Választások 2014 (Magyarország)

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában

Házi közvéleménykutatás: Kire szavazol holnap?

Fidesz
9 (17%)
Jobbik
15 (28.3%)
Összefogás/Mszp,Dk,Liberális stb./
10 (18.9%)
Lmp
4 (7.5%)
Egyéb
2 (3.8%)
El se megyek. Minek?
13 (24.5%)

Összes szavazó: 52

Idézetet írta: psychocska Dátum március 10, 2014, 19:43:11
Lesz a héten Zuschlag Jancsi Olgánál. Must watch ;D

Olga darabokra szedi a szerencsétlent. Szerintem még azt is elszólja mennyit kapott a Fidesztől  ;D

Idézetet írta: Alibi Dátum március 10, 2014, 17:47:57
Az Indexen ma jelent meg egy mandátum becslés. E szerint könnyen meglehet a jelenlegi kormányzó pártoknak újra a kétharmados többség. Szerintetek?  http://m.index.hu/belfold/2014/03/10/manbecs/

Korábban kb. 50%-os támogatottság kellett a kétharmadhoz, a mostani rendszerben elvileg már 35-40% is elég lehet, ha kellően töredezett az ellenzék és ez ugye most megvan.  :)

Ha igaz az alapfelmérés, hogy hányan szavaznak a különböző pártokra, akkor tényleg kétharmad lesz belőle.
Talán ezzel is kéne kampányolnia az összefogásnak: akadályozzuk meg az ismételt kétharmadot! hehe

Ugyanakkor a "rejtőzködő" szavazók inkább az ellenzékben lévő pártok támogatói közül kerülnek ki általában, nekik jelent nagyobb kockázatot megvallani a pártszimpátiájukat.

Ezt a tesztet kitöltöttétek anno?
http://www.politikaiterkep.hu/survey/

Időnként érdemes megtenni.  :)
A valódi bal-jobb tengelyeken elhelyezte a különböző pártokat és a válaszaid alapján téged is "besorol". Tanulságos, bár sokaknak illúzió romboló lesz. 

Kiegészítés:
a kiértékelés után alul állítsátok át, hogy mutassa a korábbi politikai pártok helyét is a koordináta rendszerben!
Egyébként én az évek alatt elkezdtem a jobb felső sarokból a közép felé araszolni.
Most ott tartok, hogy a 94-es MSZP-hez állok a legközelebb. hehe

Na! Ezt kár volt kitöltenem!
Az még hagyján, hogy gazdasági szempontból középen vagyok, de liberális! Összeomlottam. Csak mert nem lőném agyon a homokosokat, nem tiltanám az abortuszt minden körülmény ellenére és nem utálom a zsidó embereket, még nem vagyok liberális! Kikérem magamnak!  ;D

Amúgy meg attól a párttól vagyok a legmesszebb akire szavazni fogok.  :redchug:

Legközelebb pedig a 90'-es MDF és MSZ(M)P volt hozzám. Ezt viszont végképp kétlem.  :D

Mondjuk az nem újdonság, hogy igazán azonosulni egy fő irányelvvel sem tudtam soha. Talán ezért ez a furcsa szórás. De amit a magyar liberálisok képviselnek az biztosan nagyon-nagyon távol áll tőlem...

Idézetet írta: szumos Dátum március 10, 2014, 23:12:43

Azt honnan tudod, hogy most hol jár az a párt, amelyre szavazni fogsz?! Amekkora utat bejárnak... :D
2008 óta sajnos nincsenek berajzolva a pártok, reklamáltam is a készítőknél, hogy kéne egy update... 

Ennek az embernek meg azért helye lenne egy 200 fős parlamentben is, ha nem is mindenben értek vele egyet:
http://vs.hu/bokros-erkolcsi-kenyszerzubbonyt-huztunk-baloldalra-0310

Ezekben viszont igen:

"A jelenlegi magyar parlamentben helyet foglaló pártok mind szocialisták a zöld szélsőbaloldaltól a nemzetiszocialistákig. Mindannyian a nagy államot és a minél nagyobb költségvetés-újraelosztást szeretik, miközben utálják a piacot, a kapitalizmust és főleg a külföldi tőkét."

"Egy demokráciában - legalábbis ha azt vesszük alapul, hogy ez még demokrácia - a politikában részt kell venni, legyen akármilyen mocskos, mert elsősorban a politikai életben van lehetőség arra, hogy jelentősen befolyásoljuk Magyarország jövőjét."

Na engem a [12;54] pozicioba helyezett, szinten jobb felso resz, de van nehany hulye vagy hulyen megfogalmazott kerdes:

Pl:

A cigányok szegénységét az is okozza, hogy a többségi társadalom előítéletes velük szemben.

(Egyetertek, az IS okozza; de kisebb mertekben mint mas tenyezo, vagy az osszes tobbi tenyezo egyuttveve. Szoval a mondat helyes szerintem, de ha logikusan azt valasztom hogy 'Teljes mertekben egyetertek', az a gyanum, ugy ertelmezi hogy az eloiteletesseget tartom a legfobb tenyezonek, ami nem igaz; igy egy masik valaszt kell talalnom ami ugyan nem lesz logikailag igaz, de ami alapjan szerintem pontosabban megitel engem a modelljuk.)

Aki kábítószerezik, az bűnöző.
(Na a bunozo ill. bunelkovetot (eloszor csak gyanusitottat persze) definialja az adott helyen es idoben ervenyben levo jog es igy nem nagyon lenne valasztasom; de itt inkabb arra szerettek volna rakerdezni, hogy szerintem hogyan kellene kezelnie a jognak a kabitoszerest.)

A gazdagok adója túl magas.
(Na ez mar igy 2014-ben kicsit mast jelent mint 2008-ban, akkor inkabb egyetertettem vele, most inkabb nem.)

A magántulajdon fontosabb, mint az állami tulajdon.
(Na ha szerintem egyforman fontos mit valasszak? Logikailag 'Nem ertek egyet', de abbol arra kovetkeztetne hogy szerintem az allami fontosabb, ami megint nem igaz, szoval a 'Nem tudom'-ot kenyszerulok valasztani itt is.)

A globalizációnak az embereket kellene szolgálnia, nem pedig a multinacionális cégek érdekeit.
(Ez meg egy ilyen osszetett, nem is feltetlenul Vagy-Vagy valasztasos dolog. Ha egyetertek, azt hiszi multiellenes vagyok (tehet kicsit talan globalizacioellenes is, mert azt sugallja ez a globalizacio nem jo), ha nem ertek egyet akkor meg azt gondolja hogy szerintem nem az a vegcel hogy osszessegeben szolgalja az emberiseget; ezt sem akarom. Olyan mintha pl. azt kerdezne: 'A fogorvosnak gyogyitania kellene, nem pedig fajdalmat okoznia azaltal hogy furkal az emberek szajaban.' Szoval itt megint jon a 'Nem tudom'.)

Nem tudom, lunatik, de nálam 5 választási lehetőség volt mindegyik kérdésnél, nem csak 2 vagy 3.  :)

"A teljesen egyetértek" és az "Egyáltalán nem értek egyet" közötti két válasszal kifejezhetjük, hogy árnyaltabban látunk egy-egy kérdést.
Nálam viszonylag kevés válasz lett egyértelmű állásfoglalás...

Pl. a globalizációs kérdésre az "Inkább egyetértek" lett a válasz, mert hiába profitálnak belőle látványosan a cégek, mégis a szolgáltatók vannak az emberekért és nem az emberek a szolgáltatókért...

Ugyanakkor az állami kontra magántulajdon témában is sikerült inkább az utóbbi mellett döntenem, mikor a termelőeszközökre és a lakóingatlanokra gondoltam.

Nem is az a gondom hogy nem tudom sokszor kivalasztani a helyes valaszt, hanem tudom hogy rosszul lo be majd a modelljuk, mert sejtem (mar csak a sok ugyetlenul megfogalmazott kerdesbol is) hogy a modelljuk nem igazan tokeletes.
pl. globalizacios kerdes: irtad: "hiába profitálnak belőle látványosan a cégek, mégis a szolgáltatók vannak az emberekért és nem az emberek a szolgáltatókért", pontosan igy gondolom en is, de szerintem az inkabb egyetertek valaszt a modelljuk nem igy ertelmezi; az elso tagmondatra meg igen, de a masodiknal mar olyan kovetkeztetest von le amit biztosan nem szeretnek, es rossz iranyba tolja az engem meghatarozo kis pontot. (Legalabbis ennel a kerdesnel biztosan.)

Idézetet írta: lunatik Dátum március 11, 2014, 00:33:02

Persze, ha 100 válaszlehetőség lenne, akkor nagyobb eséllyel találnánk olyat, amellyel tökéletesen tudunk azonosulni, de nem vagyok benne biztos, hogy az árnyalatnyi különbségek nagyban befolyásolnák a helyünket a koordináta rendszerben.
Nekem azért ezek nem tűnnek ügyetlenül megfogalmazott kérdéseknek, bár a cigányok szegénységére vonatkozó kérdésbe valóban bele lehet kötni, amint írtad is, a többinél viszont nem érzem azt, hogy félremodelleznek, ha logikusan a kérdésre válaszolsz.
A globalizációs kérdésnél a "teljesen egyetértek" nyilván balra tol, az "egyáltalán nem értek egyet" meg gazdaságilag teljesen jobbra. Az inkább nem/inkább igen válaszok meg csak kicsit mozdítanak el és szerintem a többi válaszoddal együtt nem fog olyan nagyon máshova tenni. De az sem véletlen, hogy a "nem tudom/nem válaszolok" opcióval mozdulatlanul hagyhatod a pöttyödet, mivel ez nagyjából azzal egyenértékű, mint ha azt mondtad volna, hogy neked mindkettő pontosan ugyanannyira fontos.

Egyébként akárhányszor kitöltheted, így tesztelheted azt is, hogy egy-egy eltérő válasznak mekkora hatása van.

Idézetet írta: Knapp Dátum március 11, 2014, 01:09:11

Szeva!Melyik fogadóirodánál lehet majd fogadni a magyar országgyűlési választásokra,mikortól és az elmúlt választások előtt kb hány héttel szokták felrakni az oddsokat és a fogadási lehetőségeket?

Idézetet írta: meazza1983 Dátum március 11, 2014, 13:31:55
Szeva!Melyik fogadóirodánál lehet majd fogadni a magyar országgyűlési választásokra,mikortól és az elmúlt választások előtt kb hány héttel szokták felrakni az oddsokat és a fogadási lehetőségeket?

Szavazni is háromszor fogsz?   :)

Majd kiderül...
Még csak most lett végleges az indulók listája, bár még vannak fellebbezések. (ugye nem mindegy egy pártlista szempontjából sem, hogy egy párt hány választókerületben tud egyéni jelöltet állítani, ami "húzza" a listát is...)

Unibet, Betclic talán ad majd rá szorzót.
Korábban talán a Tobet is betette a kínálatba, az ajánlatuk most Triobet néven érhető el magyarok számára.
Sajnos a nagy irodáknak, amelyek politikai fogadásokat is rendre feltesznek (pl. William Hill, BetVictor) annyira nem vonzó a mi piacunk.

Idézetet írta: Knapp Dátum március 11, 2014, 15:48:58
http://hvg.hu/itthon/20140311_Rendorrel_vivjak_harcukat_az_anyazo_kozos?FullComment=true#comments

Érdekes cikk a társasházak rezsicsökkentéséről.

Mondjuk én ennek a cikknek nem hiszek,én 2002 óta jobboldali szavazó vagyok és elvből nem szavazok a posztkommunista pártokra!
azt azért kijelenthetjük hogy annyi esélye van úgy választást nyerni a baloldalnak idén hogy kormányt alakítsanak (ugye a jobbik is elég erős párt) mint egy megye 2-es csapatnak a real ellen ugye? :laugh: :bash: ;D :D

Idézetet írta: meazza1983 Dátum március 11, 2014, 16:27:57
Mondjuk én ennek a cikknek nem hiszek,én 2002 óta jobboldali szavazó vagyok és elvből nem szavazok a posztkommunista pártokra!
azt azért kijelenthetjük hogy annyi esélye van úgy választást nyerni a baloldalnak idén hogy kormányt alakítsanak (ugye a jobbik is elég erős párt) mint egy megye 2-es csapatnak a real ellen ugye? :laugh: :bash: ;D :D

Én meg azokra nem vagyok hajlandó szavazni, akik kommunista fejjel gondolkodnak.  ;)

Egyébként mit nem hiszel el a cikknek?!
A számok általában a vakhit legnagyobb ellenségei...

http://hvg.hu/itthon/20140311_valasztasi_kampany_reklamido

Ugye a kereskedelmi csatornák csak ingyen adhattak volna helyet a pártok hirdetéseinek, amelyet nem vállaltak, így nincsenek kampányhirdetések ezeken a csatornákon (kivéve a Fidesz által most megvett TV2-ön, ahol úgy értelmezik, hogy a kormány "Magyarország jobban teljesít" hirdetései nem részei a választási kampánynak!   ;D  ), így marad a közmédia.

Na ezért is volt szükség ennyi országos listára, mert így 8 perc 42 másodpercnyi hirdetése lehet mindössze a következő egy hónapban összesen az MTV-ben (azaz a tévécsatornákon összesen) az összefogásnak.  :)

Ezért tartom a jelenleg hatalmon lévőket büdös patkányoknak enyhén antidemokratikusnak.  :)

Hát igen vannak furcsaságok az idei választásokon. Még azt se lehet mondani hogy elcsalják mert csalás az amit a törvény annak mond. Ha a törvény azt mondja hogy a csalás mégse az akkor biz nem is az. Inkább úgy mondanám hogy ez a rendszerváltozás utáni legelmanipuláltabb választás.