WRC: A Hyundai utolsó esélye?

Nagy Bence
2019 aug 18. 14:10
Szólj hozzá!

Motorsport WRC Sebastien Loeb Ott Tanak

A Toyota kisajátította a finn versenyt, ugyanis a dobogó két fokán a japán gyártó versenyzői álltak. Ezzel a konstruktőri versenyt is szorosabbá tették, illetve Ott Tanak jókora előnyre tett szert az egyéni összetettben. Mit hozhat a német hétvége?

Adamo hibázott?

A Hyundai évek óta kétfrontos harcot vív a rali-vb-n. Az egyik a hőn áhított konstruktőri cím, másik a versenyzői. Úgy vélték, hogy a Citroen gyengülése, illetve a Volkswagen kilépése után erre minden esélyük meg is van, azonban még mindig nem sikerült egyik bajnoki címet sem behúzni. Olykor nüanszokon múlik a siker, ezért is érkezett Andrea Adamo. A Hyundai TCR részlegéről jött át, ahol világbajnoki címig vezette a csapatot, ugyanez a feladata a ralinál is. 

Elődje Michel Nandan jó munkát végzett, de hiányzott az a bizonyos plusz, ami a sikerhez kell. Adamo érkezése mellett jött még egy nagyágyú, mégpedig Sebastien Loeb. A vezetés egyértelművé tette a célokat: konstruktőri világbajnoki cím. Emellett természetesen Thierry Neuville támogatása, akinek Ott Tanak és Sebastien Ogier mellett a legnagyobb az esélye az egyénire. Elnézve a csapat összeállítását, mégis inkább az előbbi volt a prioritás. 

Thierry Neuville (Fotó: Jon Ingall/Shutterstock.com)

Ezt onnan lehet tudni, hogy Dani Sordo, Sebastien Loeb és Thierry Neuville mellett szerepet kapott még Andreas Mikkelsen is. Azért ez így nagyon erős csapat, akik jól is kezdték a szezont. Jöttek a dobogós helyek, győzelmek, majd a finn hétvégén megtorpantak. Adamo másnap bejelentette, hogy pilótát vált, mivel eredetileg a Loeb - Mikkelsen - Neuville trió indult volna Németországban. Dani Sordo került be a francia zseni helyére, ami annak tudatában meglepő döntés, hogy a német verseny királya Loeb. 

A kilenc győzelme mellett ráadásul alaposan felkészült. Az i20-szal különböző nemzeti bajnokságokon indult, sorra nyerte a versenyeket. Az olaszországi Alba ralin behúzta az összes gyorsaságit, érezhető volt rajta, hogy szeretne újból jó eredményt elérni a német ralin, ahol élete első győzelmét aratta és eddig rendre dobogón végzett. A 10 indulásából 9 alkalommal nyert, egyszer volt második. Ennek ellenére Adamo a feljavuló Sordo mellett tette le a voksát. Ez annak is köszönhető, hogy a spanyol versenyző nyerni tudott a szardíniai hétvégén. 

Bizonyíthat a spanyol

A koreai márka számára kiemelten fontos ez a hétvége, mert a Toyota egy esetleges jó szerepléssel még közelebb kerülhetne hozzájuk a konstruktőri versenyben, Neuville pedig lemondhatna a vb-címről, ha megint rontana. Ott Tanak ugyanis zsinórban kétszer nyerte meg a német ralit, címvédőként áll rajthoz, ráadásul a legutóbbi állomáson is nyerni tudott. Nem meglepő, hogy a győzelmére 1.80-as szorzót adnak. 

Egyelőre még nincsen kint a részletes kínálat, de érdemes elgondolkodni egy Dani Sordo H2H fogadáson. A spanyol nem viseli jól a nyomást, most viszont nyomja majd a vállát a teher. Emiatt célszerűbb lett volna Loeb-öt indítani, de a következő hétvége után kiderül, hogy jól döntött-e Adamo? Amint megérkeznek a szorzók, frissítjuk a cikket, ha Sordo ellenében kedvező szorzót kapunk, illetve találunk más jónak ígérkező fogadást!

Borítókép: Thierry Neuville. Fotó:GeorgeVieiraSilva41/Shutterstock.com

Heti 5 eurós ingyenes fogadás

Fogadj legalább 3-as kötés(ek)ben a Betfairnél minimum 15€ összértékben és 5€-s ingyenes fogadásban részesülhetsz.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI 3.89 %

február

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

Heti 5 eurós ingyenes fogadás

  • Fogadj legalább 3-as kötés(ek)ben a Betfairnél minimum 15€ összértékben és 5€-s ingyenes fogadásban részesülhetsz.

betfair útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Rali-világbajnokság

Pozzato hozzászólt
2020 jan 7. 13:12
Fernando Alonso azt gondolta, hogy a bab is hús, de azért a rali nem bohóckodás. Az elmúlt évek dakarjai tényleg jobban kedveztek volna neki, de a mostani az technikás, nagy tudást igényel, itt még az olyan versenyzők is megszenvednek majd, mint Peterhansel. Ez a tipikus mindenhol homok, nagy buckák és más egyebek. Alonsónak szerintem ez egy kijózanító pofon lesz, azt hitte szerint
Pozzato hozzászólt
2019 dec 15. 17:45
Ez egy kiváló év volt, nagyot mentek a magyarok, Norbi végig higgadt volt, szerencse is mellette volt (ami nem túl gyakori nála..), Tassi is összességében a körülményekhez képest jó szezont futott.
Jövőre már nem lesz a mezőny tagja a VW és az Audi. Fogyatkozhatnak tehát, viszont 2021-től van rá esély, hogy a több pályacsúcsot is megdöntő Renault Mégane RS ott legyen a mezőny
BaXee hozzászólt
2019 dec 15. 15:13
Nálam az év momentuma, amikor megláttam Guerrieri cockpitjében a vészmód villogó ledeket  :)

Kapcsolódó cikkek

2019 márc 26. 12:12
WRC: Napfényes Korzika

2018 szept 11. 14:48
WRC: Új pálya, új remények