Észak Pokla. A világ egyik legnehezebb egynapos versenye, a Paris-Roubaix. Rengeteg macskakő, homok, illetve olykor sár vár a versenyzőkre, na meg töménytelen szenvedés. Ezen a versenyen vonul vissza a legenda Tom Boonen, így még több szempár szegeződik az idei Roubaixra. 

Útvonal

A verseny hossza 257 km és a szokásos Velodrome-i pályabefutóval zárul a táv. Az útvonal nagyon hasonló a tavalyihoz, pár apróbb változtatással. A Roubaix-ig vezető úton 29 macskaköves szektor és 55 kilométernyi pavés rész lesz. Ezek a részek különböző hosszúságúak (300 métertől majd 3,7 km-ig terjedhet egy ilyen etap hossza), mely nagyon megterhelő mind a versenyzők, mind a kerékpárok számára. A Velodrome-i befutóhoz ezért már jó eséllyel vagy egy magányos szökés, vagy egy pár fős kisebb csoport érkezik. 


Voltak évek, amikor szinte csak magányos szökések révén nyertek (Boonen, Cancellara vagy épp Terpstra), de az elmúlt két évben kisebb csoportok (4 illetve 6 fős) között zajlott sprintbefutó. Mi a szerencséje a mezőnynek? Hogy vasárnap szinte végig jó idő lesz, 20-22 fok és napsütés. Így nem kell sárban és esőben versenyezni. Aki csak teheti nézze vasárnap a versenyt, mert ha csak egy bringás versenyt kéne ajánlani, amit érdemes megnézni, akkor ez lenne az. Rengeteg dráma, támadás és sajnos sok bukás is tarkítja a versenyt. 

Legenda utolsó versenye

Tom Boonen a sportág egyik legnagyobbja. A klasszikus egynaposok egyik királya, négyszer nyert már Paris-Roubaix-t, világbajnok, háromszor nyert Flandriát és még lehetne sorolni a nagyobbnál nagyobb sikereit. Belgaként a kedvenc versenye a Paris-Roubaix (szerintem rajta kívül más belga versenyzőnek el sem néznék, hogy nem hazai versenyt mond, mint kedvenc), így értelemszerűen itt vonul vissza. Készül az ötödik győzelmére, ami nem lesz egyszerű. A csapata teljes mértékben érte fog dolgozni, ő lesz a kapitány. A többiek (Stybar, Terpstra, Lampaert) csak akkor fognak menni, ha Boonen egyértelműen jelzi, hogy ennyi volt és nem tud harcban lenni a győzelemért. Mennyi esélye lehet reálisan a győzelemre? Az 5.00-ös odds egyfelől nagyon kecsegtető, másfelől ez a névnek is szól már.

Tom Boonen

Tom Boonen forrás: wikipedia

Tavaly fantasztikusan tért vissza egy sérülésből és lett második, idén viszont nagyon látszott rajta, hogy csak erre a versenyre készül. A dobogó reális lehet vele kapcsolatban (1.65), de ilyen szorzón nem sok érték van benne. Egy Roubaix-n ugyanis nagyon kockázatos 2.00-es odds alatt fogadni. Rengeteg a bukás, így nincs érték egy alacsonyabb szorzóban. Láthattuk a csapatát, hogy mindenki kiváló formában van, jól dolgoznak össze, ez főleg a Flandrián jött elő Gilbert fantasztikus szökése kapcsán. Megmondom őszintén, nem gondoltam, hogy ott nyerhet Quick-Stepes versenyző. Annak a versenynek a tudatában, van érték egy Quick-Step győzelemben. Nekik van a legerősebb csapatuk, és mindenki Tommekét fogja segíteni. Boonen az egyik legnagyobb küzdő és kiváló stratéga, aki biztosan valami nagyot akar húzni élete utolsó versenyén.

További favoritok

Peter Sagan nem volt túl szerencsés a Flandrián. Ha nincs az a kabát, lehet most nem Gilbert győzelmét ünneplné a világ (hanem Sagan vagy Avermaet sikerét). Nagyon a határon ment a szlovák bringás, aminek nem lett jó vége. Ettől függetlenül ő az egyik legnagyobb favorit, bár szerintem nincs annyira jó formában, mint tavaly. A másik probléma, hogy Sagannak nem fekszik annyira a Roubaix. Eddigi legjobb eredménye a hatodik, nem annyira mennek neki a hosszú pavés részek, neki inkább a flandriai emelkedők kedveznek (ezért is nyert ott múlt évben). 
A belgák másik sztárja Greg van Avermaet fantasztikus tavaszi eredményeket ért el. Legutóbb a flandrián történt bukása után egyből felállt, és hatalmasat hajtva, szinte egymaga ledolgozott több mint fél perc hátrányt Gilberttel szemben. Ha választani kéne, hogy ki van a mezőnyből a legjobb formában, egyértelműen az ő nevét mondanám. Látszik rajta, hogy nagyon erős, jól bírja a hosszú macskaköves részeket, de eddig nem volt szerencséje a Roubaix-n. Talán majd most (8.00).
A német John Degenkolb tavaly sérülése miatt kénytelen volt kihagyni a Paris-Roubaix-t, így kicsit a riválisok fel is lélegezhettek. 2015-ben ugyanis megnyerte a versenyt, míg 2014-ben második lett. Ha eljut a Velodrome-i befutóig az élcsoporttal, akkor sprinter képességei miatt nagyon nehéz őt megverni, ráadásul jól bírja a hosszabb pavés részeket is. Dobogójában is nagy érték lehet (2.50), de győzelme is szép szorzót kínál (7.00).

Orica

Külön bekezdést érdemel az ausztrál csapat, ugyanis az elmúlt években rengeteget fejlődtek. Van már három stabil jól menő összetett versenyzőjük (Chaves, Yates tesók), van egy kiváló és egy jó sprinterük (Ewan és Cort), illetve ott vannak az egynapos menők. Gerrans, Albasini vagy épp Keukeleire. És ott van Luke Durbridge. Sosem gondoltam volna, hogy pont belőle lesz pavés egynapos menő, aki időfutammenőként kezdte karrierjét, illetve aki tempókat ment, hogy befogják a szökevényeket. Karrierje kezdetén csak az időfutamok miatt indult pavés többnaposokon, ahol ugye a kronók miatt ért el jó eredményt, de a macskaköves részeken se szakadt le nagyon. Utána kezdték kipróbálni ezeken a versenyeken, mert testalkata szinte tökéletes hozzá, illetve az időfutambéli képességek miatt, jól bírná az ilyen versenyeket, illetve a szökéseket. 2015-től elkezdte járni a tavaszi egynaposokat, első két év csak a tanulás fázis volt, hogy szokja a versenyeket. Tavaly már 18. volt a Roubaix-n, úgy hogy csak segítőnek ment (csapattársa Hayman nyert). Idén tavasszal viszont két negyedik hely tavaszi egynaposokról, majd 12. lett a Flandrián (úgy, hogy sprintbefutóban annyira nem is sprintelt). A telet Belgiumban töltötte, Gentben fejlesztette pavés képességeit. Ő és csapattársa Keukeleire közül szerintem egyikük 10-ben végez (Keukeleire két éve 6. lett), mert nagyon sokat fejlődtek ezeken a versenyeken, jó állóképességük van, és a tavaszi egynaposokon is remekeltek. 

  • Kerékpár tippek

    Luke Durbridge első tízben végez
  • Jens Keukeleie első tízben végez

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Tom Boonen forrás: wikipedia