Eljött a szezonzáró futam, ami előtt még mindig nyitott a világbajnoki pontverseny. Ez magyar szempontból különösen jó, ugyanis Michelisz Norbertnek reális esélye van a trófeára, de nem lesz egyszerű dolga. Mi várható a katari hétvégén?

Mi a helyzet?

Mi magyarok Michelisz Norbi bajnoki címéért szorítunk, ezért is lehet hiányérzetünk a szezonnal kapcsolatban. A kínai kizárás tetemes előnyt vett el Norbitól, de a Hondánál sajnos hibáztak. Lehet épp ezen fog múlni a bajnoki cím, mert az a 6,5 pont hátrány nem kevés, még ha elsőre annak is tűnik. A svéd Thed Björk és Michelisz személyében a legkiegyensúlyozottabb versenyzők állnak a pontverseny első két helyén, teljesen megérdemelten. Björk a két kiesést leszámítva az egész szezon során pontszerző helyeken végzett, a Volvónal nagyon jól ment neki a szekér. Talán a makaói hétvége volt számára a legnehezebb, hiszen nulla tapasztalattal vágott neki a nagyon nehéz utcai pályának. Túl sok ponttal nem maradt el a magyar pilóta makaói teljesítménye mögött, ezzel pedig maximálisan elégedett lehet. Erről is beszélt pár nappal ezelőtt a svéd pilóta: "Örülök, hogy sikerült lehoznom ezt a hétvégét anélkül, hogy elveszítettem volna a vezetést. Ennél többet nem is kérhettem volna. Norbinak nehéz dolga lesz, mert erősnek érzem magam a csapattal és az autóval együtt. Tartottam tőle, hogy ezen a hétvégén veszíthetem a világbajnokságot, ha nem szerzek elegendő pontot. Norbi nagyon gyors, és örülök, hogy nem végzett még előrébb."

Norbi eközben az elmúlt versenyekből igyekezett a lehető legtöbbet kihozni, sikerült is csökkentenie a hátrányát, de a neheze csak most jön. Csapattársa, Thiago Monteiro továbbra sem versenyezhet (ellenben elutazik Katarba a csapattal), Tarquini sem bevethető, így maradt az argentin Guerrieri, aki Makaóban is nagyon jól védekezett Björkkel szemben. Most is szükség lehet rá a gyors katari pályán, mivel ez a Volvók területe. Nem csak Michelisznek van kiváló hátvédje, hanem a svédnek is. Nicky Catsburg ugyanis lemondott a világbajnoki címről és minden erejével azon lesz, hogy segítse Volvós csapattársát. 

Nem lesz egyszerű

Michelisz Norbi lehet az első a WTCC történetében, aki 6,5 pontos hátrányból fordít az utolsó futamon. Ennyire nem egyszerű a magyar pilóta helyzete, azonban nem reménytelen. Az elmúlt hetekkel ellentétben ugyanis a Volvo és a Honda is ugyanakkor pluszsúlyt kap (maximális 80 kilót). Így nem ezen fog múlni, hogy ki mennyire lesz gyors. A pálya a Volvóknak fog kedvezni, tavaly is nagyon jól ment a főversenyen Björk (2. hely), de Norbinak is eléggé komoly tapasztalata van erről a futamról (2015-ben és 16-ban sem végzett 7. helynél hátrébb a 4 versenyből). Mi lehet a taktika? Kétféle opción gondolkozhatnak a Hondánál: megnyomni a főversenyt, ahogyan a csövön kifér, valahogyan elverni Björköt, illetve előtte bízni abban, hogy a fordított rajtrácsos indulásnál nem épít ki komolyabb előnyt a svéd. Másik opció, hogy "feladja" a főversenyt Norbi és rámegy a fordított rajtrácsos első helyre. Kis szerencsével így tud több mint 10-15 pontot hozni a Björkön, de utána ott a kérdés, mi van, ha a svéd megnyerni a főfutamot és Norbi nem tud annyit előrejönni, hogy meccsben legyen a bajnoki címért? Nehéz kérdés, mindenesetre szurkoljunk honfitársunknak! Egyelőre még nincsenek kint fogadási opciók, de amint változik a helyzet frissítjük a cikket. 

Tenisz gyűjtő bónusz

Nyerjen akár 50%-kal többet gyűjtőivel. Csak új és jogosult ügyfelek számára érhető el.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org