Vuelta 2018 (Tippjátékkal!)

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


augusztus 21, 2018, 14:44:33, Pozzato
Vuelta a Espana 2018

Időpont: Augusztus 25. - Szeptember 16.




Pár nap és kezdetét veszi az idei utolsó háromhetes körverseny, a Vuelta a Espana. Ebben a témában lehet majd beszélgetni a versenyről, tippeket megosztani és meglátásokat beírni.
Az idei Vueltára egy játékkal is készültünk, mely a verseny egésze alatt tart majd. A szakaszok első öt helyezettjére kell majd tippelni és az nyer a végén, aki a legtöbb pontot gyűjti.
A 21 szakasz során a következő pontozási rendszer lesz:
Aki eltalálja az adott versenyző pontos helyét az első ötben, az három pontot kap, míg aki eltalálja, hogy a versenyző az első ötben végez, az egy pontot. A pontok nem összevonhatóak, azaz hiába nyert Sagan, azért csak három pont jár.
Például:
Tippünk:
1. Viviani
2. Trentin
3. Sagan
4. Bouhanni
5. Roelandts

Szakasz végeredménye:
1. Viviani
2. Sagan
3. Van Poppel
4. Nizzolo
5. Gibbons

Ezek alapján: Viviani pontos eredménye: 3 pont, Sagan első ötben végzett: 1 pont. Így az adott felhasználó 4 pontot ért el a szakaszon.

A pontok összeszámlálását én végzem, emiatt nem is indulok a versenyben.

Egyéb kritériumok:
- Egy felhasználó csak egy tippet adhat le az adott napi szakaszra
- Nem kötelező az összes etapra tippelni, nem jár érte levonás, mindössze annyival kevesebb lehetőséged lesz pontokat gyűjteni
- A tippek játékba való beküldési határideje: az adott szakasz napjának délelőttje, legkésőbb 11:00-ig.
- Egy versenyző csak egyszer szerepelhet az adott napi tippek között.

A rajtlistát itt találjátok majd:
https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2018/startlist

A szakaszokról itt tájékozódhattok:
https://www.cyclingstage.com/
https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2018/stages/winners

Természetesen igyekszem minden szakasz után kitenni legkésőbb estig az adott napi végeredményt és az összetettet is, illetve a következi napi szintrajzról tájékoztatni benneteket. Lesznek előzetesek is, illetve okfejtések is, ezzel segítve a tippelésetek is, illetve ti is bátran osszátok meg a meglátásaitokat a topicban.

A győztes pénznyereménye: 10000 HUF

A nyereményt az alábbi fizetési módok egyikével utaljuk: Skrill, Neteller vagy Paypal (választásra).



Játékra fel, mindenkinek sok sikert kívánunk!  :beerchug:

Pár kérdés, kis vitaindítónak:
Kik és milyen sorrendben végeznek a dobogón?
Mit gondoltok, Porte végre képes egy háromhetest komolyabb probléma nélkül lehozni?
Ki lehet az a versenyző, akire most nem gondolunk (nincsen ott a top favoritok között), de az összetettben odaérhet az első tízbe?
Mire képes a Sky egy klasszikus vezér nélkül?
Movistar tud-e végre végig dominálni egy háromhetest, hasonlóan a Sky-hoz?

1., 1. Rigoberto Urán 2. Miguel Ángel López 3. Wilco Kelderman    Urán a konzisztencia, López elit hegyekben, Kelderman meg kipihent.
2., Bízom benne, de valahol nem tudom elhinni. Ha végigmegy hiba nélkül, akkor gond nélkül megnyeri, de a legkisebb hiba is komoly problémát okozhat.
3.. Sergio Padilla. Évek óta ott van a határon, nem jó TT-s (de idén nincs is sok), magasabb hegyeket sem bírja, de cserébe kiegyensúlyozott. Harmadik hétre lendül formába, most a vb-re való készülés is kedvezhet neki.
4.. Az alap taktikájuk változni fog, nem fognak annyit kontrollálni szerintem. David de la Cruz jó versenyzőalkat, sokat fejlődött. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy menet közben váltanak Kwiatra (ha jó formában van). Top10 alap lehet, de egy top5 sem lenne meglepő.
5.. Ez a csapat megint nagyon erős, de nekem kételyeim vannak. Ha itt sem tudnak élen menni, akkor nem tudom mi kell nekik...

1. 1. Richie Porte 2. Quintana 3. Miguel Angel Lopez
2. Remélem, megérdemelné. Mármint magát az esélyt, hogy tényleg csak tőle függjön egy verseny végig és ne jöjjön semmi közbe.
3. Enric Mas
4. Én őszintén szólva azt várom, hogy Kwiatkowski lesz a vezér:-) Ha nem előbb akkor utóbb.
5. Dominálni nem hiszem és megnyerni sem, de lesz emberük dobogón.

Sky végleges csapat a Vueltára ( mert eddig nem nagyon volt biztos ):

Michal Kwiatkowski
David de la Cruz
Teo Geoghegan Heart
Pavel Sivakov
Jonathan Castroviejo
Sergio Henao
Salvatore Puccio
Dylan van Baarle

Idézetet írta: firgabácsi Dátum augusztus 22, 2018, 12:36:18
Sky végleges csapat a Vueltára ( mert eddig nem nagyon volt biztos ):

Michal Kwiatkowski
David de la Cruz
Teo Geoghegan Heart
Pavel Sivakov
Jonathan Castroviejo
Sergio Henao
Salvatore Puccio
Dylan van Baarle

Az csúnya lenne, ha Sivakov saját tempóban szivatná Quintanát, de már bármit el tudok képzelni.  ;D

játékba, tippek:
1. s z a k a s z

1.  Oliveira
2.  Sagan
3.  Castroviejo
4.  Campenaerts
5.  Ryan Gibbons

1. szakasz

I. Sagan
II. Visconti
III. Kuss  :-)
IV. Formolo
V. Majka

Megjegyzés: Figyeljetek a testvérekre. Vannak egy páran...

Köszönjük a tippeket, csak így tovább srácok, a határidő az 1. szakaszra: szombat (augusztus 25.) 11:00
Táv: 8 km
Profil:



Pár nyilatkozat:
Thibaut Pinot: Nem szeretnék teljesen kikészülve eljutni Madridba. Napról-napra gondolkozom, meglátjuk, milyen a formám. De nekem a Vueltán kívül is lesznek még céljaim ebben az évben. Ott van például a vb és a Lombardia. Túl sok jó emléket nem őrzök a spanyol körről, 2014-ben például napszúrás miatt kellett feladnom a versenyt. Tudom, hogy Malagában kezdünk, nagyon délen, de épp ezért elég sokszor edzettem mostanában nagy hőségben. Az alap az lenne, hogy a lehető legtovább legyek ott az esélyesek mellett a hegyeken. Aztán a verseny felénél megnézzük, hol állok összetettben.

Richie Porte:
A motiváció megvan, ezzel nem lesz gond. Egy kicsit majd oda kell figyelnem magamra, a jobbos kanyarokat az átlagosnál is óvatosabban kell vennem. De ez a három hét tökéletesen formába tud hozni a világbajnokságra. Én eredetileg nem terveztem ezt a versenyt szóval az olyan srácok, akik Giróztak és alapból is jöttek volna a Vueltára, biztosan némi előnyben lesznek. Például Pinot. De nekem ez a három hét nem lesz teher vagy valamiféle kötelesség, épp ellenkezőleg. Indulni akartam a Vueltán. Jó lenne már végre befejezni egy háromhetest.

Fabio Aru: Nagyon izgalmas az idei útvonal. Lesz 9 hegyi befutó, szóval a támadási lehetőségek adottak. Ráadásul idén szerintem nem lesz egy kifejezetten domináns csapat, mint amilyen a Sky szokott lenni. Esélyesek? Yates szerintem megint jó lesz, és a Movistar is Quintanával kellően erősnek tűnik. Nibali szerintem a vb-re fog készülni, de én ezzel, meg a csapatkapitányi kérdésekkel még nem szeretnék foglalkozni. Csomót tekertünk már együtt a válogatottban, ezt a feladatot is meg fogjuk oldani. Én mostantól kizárólag a malagai rajtra koncentrálok.

Idézetet írta: Pozzato Dátum augusztus 21, 2018, 21:23:29
Pár kérdés, kis vitaindítónak:
Kik és milyen sorrendben végeznek a dobogón?
Mit gondoltok, Porte végre képes egy háromhetest komolyabb probléma nélkül lehozni?
Ki lehet az a versenyző, akire most nem gondolunk (nincsen ott a top favoritok között), de az összetettben odaérhet az első tízbe?
Mire képes a Sky egy klasszikus vezér nélkül?
Movistar tud-e végre végig dominálni egy háromhetest, hasonlóan a Sky-hoz?
1. 1. David de la Cruz, 2. Miguel Angel Lopez, 3. Rigoberto Uran.
2. Nem.
3. Gőzöm sincs.
4. Mire képes a Sky? Győzelemre.
5. Dominálni ugyan nem fognak, de amúgy nagyon jók.

1. szakasz

1. Rohan Dennis
2. Ion Izagirre
3. Peter Sagan
4. Victor Campenaerts
5. Stephen Cummings

1. szakasz
1. Dennis
2. Brandle
3. Campanaerts
4. Kwiatkowski
5. Oliveira

1.szakasz

1. R. Dennis
2. P. Sagan
3. M. Kwiatkowski
4. J. Castroviejo
5. V. Campanaerts

forrás: velo.hu

Az elmúlt két Tour de France-t egyaránt bukás miatt feladó Richie Porte pechszériája tovább folytatódik, két nappal a Vuelta a Espana rajtja előtt gyomorproblémák gyötrik, így kihagyta a hivatalos sajtótájékoztatót és a csapatbemutatót is.

,,Pillanatról-pillanatra figyeljük Richie állapotát, ami szerencsére nem vészes, a komolyabb problémák megelőzése érdekében azonban úgy döntöttünk, hogy nem vesz részt a Spanyol Körverseny csapatbemutatóján" – így Daniele Zaccaria a BMC orvosa.

Eközben a Trek-Segafredo hivatalosan is megerősítette, hogy két éves megállapodást írt alá az ausztrál versenyzővel, aki az év végén elhagyja az újjáalakuló BMC sorát.

1.Rafał Majka
2.Omar Fraile
3.Alejandro Valverde
4.George Bennett
5.Rohan Dennis

Idézetet írta: oakland23 Dátum augusztus 24, 2018, 15:27:29
forrás: velo.hu

Az elmúlt két Tour de France-t egyaránt bukás miatt feladó Richie Porte pechszériája tovább folytatódik, két nappal a Vuelta a Espana rajtja előtt gyomorproblémák gyötrik, így kihagyta a hivatalos sajtótájékoztatót és a csapatbemutatót is.

,,Pillanatról-pillanatra figyeljük Richie állapotát, ami szerencsére nem vészes, a komolyabb problémák megelőzése érdekében azonban úgy döntöttünk, hogy nem vesz részt a Spanyol Körverseny csapatbemutatóján" – így Daniele Zaccaria a BMC orvosa.

Eközben a Trek-Segafredo hivatalosan is megerősítette, hogy két éves megállapodást írt alá az ausztrál versenyzővel, aki az év végén elhagyja az újjáalakuló BMC sorát.

Erre már szavak nincsenek.  ::)