Rali-világbajnokság 2023

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


#15 október 29, 2017, 10:39:14, Pozzato
Nagyon jó meglátások.  :ok:   Egyelőre mind a kettő ül, Evans első, Neuville pedig második. VB-cím szerintem sajnos eldőlt, Ogier most is harmadik, ő innentől nem szaggatja majd szét magát, behozza biztos dobogós helyek környékére a Fordot és megvan az újabb vb-cím. Ennek ellenére jó szezon volt ez, a Hyundai bizonyította, hogy ha csak ideig-óráig, de meg tudja szorongatni Ogiert. A pali egy világklasszis, ezt el kell ismerni, viszont a jövő már ott kopogtat. Lappi, Evans, Mikkelsen.

Apropó Mikkelsen, jövőre kapott egy gyári Hyundait, így meg is van a dél-koreai csapat kerete: Mikkelsen, Neuville, Sordo és Paddon. Toyota is erősített, hiszen kitették Hanninent (hála az égnek), helyette jött Tanak, mellette pedig a Lappi-Latvala duó lesz. Izgalmas kis csapat. Ford és Citroen kapcsán egyelőre csak Meeke szerződését olvastam a francia csapathoz (miért erőltetik őt? oké, gyors, de olyan, mint Kubica).

Közben volt WTCC is. Nem találtam neki topicot, ezért ide írom, hogy Norbi zseniális. Megint max túlsúllyal mentek a Hondák, erre behúzta a főversenyt Japánban. Annak ellenére, hogy a múltheti kínai pontjait elvették (27,5-et), még így is esélyes két futammal a vége előtt a VB-címre.

Arra leszek kíváncsi jövőre a Toyota indítja-e Kalle Rovanperát, akár csak egy futam erejéig is. Az a gyerek lehet a jövő nagy finn pilótája, Makkinen meg szereti a finneket. :D Egyébként tényleg jó szezon volt, Meeke szerződésére meg... Olyan mint Kubica, de fogadási szempontból ez nekünk jó!  :beerchug:

Nagyon durva a srác, 17 évesen végigment első WRC futamán, igaz voltak problémái (ausztráloknál összehozhat egy jobb teljesítményt). Remélem jövőre több lehetőséget kap, kíváncsi vagyok, hogy mire megy majd. Érdekes, az apja Harri sosem volt elit versenyző, viszont a fia óriási tehetség.

A záró ausztrál versenyre, lehet lövök egy Paddon pontszerzést vagy dobogót. Mikkelsen gondolom edzeni megy az i20-szal, Neuvillenek, meg elment a vb-cím (Sordo meg nem indul).

A szezonnak már vége, így lehet koncentrálni a jövő évre. Két csapatnál is végleges a pilóták névsora (Hyundai és Toyota), de a másik kettőnél (M-Sport és Citroen) még mindenki Ogierre vár. A francia nyilatkozta, hogy már biztos a jövőt illetően, de még nem árulja el. Két opció van: visszavonul vagy marad az M-Sportnál. A Citroen tehát kiesett a pikszisből, így fel van adva a lecke a francia gyártónak, ha minőségi versenyzőket akar hozni Meeke mellé.

M-Sportnál jó eséllyel Ogier mellett a nagy potenciállal megáldott Evans lesz, illetve lehet Suninen. Egy Ogier esetleges visszavonulásával is szépen kezd körvonalazódni a jövő:
Tanak-Neuville-Mikkelsen-Evans négyes küzdhet majd a vb-címekért, mögéjük pedig majd szép lassan felnő a Suninen-Rovanpera-Lappi hármas. A franciák majd Lefebvreben bízhatnak, de én sokat nem tennék a srácra. A svédeknél talán Tidemandból lehet stabil versenyző, aki hozza a pontokat, de világbajnok sosem lesz.

Kicsit zanzásítok, mivel lesz WRC és WTCR.

WRC: Alakul a jövőévi szezon a raliban. Ogier aláírt az M-Sporthoz. Csapattársa a tavaly sokszor remekelő Evans lesz, a harmadik személyről egyelőre nem tudni. Az is hír velük kapcsolatban, hogy a Ford hivatalosan is visszatér a WRC-be, így nagyobb lesz a mozgástere az M-Sportnak, több támogatást kapnak.
Az utóbbi hetek legnagyobb híre azonban nem ezek, hanem Sebastien Loeb visszatérése. Igaz, csak három futamon áll rajthoz (Spanyol, Mexikó és Korzika). Egy Citroen C3-sal megy majd. Érdekes lesz látni újból a két francia zseni csatáját.
Nagyon erős mezőny jött össze erre az évre, Mikkelsen helyet kapott a Hyundainál, így egyértelműen bejelentkeztek a konstruktőri címre. A Toyota sem tétlenkedett, a kiöregedő Latvala mellé jött ugye Tanak, illetve Lappitól is egyre többet várnak. Izgalmas szezon lesz, de ha meg akarják szorongatni Ogiert, akkor jóval több stabilitásra lesz szükségük a többieknek. Idén látszott, hogy erre van sansz.

WTCR: A tavalyi volt az utolsó WTCC-s szezon, mostantól már csak világkupa rangban szerepel a sorozat, TCR-s autókkal. Egyelőre Michelisz Norbiról sok hír nincsen, de a magyar csapatok akarnak indulni az összevont kategóriában is. Arra leszek kíváncsi, hogy Norbi a saját csapatával indul-e, vagy a Honda össze fog rakni megint valami "gyári" csapatot. A Volvo egyelőre skippelte a következő évet (a TCR-s autót még csak most fejlesztik) és 2018 végére szánják az új autót, amit az idei világbajnok Björk és a magyarok által kedvelt Muller segít fejleszteni. Az i30-as TCR-s Hyundai-ok nagyon jól néznek ki, ahogyan a Peugeot is 308-asai is. Remélem hasonlóan jó szezon lesz, mint az idei, nagyobb magyar sikerekkel.

Rali:
Kezdett a szezon, szokás szerint Monte-Carlóban. Ogier nyert, sok gondja nem volt. M-Sport nagyon összerakta ezt a Fordot. Annak örülök, hogy a Toyota felfért a dobogóra (Tanak és Latvala). A Citroen szerintem betli lesz idén is (hiába ugrik be Loeb pár futamra), mivel Meeke képtelen konzisztens jó teljesítményt szállítani. Hyundai egyelőre gyengén kezdett, de tavaly sem voltak valami acélosak az évadnyitón, szóval ők jók lesznek idén is.

Aminek örülök, hogy Suninen idén is szerepet kap a WRC mezőnyben, elvileg nyolc futamra megkapja a Fordot. Tavaly kétszer megkapta a Fiestát, akkor egy 4. és egy 6. helyet szállított. Ő a jövő egyik nagy tehetsége (Lappi és Rovanpera mellett), kíváncsi vagyok, hogy mire viszi majd.


WTCR:
Végre hír Micheliszről, aki a Hyundainál folytatja!! Ennek több szempontból is örülök: jó csapattárs (Tarquini), jó csapat (Hyundai azért a WRC-re is komolyan felépítette az i20-at, biztos vagyok benne, hogy az i30-al is így tettek erre a sorozatra). Alakulnak szépen a csapatok, egyedül ez a három versenyből álló hétvége és a pontrendszer nem tetszik.
Két csapat már biztos (Hyundai és Audi), érdekes lesz, hogy még kik mondanak igent a sorozatra (milyen gyári csapatok lesznek). Honda ugye szintén jön (egyik pilóta Guerrieri lehet, Monteiróban én annyira nem hiszek... eléggé rossz állapotban volt), ahogyan a Peugeut és a VW is (és még sokan mások). Gordon Shedden (3x BTCC bajnok) elvileg szintén a mezőny tagja lesz, ahogyan Alain Menuről is cikkeznek.

Nincsen sajnos topicja, szóval ide írom, ott lesz a WTCR mezőnyében a Zengő Motorsport és aminek még jobban örülök, hogy ismerősöm, Nagy Norbi lesz az egyik pilóta. Szerény srác és megérdemelte a lehetőséget. Sok sikert neki és Michelisznek, illetve majd a leendő Zengős csapattársnak is. Nagyon kemény mezőny, de pár szép eredmény összejöhet.

Elismerem Yvan Muller tudását és eddigi eredményeit, de a viselkedése botrányos (nem hiába francia..).
Már a tavalyi mizéria is, mikor állítólag megfenyegették őt a magyarok és ő még az idei hungaroringi versenyen is ezt hozta fel, csinálva magának a média felhajtást. Azt is szánalmasnak tartottam, de a mostani húzása is...
Mikor már sokadszorra kilöki szándékosan Micheliszt, az teljesen rendben van, mert versenyhelyzet, de mikor őt lökik ki (mai verseny), az felháborító egyértelmű szabotálása az ő futamának. És mindehhez asszisztálnak a fejesek is, mert most Norbit 10 rajthelyes büntetéssel sújtották. Muller alig kap valamit (már ha egyáltalán kap büntetést...), Norbit meg szinte triplán büntetik mindenért.

Van egy pár undorító versenyző az autósportban is, de Muller abszolút kimagaslik közülük.

Ismerősöm, Nagy Norbi második lett a szlovák WTCC futamon Tarquini mögött. Élete legjobb teljesítménye ez, óriási gratula Norbi!  :beerchug: :beerchug:  Még mindig csak 23 éves, remélem ez csak a kezdet volt. Tehetség megvan, ha jó autóval párosul több nagy siker is összejöhet neki.

Idézetet írta: Pozzato Dátum július 14, 2018, 20:10:26
Ismerősöm, Nagy Norbi második lett a szlovák WTCC futamon Tarquini mögött. Élete legjobb teljesítménye ez, óriási gratula Norbi!  :beerchug: :beerchug:  Még mindig csak 23 éves, remélem ez csak a kezdet volt. Tehetség megvan, ha jó autóval párosul több nagy siker is összejöhet neki.

Hajrá Norbi! Tegnap néztük haverokkal a futamot.  :beerchug:

Vége a WTCR és WRC szezonnak. Sajnos annyi időm nem volt nézni, mint amennyit terveztem. Felemás érzések vannak bennem mindkét szakág szempontjából.

WRC
A sportág, ahol a végén mindig a franciák nyernek. Anno Loeb, most Ogier. Talán a finnek voltak anno ennyire dominánsak, de ez a mostani mindent felülmúl. 15 éve nem nyert rajtuk kívül más nemzet. Számomra kicsit unalmas, tavaly reménykedtem, hogy megtörik a széria, idén Törökország után gondoltam, hogy most megvan Ogier. Aztán rutinból behúzta. Tanak és Neuville megint elidegeskedte. Az viszont látszik, hogy közel az őrségváltás. Elmúlt két évben Ogier összesen nyert 6 futamot, régebben általában ennyivel húzott be egy szezont.
Jövőre megint változik a felállás. Ogier hazatér, Citroen versenyzője lesz, ahol Lappi lesz a csapattársa. Ez amolyan jelképes dolog is, mivel gondolom Ogier egyik feladata a mentorálás lesz. Jó eséllyel Loeb is indul majd párszor (szezon pillanata volt, mikor a katalán ralit behúzta öt év után újra futamot nyerve.. Kíváncsi lennék egy teljesen szezonjára, három versenyből idén egy győzelem, egy pontszerzés (5. hely) és egy 14., de nyilatkozta, hogy teljes évet már nem vállal), érdekes csapat lesz. Lappi egyértelmű a jövő nagy csillaga lehet, jó kezekbe kerülhet. Év végén azért már jól ment a C3, (Loeb győzelem és Östberg dobogó), szóval gondolom Ogier okkal ment oda.
Többi csapat is alakul, Ford kicsit leeresztett, szerintem nekik holtszezon lesz (Suninen mellé szerintem Evans marad, de a brit képtelen folyamatos jó teljesítményre). Hyundai nálam homály, kétszer is nyerhettek volna, egyre közelebb a sikerhez az i20, de számomra Mikkelsen csalódás, Neuville meg fejben fárad el a végére. Toyota lehet szerintem majd a komoly tényező, idén csapatversenyt és öt futamot nyertek. Tanak-Latvala-Meeke trió talán a leggyorsabb és egyben a legőrültebb is. Egyéniben csak Tanaknak van reális esélye, de csapatot behúzhatják (van egy olyan érzésem, hogy erre mennek rá..).

WTCR
Végre egy minőségi szezon. Azért látszik, hogy még kik az uralkodók a sportágban. Két öreg csatázott a bajnoki címért (Tarquini és Müller), többiek azért próbáltak valamit tenni, de ez a két zseniről szólt idén. Müller annyira nem csipázom, örülök az olasz sikerének, de azért kis csalódást is érzek. Michelisz sokat szenvedett idén, de mikor minden klappolt, akkor dobogós helyek jöttek. Ebből kéne neki jövőre erőt meríteni. Aminek nagyon örülök, az Nagy Norbi ezüstérme szlovák ringről, ott megmutatta, hogyha az autó nem is veszi fel a versenyt a legjobbakkal, tehetsége bőven megvan ehhez a szinthez. 23 évesen majd kétszer olyan idős emberekkel szemben élete első szezonjában elhozott egy dobogót, óriási teljesítmény. A
Jövőre elvileg komoly mozgások várhatóak és egy még erősebb mezőny. Egyelőre még csak pár bejelentés van és elsősorban pletykák. Ami hivatalos, hogy jövőre új csapatban és új autóval indul Thed Björk. A Lynk & Co 03 egy kínai autó (azok gyártják, akiké a Volvo), elvileg eléggé patent kis gép. Csapattársa a Hyundaitól távozó Yvan Müller lesz, illetve a hondás Ehrlacher. Audi le is hozta a "keretét" jövőre, gyakorlatilag ugyanaz, mint idén. Jean-Karl Vernay volt idén az egyetlen, aki harcba tudott szállni a bajnoki címért, ettől azért több kell majd a csapattól. Shedden és Panis is valamit kell, hogy mutasson.
És most a pletykák, amiből van bőven.
- José Maria "Pechito" López, aki 2014-től három éven begyűjtötte a világbajnoki címeket, volt egy ilyen nyilatkozata: Egyértelműen érdekel a túraautós dolog. Tudom, egy nap vissza fogok térni Argentínába, de amíg csak lehet, szeretnék a mostani szinten maradni. Már nem vagyok fiatal, 35 éves, az LMP1-ben pedig nincs túl sok veterán. 150%-öt kell nyújtanom, hogy ezen a szinten lehessek. Jövőre még van szerződése, de nem elképzelhetetlen, hogy a Formula E kiesik a pikszisből. Az nem igazán megy az argentinnak, viszont a WTCR-ben rommá verte a mezőnyt. Biztos lenne neki hely, nem lennék meglepve, ha beszállna jövő év második felében egy-két hétvégére.
- López egykori csapattársa, Sebastien Loeb "elérhető". Raliban ugye max egy-két hétvége, ralikrosszból kiszáll Loeb csapata, így kvázi verseny nélkül marad Loeb. Év elején Dakar, utána 11 hónapig szabad. Ralis vonalról volt szó, de azt ő nem akarja, marad tehát a WTCR, amiben ott a Peugeot. Nyertek két futamot, Comte egyre jobban ment az év végén. Tehetséges ez tény, de kell oda is egy húzónév. Homola fizetős, helyére könnyedén bekerülhet Loeb. Ebbe a kocsiban van potenciál, év vége felé hozták a második helyeket, nem tartom elképzelhetetlennek.
- Néstor Girolami visszatérésére is van esély, hiszen a már említett kínai cég versenyzőt keres Björk, Müller és Ehrlacher mellé.
- Szó volt Andy Priaulx érkezéséről is, az nagyot szólna, de egyelőre elhallgattak ezek a pletykák. Elvileg szerződése van jövőre egy csapattal, meglátjuk mi lesz belőle. Augusto Farfus igazolását is belengették a Hyundaihoz, de ez is kérdéses. Nicky Catsburg viszont biztosnak tűnik, ő szintén dél-koreai márkával menne.
- Elvileg óriási az érdeklődés a jövő évi szezon iránt, felemelnék 30 főre a jelenlegi létszámot, még több sztár lehet, megkockáztatom, hogy minden idők legerősebb mezőnyével.

Van egy megérzésem a Toyotánál. Meeke vagy négyszer összecsukja a Yaris-t, megint pihentetik kicsit, szezon közepe után meg Makkinen bedobja a japó kedvencét. :D

Kár, hogy erre nem lehet fogadni, mert nagy rá az esély!  ;D

Én mondjuk továbbra sem értem, hogy Meeke miért van még a mezőnyben. Oké, ha ideálisak a körülmények, fejben rendben van, akkor megkockáztatom, hogy ő a leggyorsabb, de eddig ez 5 győzelmet hozott pályafutása alatt közel 100 versenyből. Természetesen a Loeb - Ogier páros szintjét ilyen téren nehéz elérni (30% feletti mutató), de ők más kategória. Tanak is hasonló stattal dolgozik, csak ha az ő karrierjét megfigyeljük, akkor fokozatosan fejlődik. Míg Meeke versenyei 34%-ban szerez pontot, addig Tanak 52%-ban és ez évről-évre javul. A brit borzalmasan inkonzisztens, biztos lenne a helyére jobb, aki nem töri rommá a kocsit minden második futamon. Nekem az volt a kedvencem, mikor világosan elmondták neki, csak érjen be a C3-mal, erre nem összetörte? ;D

Ogier nem tudom, még meddig folytatja, de nekem van egy olyan érzésem, hogyha Tanak és Neuville világbajnok akar lenni (31 éves az észt, 30 a belga), akkor a következő két évben kell ezt összehozniuk. Azt gondolom, ahogyan Loeb kiválása után jött egyből Ogier, úgy most is ilyen váltás lesz a fiatalabb korosztálynál. Lappi nagyon megbízható, első teljes szezonjában 5. hely összetettben, háromszor nem szerzett csak pontot. Ha a Toyota rendben lesz a következő években, akkor dominálhat, riválisa meg Suninen lehet. Jelenlegi mezőnyből a többiekben nem látom ezt az erőt, hogy majd ők uralhatják a mezőnyt.. És még ott van Rovanpera, aki óriási tehetség, 17 évesen már WRC 2-ben nyert futamot. Neki még azért adnék 4-5 évet, míg teljesen beérik, de az is megeshet, hogy ő lesz majd a következő Loeb. Most 18 éves, nagyon jó az utánpótlása a finneknek.

Nekem az volt a kedvencem, amikor idén megnyerte a mexikói versenyt. Az utolsó előtti kanyarban meg bevágódott a nézők közé a tisztásra. :D A Citroennél szerintem kihordtak egy infarktus-agyvérzés kombót lábon abban a pillanatban. :D

Klasszikus Meeke  ;D

Nem rémlik már hol volt pontosan, mikor olyan tempóval ment, hogy letért az útról, be a parkoló autók közé, majd tett egy félkört közöttük és visszament az útra folytatni a versenyt.  ;D Akkor meg talán 207-sel ment IRC-ben, mikor Monte-Carlóban a híd előtt gondolta, jobb az árokban folytatni inkább a versenyt.