Kis érdekesség
1965 november 20-án dél körül Robert van Fleet a hálaadás előtti utolsó meccsre indult a Massachusetts-i Mount Hermonban. A fiára volt kíváncsi, aki a hazai csapat tagja és a helyi középiskola végzős növendéke volt. Rajta kívül még nagyjából hétezren gyűltek össze az apró stadionban. Az elvárás nagy volt a két éve már hazai pályán veretlen csapattal szemben, hiszen az ellenfél az örök rivális a Deerfield Academy volt. Minden a szokásos mederben zajlott: a kezdőrúgást pontosan a meghirdetett időben délután fél kettőkor végezték el. A hazaiak – van Fleet apuka és a többi jelenlévő osztatlan örömére – azonnal vezetést is szereztek, a kezdő drive végi touchdownnal. Ami azonban azután következett rendkívül szokatlan, szinte már szürreális volt. Eleinte csak egy kis füst szivárgott a pályával szemben lévő kollégiumi szárny tetőcserepei alól. Sokan észre sem vették, hiszen nem ezzel voltak elfoglalva. Nagyjából negyed órával később tűntek fel az első lángnyelvek, ekkor már megszólalt a tűzriadó szirénája. A pályán is megállt a játék, a nézőket a hangosbemondón tájékoztatták az esetről. Fegyelmezetten el is indult mindenki a pálya egyetlen kijárata felé, pániknak a leghalványabb jelét sem mutatta senki. A stadion kapuját azonban a kiérkező tűzoltó- és mentőautók miatt nem tudták kinyitni. A tűz oltását vezető parancsnok, csak ekkor tudta meg, hogy a stadionban rendezvény van és hétezer ember várja, hogy távozhasson. A hely szűke miatt a gyalogosok áthaladását a tűzoltóparancsnok legalább 20-25 percre taksálta, ami alatt a mentést és az oltást is fel kellett volna függesztenie. Mivel a stadionban tartózkodók biztonságát szavatolni tudta a tűz elvágásával, ezért úgy döntött, hogy a mentés befejezéséig a stadionban tartja a nézőket. Ennek a bent lévők felhőtlenül nem örültek, de ha már így alakult újra elfoglalták helyeiket és – egyéb elfoglaltság híján – a munkálatokat nézték. Eközben a játékosok is összedugták a fejüket. Ők bizony – kiváltképp a vendégcsapat – nem akarták a mérkőzést egy másik, a későbbiekben kijelölt, bizonytalan időpontban újrajátszani. Ha már ennyit utaztak és itt vannak – és főként a tűztől biztonságos távolságra – akkor, nosza, játsszák le a meccset. A két csapat tagjai hamarjában felkeresték a vezetőbírót, aki – miután személyesen is meggyőződött a biztonságról – szintén nem látta okát, hogy félbeszakítsa a mérkőzést. Így bő háromnegyed órás kényszerszünet után folytatták a küzdelmet. A szünetben a helyi rezesbanda szórakoztatta a nagyérdeműt. Végül a hazai veretlenség is odalett: izgalmas végjáték után vendég csapat egy utolsó másodperces fieldgóllal 20:17-re nyert.