2018 a kihívás éve | 4.000-ből 1.000.000

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Sziasztok!

Egy új kihívásra, játékra invitálnálak titeket!

2018 számomra a kitartás, önfegyelem és az önfejlesztés éve. Éppen ezért, a sportfogadásban az élő fogadással abszolút felhagytam, napi fél óránál többet nem szánok fogadásra az időmből. Minden reggel (vagy este, az aznapi teendőimtől függ) elolvasom a híreket, átnézem az aznapi (vagy a másnapi) meccseket, majd megrakom tippmixen a tippjeim, és ennyi. (Azért mixen, mert ott majd akár 150 - 200 ezret is fel tudok tenni korlátozás nélkül a késöbbiekben.)

Sajnos túl régóta probálkozom a fogadással és eddig szinte teljesen sikertelenül. Ezt nagyrészt magamnak köszönhetem (na meg a hülye csapatoknak, hehe), de most kitaláltam egy nagyon jó kis challanget.

Mint ahogy a címben is olvashattátok a cél, legalábbis számomra négyezer forintból egymilliót nyerni. Ez személyenként változhat, ez csak egy irányvonal számomra.
Hogyan akarom ezt elérni? Tétemeléssel! Igen tudom, most jön az a rész ahol a legtöbben hülyenek néznek, de kérlek titeket, hogy akit még ígyis érdekel az olvassa végig az egész írásomat, és csak utánna alkosson véleményt.

4.000 magyar forinttal fogom kezdeni a stratégiámat, és tétet fogok emelni. Szinteket hozok be, és mindig egy szinthez megfelelő tétet rakok.

1. szint - kezdőtőke - 4000HUF
1.lépcső: 0.075 (7.5%)
2.lépcső: 0.15 (15%)
3.lépcső: 0.275 (27.5%)
4. lépcső: 0.5 (50%)
Cél: 8000HUF

És akkor a lényeg! Visszanéztem a 2017-es fogadásaimat, és azt vettem észre, hogy olyan, hogy zsinorban 6-nál több tippem egymas után elmenjen nem volt. (Igaz nem is játszottam annyi PRE tippet, de ami tény az tény.)
Kiszámoltam, hogy ha a 2018-as évet is letudnám így hozni, akkor az bizony elég nagy fegyvertény lenne, mert ezzel a strategiával az lehet szép kis milliókat hozna.

Szóval először is ki kell építeni akkora bankrollt, hogy legyen 8-9 lépcső, és utánna pedig ha már elég nagy a tőke, lehet majd kivenni is belőle. Mivel nem szeretnék már ebbe nagy pénzt belefeccőlni, ezért csak 4.000HUF-al kezdem, és csak 4 hiba lehetőségem lesz ami nyilvan sokkal kockazatosabb, mintha mondjuk 50.000HUF-al kezdeném, de talán pont ezért izgi ez a játék.

A lényege, hogy az eleljén én 4000HUF-al fogok kezdeni, és az első szelvényem a tőkém 0.075 részével fog menni vagyis 4000 x 0.075 = 300Ft-al. Ha jön mondjuk 800Ft, akkor a következő nap már a 4500Ft-nak a 0.075%-át teszem fel. Ha elmegy a tipp, akkor ugrok a 2. lépcsőre ami 0.15 ami 4000 x 0.15 = 600HUF (Persze csak ha az alaptőkéhez, a 4000HUF-hoz nézzük!
A lényeg, hogy ha sikerül egy lépcsőt megcsinálni, akkor mindig kezdjük újra az első lépcsőről, és mindig az adott tőkét szorozzuk az első lépcsön lévő számmal. (Amit tartunk addig amig nem jön be egy lépcső, és kezdődik előlről az egész)
Nagyon fontos, hogy legalább duplázást el kell érni, de inkább a triplázás lenne jó.
Ezt össze lehet hozni akár 2 nap alatt is. Pl. 1. nap találunk két ''tuti'' kisebb oddsot, ami csak 1.80-as oddsra jön ki. Ezt megtesszük 300HUF-al (1.lépcső) arra jön 540HUF, és ezt következő nap még feltesszük egy szelvényre, de mivel mar 1.80 oddsot megcsináltunk, így már csak egy durván 1.60 odds kell a triplához.
A lényeg, hogy a kezdeti 4 lépcső valamelyikén sikerüljön elérni a kb. triplázót. El lehet ezt napi egy kis oddsal is, mint a Maradj talpon nevü tippjátékba, de úgy nyilvan nagyon lassan halad majd az illető.

És akkor lássuk a szinteket!

1. szint - kezdőtőke - 4000HUF
1.lépcső: 0.075 (7.5%)
2.lépcső: 0.15 (15%)
3.lépcső: 0.275 (27.5%)
4. lépcső: 0.5 (50%)
Cél: 8000HUF

2. szint - kezdőtőke - 8000HUF
1.lépcső: 0.0375
2.lépcső: 0.075
3.lépcső: 0.1375
4. lépcső: 0.25
5.lépcső: 0.50
Cél: 15.000HUF

3. szint - kezdőtőke - 15.000HUF
1.lépcső: 0.02
2.lépcső: 0.04
3.lépcső: 0.073
4.lépcső: 0.133
5.lépcső: 0.266
6.lépcső: 0.466
Cél: 27.000HUF


4. szint - kezdőtőke - 27.000HUF
1.lépcső: 0.033
2.lépcső: 0.0407
3.lépcső: 0.074
4.lépcső: 0.1481
5.lépcső: 0.259
6.lépcső: 0.444
Cél: 47.000HUF

5. szint - kezdőtőke - 47.000HUF
1.lépcső: 0.019
2.lépcső: 0.0234
3.lépcső: 0.042
4.lépcső: 0.085
5.lépcső: 0.1489
6.lépcső: 0.255
7.lépcső: 0.425
Cél: 90.000HUF

6. szint - kezdőtőke - 90.000HUF
1.lépcső: 0.012
2.lépcső: 0.021
3.lépcső: 0.0333
4.lépcső: 0.066
5.lépcső: 0.133
6.lépcső: 0.266
7.lépcső: 0.466
Cél: 180.000HUF

7. szint - kezdőtőke - 180.000HUF
1.lépcső: 0.0061
2.lépcső: 0.0105
3.lépcső: 0.016
4.lépcső: 0.033
5.lépcső: 0.066
6.lépcső: 0.133
7.lépcső: 0.233
8.lépcső: 0.50
Cél: 330.000HUF

8. szint - kezdőtőke - 330.000HUF
1.lépcső: 0.00909
2.lépcső: 0.0121
3.lépcső: 0.0181
4.lépcső: 0.0333
5.lépcső: 0.0727
6.lépcső: 0.1272
7.lépcső: 0.2727
8.lépcső: 0.4545
Cél: 1.000.000HUF

Fontos! Ez egy játék számomra, amit viszont nagyonis komolyan veszek, és egyben a kitartásom, a türelmem és a koncentrációm fejlesztem vele! Nem tudom, honnan pattant ki az agyamból ez az ötlet, de látok benne rációt még ha nyilvan nagyobb esély van arra, hogy elbukok. Eddig se tudtam egy-két kivételtől eltekintve pénzt kiszedni a sportfogadásból, mostmár ezen az egyéven nem fog múlni. Ha elbukok így jártam, de meg kell probálni nincs mese.

Ami fontos ahhoz, hogy sikerüljön végig csinálni, és elérhessük az egymilliót:
- Minden tippnek ''egymilliós'' tippnek kell lennie. Ha pl. a holnapi napra csak 1.4 oddsot találunk, akkor csak azt kell tenni, a lényeg, hogy olyan biztosra érezd, hogy az életed is rátennéd ha úgy lenne. (Nyilván nem teszi senki, de na értitek..)
-Napi egy szelvény! Nincs tiltre kerülés, nincs idegből fogadás. Megteszed az aznapi szelód, ha elmegy másnap már tiszta fejjel teszed a következőt.
- És ami talán a legfontosabb, hogy számomra ez csak egy játék, kihívás amit ugyan nagyon komolyan veszek! Végig úgy fogom kezelni ezt a 4.000HUF-ot, mintha nem lenne. Ha elmenne, mondjuk fél év után, mondjuk 200 ezres banknál már, nyilván rossz lenne, de mint mondtam már 5 éve csak bukok kb. most már ez a fél év semmiség, viszont ha sikerül megcsinálni az egymilliót azzal hatalmasat bizonyitanek magamnak, hogy igenis képes vagyok nagy dolgokra.

Bármelyik szintnél be lehet szálni, és bármikor. Én, mint már írtam a legalacsonyabb szinten fogom kezdeni 4.000HUF-al, de el lehet akár 8 vagy 16 ezerrel is kezdeni, ha valakinek annyi felesleges pénze van.

És, hogy mire jó ez a tétemelős kihívás? Egy évig mindennap oda figyelve játszani és fogadni nem kis dolog, és ha már sikerül kiépíteni a 8 lépcsőt akkor már elég 8 lépcsőnként 1-szer befuttatni egy 2.50 - 3.00 szorzót. (Ami tudom, hogy így is marha nehéz, de nem lehetetlen!)

Ha valaki szeretne évközben is beszállhat a játékba, a lényeg, hogy írja le mennyivel kezdi és mindig irjátok le melyik szinten jártok épp, illetve melyik lépcsőn.

Biztos lesztek sokan akik hülyének néztek, és régebbi nagyon kedves fórumtagokra fog emlékeztetni ez a kihívás, akik nagyot buktak ezzel a módszerrel, de engem nem érdekel, a fejembe vettem ezt, és meg is fogom csinálni.
Természetesen várom mindenki véleményét a kihívással kapcsolatban, kiváncsi vagyok arra, hogy ti hogy látjátok, meg lehet-e csinálni ezt vagy sem, és ha valaki kedvet kap hozzá, akár már holnap kezdhet is!!

Sok sikert mindenkinek az egymilliós kihíváshoz (ha valaki beszál mellém egyáltalán) ha nem akkor pedig sok sikert nekem, de ha már csak egy valakinek sikerülne megcsinálni, ezt az igen hosszú, viszont annál nagyobb challanget, én már boldog lennék.

Kezdés holnap!


1. sorozat | 1.szint | 1.lépcső | Tőke: 4000HUF

18:00 Basaksehir - Karabukspor | 2.5 gól felett | 1.25
20:45 Reims - Lorient | Hazai csapat szerez gólt | 1.20
21:00 Celta Vigo - Betis | Hazai csapat szerez gólt | 1.09
Tét: 4000 x 0.075 = 300HUF
Odds: 1.63
Várható nyeremény: 490HUF

Na vágjunk bele! Igazából nincs túl sok hozzáfüzni valóm ehhez a szelvényhez, talán csak annyi, hogy a Basakesir meccs oddsa nem tudom mitől ilyen alacsony, de én oda min 3 gólra számítok, de lesz szerintem 4-5 is. A másik kettő lazán lejön.

Ha jön a mai szelóm, akkor holnap a 490HUF-t rakom fel újra, addig amíg el nem érem a 8-900HUF-ot.

Ja és aki akar az jöjjön, szálljon be nyugodtan, aztán irány az egymillió :beerchug:

Szerintem van benne lehetőség, persze kell hozzá egy kis szerencse de nem lehetetlen... Csak sajnos az 1 millióhoz óriási kitartás és önfegyelem kell, ami nem sok fogadónál van meg. Na meg ha valakinek 1-2 milliós bankja van akkor 2-3 hónap alatt is meglehet az 1 misi profit, úgy hogy van rengeteg hibázási lehetőség... Én ha nyernék a lottón tuti sportfogadásba fektetném ???? Sok sikert kívánok!

Karabukspornál elfogyott a zseton, akik túl sokat kerestek, mindet elpasszolták a télen, vagy kölcsön adták, hogy másik klubtól kapjanak 'zsoldot'. Szóval van ott gond bőven, de valahogy végigviszik az évet, ha máshogy nem akkor ifistákkal kiegészülve. Egyszer én nagyon beszoptam amúgy, mert tán a Győr ment brutál tartalékos kerettel Debrecenbe, jött is tán egy-vagy két korai gól, aztán mégsem lett brutális gólzápor. Már nem emlékszem a végeredményre, csak arra, hogy valami nagyobb line mellett tettem overt, amiből az elején ki lehetett volna szálni szépen, de úgy voltam vele, hogy ebből brutális summa lesz, aztán nem lett semmi  ;D

Idézetet írta: Bucak77 Dátum január 29, 2018, 13:23:43
Szerintem van benne lehetőség, persze kell hozzá egy kis szerencse de nem lehetetlen... Csak sajnos az 1 millióhoz óriási kitartás és önfegyelem kell, ami nem sok fogadónál van meg. Na meg ha valakinek 1-2 milliós bankja van akkor 2-3 hónap alatt is meglehet az 1 misi profit, úgy hogy van rengeteg hibázási lehetőség... Én ha nyernék a lottón tuti sportfogadásba fektetném ???? Sok sikert kívánok!

Köszi, most megnézem ezzel a pénzzel pár hónapig, ha esetleg elbuknám akkor majd eldöntöm, hogy szánok rá több pénzt erre, vagy sem..(De azért reménykedem, hogy sikerül révbe érnem, és meg tudom csinálni az egymillkát)

Idézetet írta: oakland23 Dátum január 29, 2018, 13:38:17
Karabukspornál elfogyott a zseton, akik túl sokat kerestek, mindet elpasszolták a télen, vagy kölcsön adták, hogy másik klubtól kapjanak 'zsoldot'. Szóval van ott gond bőven, de valahogy végigviszik az évet, ha máshogy nem akkor ifistákkal kiegészülve. Egyszer én nagyon beszoptam amúgy, mert tán a Győr ment brutál tartalékos kerettel Debrecenbe, jött is tán egy-vagy két korai gól, aztán mégsem lett brutális gólzápor. Már nem emlékszem a végeredményre, csak arra, hogy valami nagyobb line mellett tettem overt, amiből az elején ki lehetett volna szálni szépen, de úgy voltam vele, hogy ebből brutális summa lesz, aztán nem lett semmi  ;D

Valahogy sejtettem, hogy valami ilyesmi van a háttérben. Probáltam nézni neten róla hírt, de én nem találtam. Köszi az infót, most már megtettem, szóval marad a drukk ima :P


Jó az elképzelés, csak ahhoz hogy szerintem működjön az eredő oddsot 2 fölé kellene tornászni. A mai tett meccseid összsoddsa 1,63 számoljuk ki, hogy pl a 3. szintnél hogyan alakulnának a dolgok egy ekkora oddsnál. Legyünk pesszimisták, és nézzük meg a 4. lépcsőt.

A kezdő egyelegünk tehát 15.000
1.lépcső: tét 2% = 300ft  vesztünk
2.lépcső: tét 4% = 600ft  vesztünk
3.lépcső: tét 7,3% = 1095ft  vesztünk
4.lépcső: tét 13,3% = 1995ft  nyerünk

Nyertünk tehát összesen 1995 x 1,63 = 3251ft-ot
Azonban összesen feltettünk 1995+1095+600+300 = 3990Ft-ot

Igy tehát 730ft minuszban vagyunk az odds alacsonyságának köszönhetően. (És ugye ez még "csak" a 4. lépcső volt ) Szerintem ez így nem egészen jó hosszútávon. Az első lépcsőnél értelemszerűen belefér az efféle odds is, hiszen előtte nem buktunk még semennyit, a további lépcsőknél azonban már ki kell hozni egy legalább 2es eredőt is, hogy minden nyerésünkkel, ha csak egy kicsit is, de növeljük a bankot.
Maga az elgondolás egybként jó, csak az odds kicsit hozzá sajnos, az efféle strati szerintem pl. egy döntetlenes stratégiánal lehet hasznos.

Idézetet írta: NoCukor Dátum január 29, 2018, 19:57:38
Jó az elképzelés, csak ahhoz hogy szerintem működjön az eredő oddsot 2 fölé kellene tornászni. A mai tett meccseid összsoddsa 1,63 számoljuk ki, hogy pl a 3. szintnél hogyan alakulnának a dolgok egy ekkora oddsnál. Legyünk pesszimisták, és nézzük meg a 4. lépcsőt.

A kezdő egyelegünk tehát 15.000
1.lépcső: tét 2% = 300ft  vesztünk
2.lépcső: tét 4% = 600ft  vesztünk
3.lépcső: tét 7,3% = 1095ft  vesztünk
4.lépcső: tét 13,3% = 1995ft  nyerünk

Nyertünk tehát összesen 1995 x 1,63 = 3251ft-ot
Azonban összesen feltettünk 1995+1095+600+300 = 3990Ft-ot

Igy tehát 730ft minuszban vagyunk az odds alacsonyságának köszönhetően. (És ugye ez még "csak" a 4. lépcső volt ) Szerintem ez így nem egészen jó hosszútávon. Az első lépcsőnél értelemszerűen belefér az efféle odds is, hiszen előtte nem buktunk még semennyit, a további lépcsőknél azonban már ki kell hozni egy legalább 2es eredőt is, hogy minden nyerésünkkel, ha csak egy kicsit is, de növeljük a bankot.
Maga az elgondolás egybként jó, csak az odds kicsit hozzá sajnos, az efféle strati szerintem pl. egy döntetlenes stratégiánal lehet hasznos.

Szia,

idézem a mai tippem alatti írásom: ''Ha jön a mai szelóm, akkor holnap a 490HUF-t rakom fel újra, addig amíg el nem érem a 8-900HUF-ot.''

Tehát ezzel én is tisztába vagyok, csak mivel mára ennyit találtam amit ''atombiztosnak'' véltem, ezért ennyit tettem. De holnap a 490HUF-ot rakom fel újra.
Most még az elején, ha már majd 4-5 ezer vagy még több lesz a kezdőtőkém, akkor nem biztos, hogy az első szinten is triplázni akarok, de addig valszeg mindig a 3-as össz oddsot probálom megcélozni.

De köszönöm, hogy írtál, ha van bárkinek bármi hozzáfüzni valója még a kihivashoz, nyugodton irjon, és kihangsúlyoznám, hogy ez nem csak az én naplom, hanem mindenkié, így aki kedved kap nyugodtan csatlakozzon a játékhoz akár már a holnapi naptól kezdve!

1. sorozat | 1.szint | 2.lépcső | Tőke: 4000HUF

20:00 Braga - Aves | Braga szerez gólt | 1.12
20:45 Sheffield Utd. - Aston Villa | Sheffield Utd. szerez gólt | 1.35
20:45 Middlesbrough - Sheffield Wed. | Middlesbrough szerez gólt | 1.16
21:00 Santa Clara - Braga B | Santa Clara vagy döntetlen | 1.12
Tét: 4000 x 0.15 = 600HUF
Odds: 1.97
Várható nyeremény: 1.180HUF

Szia!
Elsősorban sok sikert a naplódhoz , drukkolni fogok. Azt szeretném kérdezni, hogy ezzel az erővel nem lenne egyszerűbb, ha betennel olyan meccseket amire az össz ods 2-3 között van, és a tétet mindig dupláznád? Mert most is majdhogynem azt csinálod végülis, csak az talan követhetőbb. Másik hogy nem tudom mi alapján számoltad ki a feltett tétek % át, de van szerintem amelyik lépsőnél indokolatlanul kicsivel lesz több, de van ahol fordítva. Szerintem mindenkinek egyértelmű melyik, de ha esetleg nem leírom konkrétan is, csak telefonról írok, és nem tudtam felgörgetni.

Szerintem nem feltétlenül kell 2-2,5 oddshoz ennyi meccs ( de még a 2 t se ütötte meg egyik szelvény se ) , mondjuk ez ízlések és pofonok kérdése is.

Szia,

Én szeretem ezeket a kisebb oddsokat, látok bennük fantaziat, és úgy hiszem hogy hosszabb távon jobban fog ez működni, mintha nagyobb oddsokat játszanék meg, de majd kiderül.


Azért is kezdtem csak 4 ezerrel, mert sok dologban meg nem vagyok biztos, hogy mit hogy csináljak. Ha ez nem menne és elbuknek, akkor biztos el fogok gondolkodni azon, hogy mit rontottam el és min lenne érdemes változtatni, de mivel már régóta játszom a hazai csapat rúg gól opciókat, látom hogy ezek nagyon jó arányban jönnek be. Remélem ez nem most fog majd változni. Mindenesetre hamarosan kiderül.

Az nem gond hogy nem üti meg a kettes oddsot se a szelom, mert holnap ezt még egy 1.3-1.5 körüli oddsra felfogom tenni ha lesz olyan meccs amire érdemes. Az se baj ha 3 nap alatt érem el a triplazot, a lényeg hogy a végén zolduljon minden. :)


Aztan az is lehet, hogy elkezdek egy másik szálat ugyan csak 4 ezerrel ahol nagyobb oddsokat játszok meg, de ez még majd a jövő zeneje, egyenlőre 1-2 hétig ezt fogom csak tesztelni.

Úgy nehéz lesz ez a strat, ha még egy 1.6 - 1.8 oddsot se tudok összehozni.. Na de új nap, új remeny!! :redchug:

1. sorozat | 1.szint | 3.lépcső | Tőke: 4000HUF

20:45 Newcastle - Burnley | Hazai csapat szerez gólt |1.30
20:45 Everton - Leicester | Hazai csapat szerez gólt | 1.35
21:00 Tottenham - Manchester United | Hazai csapat szerez gólt | 1.22
Tét: 1.100HUF
Odds: 2.14
Várható nyeremény: 2.355HUF

Na 2350,-HUF jött, ebből kene 3k csinálni. Mivel mára csak 1 tippem volt, arra tettem fel, megosztva a tétet.

1. sorozat | 1.szint | 3.lépcső | Tőke: 4000HUF

12:30 Mladenovic - Cibulkova | Mladenovic | 3.30
Tét: 850HUF
Várható nyeremény: 2.800HUF

12:30 Mladenovic - Cibulkova | 20.5 game felett | 1.85
Tét: 1.500HUF
Várható nyeremény: 2.770HUF

Erre már nagyon régóta várok. Mladenovicnak mostmár nagyon csak ideje lenne nyernie egyéniben is meccset. Egy páros győzelem után az AO openen, önbizalommal telve jöhetett Oroszországba. Cibulkova kemény ellenfél lesz, azonban én nagyon bízok benne, hogy ma a francia lany fogja elhagyni győztesen a pályát. Azonban az overben meg szinte biztos vagyok, mert viszont Cibulkova nem fog két sima szettbe kikapni, de Mlade se.. Így hát a tippem: 20.5 over game és Mladenovic győzelem. Bármelyik bejön akkor pluszba jön 300-400Ft és holnaptól új sorozat indul, ha meg mindkettő bejönne.... ::)

Hajrá Mlade! :beerchug: :great:

1. Sorozat lezárva! +800HUF