Olvashattatok már egy előzetest a nők varható szerepléséről a Melbourne Parkban, azonban a mezőnyben továbbra is nagy a káosz, így érdemes megvizsgálni, hogy mennyire jósolhatunk az első kör előtt. Bár Serena remek előszezonja (aucklandi tornagyőzelem) a többiek fölé emeli az esélyeket illetően, viszont az utóbbi időben nem megy neki a Grand Slam döntőkben, így érdekes kérdés lehet, hogy mekkora érték van a szorzójában. Mivel az Australian Open előtt elég rövid a felkészülési időszak (két hét - öt torna), így megnéztem, hogy az itt elért eredményekből szűkíthetjük-e a tornagyőzelemre esélyesek számát. Mellette csatoltam egy hasznos videót is, ami bárkit segíthet az élő tenisz fogadás rejtelmeiben!

Az elmúlt öt év változatos képe

Serena Williams (5.00) az egyetlen, aki a vizsgált periódusban többször is érdekelt volt a döntőben. Mind 2015-ben, mind 2017-ben nyert. Az első alkalommal - a már azóta beszüntetett - Hopman-kupán szerepelt (két győzelem, két vereség), míg két évvel később egy rövid aucklandi szerepléssel (egy győzelem, egy vereség)  hangolt Melbourne-re. Érdekességképpen visszanéztem, hogy mikor érkezett tornagyőzelemmel már az év első GS tornájára. Csak 2014-ig kellett visszamennem, amikor Brisbane-ben gyűjtötte be a trófeát, azonban az Australian Openen a negyeddöntőben óriási meglepetésre megállította őt Ana Ivanovic. Érdekesebb lehet ennél a két döntős ellenfele ezekben az években, akik bizony veretlenül érkeztek Melbourne-be. 2015-ben Sharapova Aucklandből távozott győzelemmel, míg 2017-ben Venus a torna közben visszalépett ugyanitt egy győzelem után. Serena egyetlen döntős veresége ebből az öt évből 2016-ra esik, mikor Kerber (41.00) egy elképesztő meccsen verte őt meg. Akkor az amerikai előszezonja elég kurtára sikeredett, miután összesen egy Hopman-kupás meccset vállalt és azt is feladta menetközben. Ezzel szemben Kerber Brisbane-ben döntőzött, míg Sydney-ben egy győzelem után visszalépett, így a jó felkészülési időszaka adva volt az Australian Open előtt.

A fennmaradó két évben további négy finalista eredménysorát kell megvizsgálnunk. 2018 hozta a „nyeretlenek” döntőjét, ahol Halep és Wozniacki (67.00)csapott össze. Mindketten többször roppantak már össze a teher alatt a korábbi években, azonban az biztos volt, hogy most egyikük révbe ér. Egy nagyon lüktető meccsen ez végül a dán lett, aki nemrég jelentette be, hogy visszavonul az idei kiírás után. 2018-ban ő aucklandi döntővel készült, míg Halep Shenzhenben emelhette fel a trófeát. A tavalyi évben Naomi Osaka (9.00) folytatta a US Openen kezdett jó sorozatát és sorozatban második Grand Slamét is behúzta. Azt megelőzően Brisbane-ben indult, azonban ott az elődöntőben kikapott. Ennél is rosszabbul szerepelt ugyanitt a későbbi döntős ellenfele, miután Kvitova már a második körben vereséget szenvedett.

Mire jutottak a tornagyőztesek?

Nézzük meg a másik oldalt, hogy mire jutottak azok, akik WTA tornagyőzelemmel hangoltak Melbourne-re. Itt meg kell jegyezni, hogy a tavaly véget ért Hopman-kupával nem foglalkozok, mivel az egy csapatverseny volt, így gyengébb egyéni teljesítménnyel is meg lehetett nyerni. Szerencsére a kéthetes felkészülési periódusban rendre ugyanaz az öt torna szerepelt a naptárban, így ez sem volt zavaró tényező. Az egyetlen változás idén történt, mikor Sydney-t Adelaide váltotta a második heti programban. Mivel mindegyik évről van öt torna győztesünk, így értelemszerűen 25 eredményt kellett megnézem. A legpechesebben Elise Mertens járt, aki három éve Hobartban győzött, majd el sem tudott indulni az Australian Openen. A maradék 24 győztesből öten mar az első körben búcsúztak, míg további négyen a másodikban. Ebből a kilenc igencsak gyenge szereplésből négyet is az aucklandi győztes vitt el, így Serena bízzunk benne, hogy nem hisz a balszerencsében. További ketten estek ki a harmadik körben, míg senkinek sem ért véget a sorozat a nyolcaddöntőben. Ezután következik a legnépszerűbb végállomás, a negyeddöntő, ahol nyolcan fejezték be. A legjobb négybe összesen öten voltak képesek bekerülni, közülük kettejüknek az elődöntő, míg hármuknak a döntős vereség jutott. Ez tehát azt jelenti, hogy az elmúlt öt évben, nem volt olyan Australian Open győztes, aki a felvezető tornák bármelyikét behúzta volna.  Legutóbb erre 2014-ben került sor, Li Na utolsó szezonjában. A Grand Slam trófea megszerzése előtt begyűjtötte még Shenzhent egy elég gyenge mezőnyben. Mindez mutatja, hogy nem két héttel az Australian Open előtt kell csúcsformában lenni, mert akkor a végjátékra nem marad elegendő szufla.

Caroline Wozniacki és Serena Williams (Fotó: pdrocha / Shutterstock.com)

Mint írtam, az aucklandi győztesek (2020 - Serena Williams) nem igazán szerepeltek jól mostanság Melbourne-ben. A másik oldala az éremnek Brisbane (2020 - Karolina Pliskova {12.00}), ahol a tornagyőztes a vizsgált periódusban minden alkalommal legalább a negyeddöntőbe bejutott. Ezt a sort éppen Serena szakította meg még 2014-ben. Rajtuk kívül Alexandrova (67.00) nyert Shenzhenben, Barty (9.00) Adelaide-ben és Rybakina (51.00) Hobartban. Utóbbi 2013 óta az első, aki a két hetes felkészülési időszakban két torna döntőt is játszott. Ezt hét éve Radwanska tudta megcsinálni és akkor a Melbourne-ben a nyolcaddöntőig jutott. 

Konklúzió

Mint láthatjátok a tornagyőzelem egy jó alapja a felkészülésnek, de messze nem alapkövetelménye az eredményes szereplésnek. Sőt! A vizsgált öt év közül egyedül a 2018-as volt olyan év, hogy mindannyian túlélték az első kört. Tehát felesleges belemenni olyan találgatásokba, hogyha WTA trófeát nyert valaki január közepéig, akkor itt biztosan menni fog X kört. Ezt azért érdemes megjegyezni, mivel az Australian Open ágrajzának tanulmányozása közben egyedül ezt a két hetet tudjuk alapul venni, ha fogadunk már az első kör előtt. A fenti eredmények egyébként összhangban vannak azzal, amit az elmúlt években tapasztaltunk: 20-30 nevet is mondhatunk a női mezőnyben, akik közül nem lennénk meglepve, ha kikerülne a győztes - és akkor sem, ha nem mondanánk a győztes nevét.

A megjelölt oddsok a bet365 fogadóirodánál voltak érvényben, 2020. január 19-én 10 órakor.

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)