WTA Indian Wells: Amikor nyerni kínosan szükséges

Gyerko Szabolcs
2019 márc 13. 10:44
Szólj hozzá!

Tenisz Angelique Kerber Venus Williams WTA Indian Wells Premier Mandatory

Van úgy, hogy egy játékos bár úgy érzi, hogy jó úton halad, mégsem tud véget vetni egy hosszú és eredménytelen periódusnak. Ez a beragadás irtó bosszantó lehet főleg, hogyha olyan játékossal történik, akinek már terjedelmes karriere van a háta mögött. Mivel Venus Williams és Angelique Kerber is ebben a helyzetben vannak, látványos összecsapásra várhatunk kettőjük meccsén a torna negyeddöntőiben mivel mindkettőjüknek egyre égetőbb jó eredményeket szerezni.

Ki találja meg a fényt az alagút végén?

A már 38 éves Venus (WTA 36.), aki 2016-ban nyert legutóbb tornát (Kaohsiung), pontosan a tavalyi Indian Wells elődöntős menetelése óta nem tudott négy egymás utáni meccsgyőzelmet szerezni. Most jelét adta a kaliforniai versenyen, hogy még nem kell a múlt időben beszélni róla. Engem nem is annyira a meccsgyőzelmei leptek meg (bár nem gondoltam, hogy jelenleg képes Petra Kvitovát megverni), mint a fizikai teljesítőképessége. Például a nyolcaddöntőben zajlott Mona Barthel elleni mérkőzésén, véleményem szerint könnyedebben, frissebben és üdébben mozgott a pályán mint sokszor a pályafutásának fénykorában. Ismét ihletetten kapja a nyerő megoldásokat a pálya minden részéről és a harcolni vágyása sem lankadt.

Venus Williams (Fotó: Dana Gardner / Shutterstock.com)

A német Angelique (WTA 8.) is már hosszú ideje, pontosabban a tavalyi Wimbledon-győzelmét követően elveszítette a sikeres játékát és bár a múltban az ő esetében az edzőcsere működött hasonló helyzetben (Wim Fissette alkalmazása Torben Beltz után 2017 októberében), a Rainer Schüttlerrel 2018 végén elkezdett közös munkájuk még nem produkálta az elvárt eredményeket. A rangos, londoni sikerét követően ő sem nyert már négy meccset egymás után. Azt meg kell említeni Venus esetében is, hogy ő is elbúcsúzott a tavaly David Witt régi edzőjétől és versenynaptárát is szűkítette.

Tenisz gyűjtő bónusz


Nyerjen akár 50%-kal többet gyűjtőivel. Csak új és jogosult ügyfelek számára érhető el.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Támadás és ellentámadás

Nyilvánvaló, hogy Venustól nem lehet mást elvárni csak támadást. Míg Angelique bár természete szerint és alapjában egy ellentámadó, pontépítő játékos, mégis ha kell, akkor tud alkalmazkodni és akár indítványozóbb játékot is tud űzni. Venus az erőfölényét kell érvényesítse, nem lesz elég laposan ütni, amennyiben Kerber el fogja tudni érni a labdákat. A hétszeres Grand Slam-győztes amerikai a nyerő ütéseket vagy az ellenfele rövid labdáit kell kikényszerítse, és ezeket inkább a német fonákján keresheti. Ha fizikai állapota megengedi, nem kell türelmetlen támadásokba lendülnie, csak tudja akár több ütésen keresztül is tartani az indítványozó játékot a labdamenetekben. Persze egy ilyen vérbeli támadónak nehéz lesz megállnia a teljes előrenyomulást, így a ki nem kényszerített hibák vagy ezeknek hiánya fontosak lehetnek. A lapos labdákat, mint említettem, jól tudja kezelni Kerber mert alacsony súlypontja, élvonalú egyensúlyérzéke és lábmunkája elősegítik mély ellentámadásait.

Venus mostanában gyakran siet fel a hálóhoz, ami most jó megoldás lehet, mert az amúgy kiváló röptéit most a jól működő hátsó vonalmenti ütéseiből kapott önbizalma is segíti. Mivel Kerber balkezes, Venus a saját fonákjával a német fonákját vonalmenti ütésekkel célozhatja, így fontos lehet, hogy mennyire tudja is ezt kellőképpen eltalálni. Venus szervájának is hatékonysága is kulcsfontosságú lehet.

A háromszoros Grand Slam-győztes Kerber a ritmusosságot kell keresse, mert az az ő komfortzónája. Az alacsonyan pattanó labdák nem az amerikai kedvencei, így a gyakori és rövid irányváltások vagy akár a nyesett labdák jól jöhetnek amikor épp nem tud ellentámadással válaszolni. Egy ilyen jól játszó Venus ellen megérné kissé támadóbb játékot játszania Kerbernek, mert bár ellenfele a reméltnél jobban mozog mostanság, mégis nem hasonlítható össze a német lábmunkájával. Sokan azt mondhatnák erre, hogy akkor inkább hagyatkozzon a hatékony védelemre, de az egy acélos és pontosan támadó Venus ellen hasztalannak bizonyulhat.

március 15., péntek

Kerber 6-3-ra vezet az egymás elleni meccsekben, de ez a párharc akkor kezdődött a két játékos között, amikor az amerikai játékos már nem volt csúcsformájában. Bár a bukmékerek most elég nagy valószínűségnek tartják Kerber továbbjutását, én kiegyensúlyozottabbnak látom ezt a mérkőzést, és amennyiben Venusnak nem lesznek fizikai gondjai akár nyerhet is. Legalábbis nem lenne akkora meglepetés a rajongók körében, mint amennyire a szorzókból lehetne ezt következtetni.

Fogadj teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.03.13. (10:42).

Élő közvetítés

Nézzen labdarúgást, teniszt, kosárlabdát és más sportokat élőben mobilján, táblagépén vagy számítógépen. Csak fel kell töltenie a számláját vagy le kellett adnia egy fogadást az elmúlt 24 órában.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Hozzászólások


Szólj hozzá fórumtagként

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Gyerko Szabolcs

Gyerko Szabolcs

ROI -9.00 %

május

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

Élő közvetítés

  • Nézzen labdarúgást, teniszt, kosárlabdát és más sportokat élőben mobilján, táblagépén vagy számítógépen. Csak fel kell töltenie a számláját vagy le kellett adnia egy fogadást az elmúlt 24 órában.

Bet365 útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

WTA Indian Wells

SPF Előzetes hozzászólt
2019 márc 13. 10:44
SPF Előzetes hozzászólt
2019 márc 12. 12:07
WTA Indian Wells: A 97-esek klubja nyomul előre

Érett már egy ideje az Osaka - Bencic összecspás. Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 márc 7. 11:27
WTA Indian Wells: Anyák harca Nők napján

Victoria Azarenka - Serena Williams mérkőzés a nap fő attrakciója. Olvasd tovább

Kapcsolódó cikkek