Szeptember 20, 2020, 00:49:28 am CEST

Szerző Téma: SfGuru Prémium  (Megtekintve 12809 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető csabax

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #120 Dátum: Január 11, 2020, 13:36:26 pm CET »
Lényegében egyetértek a napi limittel, viszont szerintem az az engedélyett napi 3 tipp olykor kevés lehet. Ugyanis - szerintem - azt is figyelembe kellene venni a napi korlátozásnál, hogy általában hétvégén rendeznek több sportrendezvényt, míg hétközben pedig általában kevesebbet rendeznek.
Tehát hétközben hiába van napi 3 tippre lehetőség, valószínú, hogy azon hetek kivételével, amikor hétközi fordulókat rendeznek a topligákban, nem igazán lesznek (azaz kevés lesz) olyan sportesemények, amelyekre tippet érdemes írni. Ellentétben ezzel hétvégenként immár több sportesemény lesz, azaz lenne mire írni előzeteseket, viszont akkor nem lehet 3-nál többet írni a korlátozás miatt. Akik pedig többet dolgoznak a valós életben vagy pedig egyéb másik okok miatt kevesebb a szabadidejük, s ezek miatt csak ritkábban írhatnak előzeteseket, náluk előfordulhat, hogy nem lesz lehetőségük teljesíteni a havi minimálisat sem.

Szerintem egy olyasmi megoldásban kellene gondolkoni a limit bevezetésénél, hogy - például - legyen 2 limit: az egyik hétközbenre, a másik pedig hétvégére (bár ez a hétvége nem szombat-vasárnapként értendő, hanem a sportrendezvények szempontjából értendő, vagyis péntek-szombat-vasárnap-hétfőként).
« Utoljára szerkesztve: Január 11, 2020, 17:37:56 pm CET írta csabax »

Nem elérhető oakland23

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #121 Dátum: Január 11, 2020, 15:35:15 pm CET »
Ha adminék átgondolják rendesen ezt a limitet, rájönnek ők is, hogy nem jó dolog. Vagy akkor legyen a napi limit 10, az már olyasmi, amire azt mondom, hogy OK. És akkor lényegében van is limit, meg nincs is  ;D

Nem elérhető gavrilo14

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #122 Dátum: Január 11, 2020, 19:47:11 pm CET »
Sziasztok,

Először én sem értettem a napi 3 tipp okát, de elolvasva a kommenteket (ellene), szerintem pont azt fogalmaztátok meg, hogy miért kell.

- a napi 6-7 elemzés azért legalább 10 ezer karakter. Ahhoz, hogy az  - tartalmilag és formailag is - minőségi  legyen, ahhoz eléggé oda kell koncentrálni és elég fárasztó tud lenni. Ráadásul a 4. után már nem hiszem, hogy nagyon lelkes vagy az írás iránt. Decemberben volt egy nap a hónap elején, mikor írtam vagy 5-öt. Utólag visszagondolva nem volt jó ötlet, mert totál leszívott. De ez a pont csak személyes vélemény.

- A fő célunknak (nekünk, mint elemzés íróknak) annak kellene lennie, hogy jó tippeket bocsátsunk ki (ha ránéztek az összesített listára, akkor láthatjátok, hogy ebből nem állunk túl jól továbbra sem. Ennél tudunk jobbak lenni). Ennek értelmében: ha van egy napra hét tipped, akkor biztos van rá mód, hogy ki tudod szelektálni belőle a három legerősebbet. 

- Így lehet nem lesz meg a havi minimum. Nincs semmi baj, ha egy-egy hónapban nincs meg. Szerintem a célunknak a hosszú távon elért pozitív teljesítménynek kellene lennie és nem annak, hogy teljesítsük a havi tízet. Ráadásul az éves versenynek köszönhetően már a havi 10 alatti tippek sem vesznek el. Egyébként, ha csak négy napod van a hónapban írni, akkor azzal már teljesíted a szintet. Azért ez nem sok egy hónapban. Illetve ha nagyon brutál négy tipped van egy napra, akkor meg tudod írni mindet. Max a negyediket elmented egy wordbe, és másnap bemásolod. Kb 5 perc alatt meg van.

- Most növelték meg majdnem 30%-kal a nyereményalapot, cserébe azért elvárható a mi teljesítményünkben a javulás. Adjunk tényleg értékes tippeket - annyit, amennyi van egy hónapban bennünk és ne legalább annyit, amennyi a minimum.

- Miért írom ezt le? Mert szeretnék itt a SF Guruban több értékes tipphez jutni. Illetve gondoljatok bele abba, hogy ezt a versenyt bárki nézheti, olvashatja az elemzéseket. Az is, aki itt van 5-10 éve és tapasztalt, illetve az is, aki tegnap regisztrált. Utóbbi lehet, hogy felmegy a SF Guru Prémiumba tipp ötletet nézni, mivel a nevéből (illetve a díjazásból) az jön le, hogy értünk hozzá. Valamilyen szinten értük is felelősek vagyunk, hogy ne adjunk csak azért egy tippet, mert van 20 percem írni és még kell egy tipp. Adjunk a minőségre!

Köszi, ha elolvastátok és remélem legalább részben azért egyetértetek!

szép estét,
gavrilo14

Nem elérhető SPF Admin

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #123 Dátum: Január 11, 2020, 21:04:44 pm CET »
Szerintem gavrilo14 összefoglalt mindent, és már sok hozzáfűznivaló ehhez nincs.

A mennyiség ne menjen a minőség kárára. Pontosan 4 nap alatt össze lehet hozni azt a limitet is, amivel már részesülhetsz a fix díjazásban.
A havi 50 elemzés, meg egy nagyon extrém határ kell, hogy maradjon. Tényleg csak akkor közelítsd meg, ha értéket látsz a tippekben, s mindezt még meg is tudod normálisan indokolni.

Van egy csomó mérkőzés szombaton? Hurrá! Szűrjél, s küldd be a legjobbakat.

A Prémiumnak az elsődleges célja, hogy minőségileg indokolt jó tippek szülessenek. Hamarosan összesítjük a tavalyi eredményeket, s nem szeretnék senkit sem megijeszteni, de jó lenne a tippdobálozással felhagyni.

Nem elérhető oakland23

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #124 Dátum: Január 12, 2020, 09:28:12 am CET »
Ok  :ok: Akk. maradjon a minimum 3.

Egyébként most függetlenül a napi limittől, bennem régóta fogalmazódik, hogy ha 2020-ban nem tudok +120 egységgel zárni minimum, akkor én magamtól kilépek, és átadom a helyem másnak, aki érdemes rá. Nyílván lesz rossz és jobb hónap, de ha ezt a havi +10 egységet átlagban nem tudom hozni, akkor a jelenlétem haszontalanná válik. Nem szoktam fogadalmakat tenni, de ezt megfogadom. Ezzel is motiválom magam, hogy ne küldjek be ezentúl olyan tippet, amiben nem bízom megfelelően.

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Nem elérhető hubika88

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #125 Dátum: Január 12, 2020, 09:52:12 am CET »
Az unibetes meccsek áthozatalát nem lehet valahogy meggyorsítani? az nb-s kézik mindig utolsó pillanatra érnek be, a 6 órás limit előtt egy órával  ;D

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Nem elérhető SPF Admin

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #126 Dátum: Január 12, 2020, 10:30:27 am CET »
Az unibetes meccsek áthozatalát nem lehet valahogy meggyorsítani? az nb-s kézik mindig utolsó pillanatra érnek be, a 6 órás limit előtt egy órával  ;D

Ha jól tudom óránként van frissítés, s sajnos náluk is későn jelenik meg, de még utánna nézünk, hogy mit tudunk tenni az ügyben.

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Sportfogadas.org

Exkluzív ajánlat!
« Válasz #126 Dátum: Január 12, 2020, 10:30:27 am CET »
5000 forint értékű ingyenes fogadás

Regisztrálj általunk az Unibethez és a regisztrációs bónuszod mellett egy 5.000 Forint értékű ingyenes fogadásban is részesülhetsz.

Kérdésed van ezzel kapcsolatban? Segítünk.


Nem elérhető Sound

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #127 Dátum: Január 12, 2020, 12:33:37 pm CET »
Sziasztok!

Annyit tennék hozzák, hogy nekem Minden Jó!!!
Köszönöm a játékot és, hogy benne lehetek. Lehet unalmas/sablonos a játékstílusom/tétrakás/alacsonyabb szorzó választás... és sok szövegnek sok az alja, de számomra így a szubjektív, így az önazonos az elmés ahogy csinálom, s ahogy teret adtok rá.

A 3tipp/nap szabályon lehet pörögni, az én stílusomnak ez is tökéletes, esetleg, ha nagyon nagy a hörgés lehet módosítani heti 12 maximumra, s akkor kijön valahogy a havi 50 is - remélem érthető voltam.

csupán a havi pozitív/negatív mérleg frusztrál - azaz, ha a plusszos elemzőkből kivonjuk a mínuszost, akkor összességében mennyit hoz a hónap...sajnos inkább visz, éves szinten meg tutti..Anno azért is kérdeztem meg, hogy csak akkor van-e jutalék, ha összességében plusszos az egész banda (itt jönne be az, hogy a játékosok nem csak magukért játszanak hanem kicsit egymásért is). Ki lehetne védeni a - 50-es hónapokat 43 elemzésből - kiegyensúlyozottabb lenne a rovat.

Továbbá elgondolkodtató egy korábbi felvetés - adott hónapban valaki elér egy minusz határt pl -30, vagy zsinórban 5 elemzése bukó, akkor abban a hónapban pihi/kizárás - folyt köv a következőben.

Biztonságossá tehető ez a játék - csak kevesebb 10-es tét kellene, mert nagyon duzzad a bukókkal a mínusz oldal. Lehet, hogy szabályozni kellene a tétet pl havi max kettő 10-es tét, kettő 9-es, 8-as, 7-es, 6-os, 5-ös, és innen lefelé elengedni - sztem javulna az összép. A pénz meg nem lenne kevesebb, ha valaki +15-el nyer meg egy hónapot, a többi 6 plusszos, meg +10 alatt lenne - sőt arányaiban talán igazságosabb is lenne az eloszlás.

Persze ez utóbbi ötletet fegyelmezett-határokat nem feszegető játékkal mindenki megtehetné maga is, de láthatóan nem teszi...

Üdv.:
Sound

Nem elérhető gavrilo14

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #128 Dátum: Január 12, 2020, 13:25:02 pm CET »

Biztonságossá tehető ez a játék - csak kevesebb 10-es tét kellene, mert nagyon duzzad a bukókkal a mínusz oldal. Lehet, hogy szabályozni kellene a tétet pl havi max kettő 10-es tét, kettő 9-es, 8-as, 7-es, 6-os, 5-ös, és innen lefelé elengedni - sztem javulna az összép. A pénz meg nem lenne kevesebb, ha valaki +15-el nyer meg egy hónapot, a többi 6 plusszos, meg +10 alatt lenne - sőt arányaiban talán igazságosabb is lenne az eloszlás.

Persze ez utóbbi ötletet fegyelmezett-határokat nem feszegető játékkal mindenki megtehetné maga is, de láthatóan nem teszi...

Üdv.:
Sound

@Sound

Nem hiszem, hogy ettől sokat javulna a helyzet. Gondolj bele, ha valakinek -5%-os RoI-ja van hosszú távon, abból nem fog tudni csinálni +3-at, attól, hogy jobban választja ki a tétet. Ráadásul lehet, hogy neki pont a 2-es tét fog jönni, míg a 3-as elmegy, így csak erőssebben rontja a RoI-t. Erre példa legjobban a korábbi főoldali cikkírásban tapasztaltak. Ugye ott korábban egy 10-es skálán kellett bejelölnünk, hogy milyen erősségű a tipp. Nem működött, így be lett vezetve az egység tétezés. Bár erre inkább @TiB tudna választ adni, hogy melyik módszer lett ott a nyerő. De mivel nem lett visszavezetve a 10-es skála azóta sem, így gondolom az egység tétezés.

A 10, 9, 8-as... limited ugyanebből az okból lenne előnytelen. Én például csak akkor írok Guruba, mikor biztos vagyok egy tippben, de nem írok róla főoldali elemzést. Ezért mindig a max tétet választom ki (és lám profitban vagyok);  míg ha nem erős a tippem, akkor hagyom. Ez önkontroll. Most gondolj bele, ha 2db 10-es tippet adhatnék egy hónapban, akkor az azt jelentené, hogy kettő nagyon erős tippem lehet (és mi van ha nekem van három vagy négy?). Azért ez nem sok. Viszont, ha hónap végén írnék egyet 2-es téttel, az mennyire lenne hiteles? Ki fogadná meg, ha én is 2/10 bízok csak benne a 10/10-esek után? (Ebből az jönne le, hogy csak azért írom meg, mert mondjuk kell még egy tipp a 10-hez, amit éppen szeretnénk elkerülni) Szerintem a jó megoldás az erősebb szelekció tippek terén, de ezt mindenkinek magának kell elvégeznie a játékával kapcsolatban. Keresni hol javulhat, kivennie azokat a tipp formákat, sportokat, ahol rendre veszteséget termel, illetve olyanra nem fogadni, amihez nem ért. A motiváció meg van, mivel nagy összegeket oszt szét az org, viszont ezért mindenki dolgozzon is meg. Én sokkal jobban hiszek abban, hogy a saját magunk játékával foglalkozzunk és próbáljunk javulni (ez összhangban van az utolsó mondatoddal) és ne szűk keretek közé fogni az elemzéseket. Ha valami hosszú távon nem megy, akkor persze jöhet a szabályozás (mint a napi 3 tipp maximalizálás), viszont ez a téterősség tipp limit 2, már drasztikus lépés lenne nekem. Ez csupán személyes vélemény és meglátás, lehet, hogy nincs igazam benne.

Abban teljesen egyetértek veled, hogy javulnunk kell, tehát ugyanabból a célból irkálok én is ide a fórumba, illetve osztom meg az ötleteimet és szemlátomast admin is azért vezette be az új dolgokat, hogy efelé haladjunk. Csak az ehhez vezető felvázolt utadat nem tartom logikusnak.

köszi,
gavrilo14

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Nem elérhető oakland23

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #129 Dátum: Január 12, 2020, 13:28:28 pm CET »
Ha már így beindult itt a párbeszéd, nem lehetne valahogy áthozni az unibettől a büntetőlapos opciókat? Csak ha nem túl nagy meló nektek persze.

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Nem elérhető SPF Admin

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #130 Dátum: Január 12, 2020, 14:03:04 pm CET »
Ha már így beindult itt a párbeszéd, nem lehetne valahogy áthozni az unibettől a büntetőlapos opciókat? Csak ha nem túl nagy meló nektek persze.

Amennyiben indokolható egy ilyesmi, akkor természetesen megpróbáljuk.

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Elérhető Szabcsi151

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #131 Dátum: Január 12, 2020, 16:45:51 pm CET »
Szerintem az ázsiai gólok és a szögletek is nagyon hiányoznak. Lehet, hogy sokkal több lenne  a "PUSH" tipp, de persze a vesztes is.

Nem elérhető zsivany20

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #132 Dátum: Január 13, 2020, 15:05:58 pm CET »
Ha már így beindult itt a párbeszéd, nem lehetne valahogy áthozni az unibettől a büntetőlapos opciókat? Csak ha nem túl nagy meló nektek persze.

Igen, a bővített kínálat nagyban segítene, nekem legalábbis mindenképp, sok sok olyan erős (vagyis általam erősnek gondolt) tippem van egy hónapban, amit nem tudok megírni, mert nincs az a piac a gurus kínálatban. Persze nem panasz ez, csak ha már témázunk, megemlítem, vagyis csatlakozom oak elvtárshoz!  :)

Nyilván itt az Unibet piacait használjuk, ha minden igaz... már az is extra lenne, ha valahogy azt nagyjából 1 az 1ben át lehetne húzni... !? Nem értek hozzá, hogy megy ez technikailag... mennyire megoldható stb...

Nem elérhető SPF Admin

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #133 Dátum: Január 13, 2020, 16:47:16 pm CET »
Idővel megpróbáljuk még bővíteni a tippelési lehetőségeket is.

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Nem elérhető vmlinuz

Re:SfGuru Prémium
« Válasz #134 Dátum: Január 15, 2020, 13:13:02 pm CET »
Ha már így beindult itt a párbeszéd, nem lehetne valahogy áthozni az unibettől a büntetőlapos opciókat? Csak ha nem túl nagy meló nektek persze.
Nem jutunk hozzá sem ehhez, sem a szögletekhez.

Sportfogadas.org

Bet365 forum felso 1
« Válasz #134 Dátum: Január 15, 2020, 13:13:02 pm CET »