A német volt világelső, Angelique Kerber csupa mosoly, hiszen egyéniben még nem ízlelt vereséget az idén. Cifrázná is tovább az idénykezdést, csakhogy ehhez az Ausztrál Open harmadik körében, egy bizonyos Maria Sharapova nevű játékosnak is lesz egy-két szava.

A verseny talán túl korai szakaszában néznek egymással szemben, de gyakran ez történik ha nem tart egy játékos folytonosan egy bizonyos színvonalat. A múltból nem lehet élni sokáig, de viszont építeni annál inkább. És pontosan ezt is szeretné a két játékos. Mindketten többszörös Grand Slam bajnokok és képesek megtalálni az elvesztettnek tűnt sikerhez vezető új utat.

Angelique Kerber 006

Angelique Kerber (Fotó: jctabb / Shutterstock.com)

A visszatérők egymás ellen

Kerbernek a tavaly nagyon nem ment, és már-már kezdett olyan érzést kelteni, hogy nem tud visszakapaszkodni arra a szintre amelyiken volt. Sokan azon a véleményen voltak, hogy így is többet ért el karrierjében, mint amennyit adottságai ezt sejtettek annak idején. Én nem osztom ezt a véleményt. Hozzá kell tenni azt is, hogy nem kevesen vannak, akik csak a kézügyességre összpontosítanak ebben a sportban (főleg a nem annyira beavatottak), mert ez fogja meg leghamarabb az ember figyelmét, ezt hajlamos nézni mindenki, de a tehetséget messze nem csak ez alkotja és határozza meg. A német lány nagyon jó példa erre. Nem a legszebbek az ütései a világon, inkább mintha lökné őket mint ütné, de jó pillanataiban szerintem páratlanul mozog és helyezkedik a pályán. Egyensúlyérzéke rettentően kifinomult és eszét is jól használja. Az orosz világklasszis egy más stílus képviselője, amely szebb de sebezhetőbb. Gyönyörű mérkőzés ígérkezik, Maria a rá jellemző módon foggal-körömmel harcolni fog, minden labdát meg fog támadni. Véleményem szerint ő a legkevesebbet védekező játékos a WTA-ban. Valahogy játéka génjeiben nincs ez benne. Ha beszorítják, akkor se lassít a tempón, folyton a nyerő megoldást keresi. Minél több meccset nyer, annál több önbizalmat gyűjt, és annál veszélyesebb. Az önbizalmára nagyon szüksége lesz Kerber ellen. Még akkor is ha azt a Sevastovát, aki a tavalyi US Openen búcsúztatta, most határozottan (főleg az első szettben) és meggyőzően verte, Angelique más kaliberű ellenfél. Sharapova nem sok mérkőzést vesztett az említett veresége óta, de nagyon hiányoznak neki a nagy nevek elleni új győzelmek. Ezek lennének azok, amelyekkel szintet léphet.

Ha erre a mérkőzésre pár hónappal ezelőtt kerül sor, rögtön rávágtam volna, hogy Sharapova az esélyesebb, de mostanra egy kicsit változott a helyzet . Ebben a pillanatban Angelique jó választ tud adni a Maria még mindig nem a legjobb játékára. Sharapova tudatában lehet annak, hogy a hosszabb labdamenetek nem előnyösek számára és, hogy a mérkőzés kimenetelét nagyon sokat fogja befolyásolni az, hogy mennyit téved majd támadásai során. Ilyen körülmények között kissé esélyesebbnek tartom Kerbert. Ha mégis Sharapova győzne (amire 2.18-as a szorzó), akkor kezdhetnénk igazán  a végső győzelem egyik esélyeseként gondolni rá.

Legalább Delpo hozza a papírformát?

A férfi versenytáblán két nagy mérkőzés előtt állunk. Az egyik rutinos játékosok klasszikusa, a másik pedig a fiatal korosztály élvonalának újabb összecsapása. Az elsőben Tomas Berdych a tandili óriással, Juan Martin Del Potróval fog farkasszemet nézni. Hasonló erőjáték, ász-zápor, légkalapácsként zúduló tenyeresek és fonákok párbaja vár. Del Potrónál minden kissé jobban mutatkozik, kissé sokoldalúbb játék, kissé több tapasztalat és persze kissé több erő is, főleg ha rettentő tenyeresére gondolok, amely Thor pörölyeként csapódik az ellenfél térfelére. Ha a pillanatnyi játékformát nézzük, akkor is a 2009-es US Open bajnok van főlényben. Szóval kijelenthetjük fenntartások nélkül, hogy Juan Martint nagyobb valószínűséggel látjuk a következő fordulóban mint Thomast. Ez a lehetőség 1.68-as szorzót ér.

Hyeon Chung 001

Hyeon Chung (Fotó: STRINGER Image / Shutterstock.com)

Az én szemszögemből sokkal élvezetesebb lesz a Hyeon Chung – Alexander Zverev összecsapás. Bevallom, hogy nekem egyre jobban tetszik a koreai játékos és lehet, hogy a személyes benyomás hatása alatt mondom, de nem érne nagy meglepetés ha Zverev elköszönne a meccs végén az idei Ausztrál Opentől. Talán megéri kockáztatni, ha a 2.75-ös szorzóra nézünk. Chung előző meccsén is bizonyította képességeit Daniil Medvedev ellen. Annyira csúnyán verte Medvedevet három sima játszmában, hogy az amúgy kétségkívül ígéretes orosz a második és harmadik szettben csak egy-egy gamemel sikerült a pályán való jelenlétét bizonyítania az eredménytáblán. Nem sokan számítottak arra, hogy Daniilt így földbe döngölik. Chung változatos, gyors és kimondottan okos játékával képes érvényesülni bármilyen típusú ellenfél ellen. Több meccset játszott Zverev eddig kemény tétek súlya alatt és ebből a szempontból előnyösebb helyzetben van, de nem hiszem, hogy nagy szerepe lesz ennek a meccs kimenetelében. Mindenesetre, én kétszer meggondolnám mielőtt Zverevre fogadnék. Pár szó erejéig még megjegyezném, ha már a kétes kimenetelű meccseknél tartunk, hogy látván a Dominic Thiem játékának botladozásait, az Adrian Mannarino elleni meccsére nézve, nem ösztönöz semmi arra, hogy bízzak az osztrák győzelmében. Ez a meccs hosszúra nyúlhat és mindkét játékos játszmá(ka)t fog nyerni. Mannarino esetleges győzelmére 3.55-ös a szorzó. Attól függetlenül, hogy már nincs sok hátra és a torna első hete lassan lejárt, az összképe a két versenytáblának még zavaros ami a további meglepetések háttereként szolgál.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Angelique Kerber (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)