kétségeink esélyeit illetően (2.50). Csak két alkalommal vett részt az angol rangos eseményen, 2019-ben már az első fordulóban kikapott, de a tavaly a nyolcaddöntőbe jutott.

Ahol minden elkezdődött

Az idei esemény reflektorfényének jelentős része Emma Raducanura (WTA 11.) fog összpontosulni még úgy is, hogy a brit játékos sorozatos sérülésekkel küzdött ebben az évben. A tavaly szabadkártyával induló, sokak számára akkor még ismeretlen lány a nyolcaddöntőig menetelt. Alig pár hétre, Emma a selejtezőből indulva, nyerte a US Opent és az élmezőny egyik képviselője lett. Az idei füves idény legelején lesérült Nottinghamben és visszalépett mindegyik felvezető tornától. Ez az újabb szünet ronthat londoni esélyein (21.00), de a teljes felépülés fontosabb a felkészülési meccseknél.

Emma Raducanu (Fotó: Marco Iacobucci Epp/Shutterstock.com)

Figyelni kell erre a brazil lányra

Az idei füves idény egyik nagy meglepetésének számít Beatriz Haddad Maia (WTA 29.) berobbanása. A huszonhat éves brazil játékosnak egy WTA bajnoki címe sem volt két héttel ezelőttig, most pedig már kettővel büszkélkedhetik. Egymás után győzött Nottinghamben és Birminghamben és tíz egymás után megnyert füves meccsnél tart. Eddig a Wimbledonon a második fordulónál nem tudott továbbjutni, de idén sokat javíthat itt is eredményességén (31.00). A gyepen szerzett idei bajnoki címek apropóján szintén kiemelt figyelmet érdemel a berlini bajnok, Ons Jabeur (WTA 3.) is. Változatos játéka a leggyorsabb borításon roppant hatékony lehet és erről már a tavaly is kaptunk egy kis ízelítőt, amikor a negyeddöntőig menetelt. Minden jel azt mutatja, hogy idén is hosszas lehet londoni tartózkodása (10.00).

Beatriz Haddad Maia (Fotó: Jimmie48 Photography/Shutterstock.com)

A bukmékerek top 5 legesélyesebb játékosok listáján második helyet kapott Cori Gauff (WTA 12.). A tizennyolc éves amerikai játékos a Roland Garros-döntőjét követően Berlinben elődöntőzött és neki is jó esélye van, hogy Wimbledonban túljusson az eddigi két nyolcaddöntőjén (10.00). Negyedik esélyesként Belinda Bencic (WTA 17.) van sorolva, ötödikként pedig a 2019-es bajnok, Simona Halep (WTA 19.), mindketten 18.00-as győzelmi oddsal. Felemásak lehetnek érzéseink az esélyeikkel kapcsolatban. Bár Belinda egy negyeddöntőt és egy döntőt játszott a felvezető tornákon, a Wimbledonon sosem jutott túl a negyedik fordulón. Simona bajnoki címet nyert ezelőtt három évvel Londonban, de idén nem igazán meggyőző egy borításon sem. Még így is sikerült egy elődöntőt játszania Birminghamben, ahol az utólag bajnoki címet megszerző Haddad Maia verte három játszmában, de valahogy ez kevésnek tűnik a román játékos részéről.

Nektek mi a véleményetek a női versenytábla esélyeseiről és szerintetek ki fogja nyerni a hagyományőrző angol Grand Slam-tornát? Tekintsétek át a férfi versenytábla esélyeseiről szóló előzetest is.

Fogadj a Wimbledonra!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.06.20., 11:47.

Számlanyitási ajánlat

Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek. Feltételek, időhatárok és kivételek érvényesek.

Bet365 regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Számlanyitási ajánlat

  • Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek. Feltételek, időhatárok és kivételek érvényesek.

Bet365 útmutató
Bet365 regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Wimbledon 2022

SPF Ajánlatok hozzászólt
Ma, 7:05
Otte megviccelheti Alcarazt?

Oscar Otte pályafutásának legjobb füves idényén halad át és tovább szépítené azt Carlos Alcaraz ellen a harmadik fordulóban. Olvasd tovább!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org
SPF Ajánlatok hozzászólt
Ma, 7:04
Tovább száguld Van Rijthoven

A holland Tim Van Rijthoven pályafutását egy új magaslatra ugratta az idei füves idényben és a londoni Grand Slam-tornán sem szeppent meg. Olvasd tovább!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org
SPF Ajánlatok hozzászólt
Tegnap, 6:40
A bukmékerek leírják a tavalyi negyeddöntős Golubicot

Tavaly Viktorija Golubic az utolsó nyolc közé jutott a londoni Grand Slamen, de az idei második fordulós ellenfelét, Barbora Krajcikovát mégis nagyobb eséllyel illették a továbbjutásra. Olvasd tovább!

Még több Tenisz