Tour de France 2019

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


12. szakasz

1. Alaphilippe
2. Nibali
3. Ciccone
4. Zakarin
5. Woods

Holnap egyenkénti lesz - az egyetlen érdemi a verseny során -, kíváncsi vagyok, hogy ki tartalékolja az erejét arra. Próbáltam az emlékeimben kutatni, hogy mikor volt hasonló: hegyi etap - időfutam - hegyi etap. Ez ugyanis nagyon ritka a GT-k történetében. Általonosság az, hogy pihenőnap után van az időfutam (vagy előtte), illetve az utolsó szakaszok egyike, amikor már nincsen érdemben semmi.

A 2016-os Tour de France volt az egyik ilyen, mikor a második hétre beraktak egy kronót egy hegyi etap után (illetve egy sík szakasz elé). Akkor az alábbi eredmény született a hegyi szakaszon:
1. Thomas de Gendt
2. Serge Pauwels
3. Daniel Navarro
4. Stef Clement
5. Sylvian Chavanel

A szökés hazaért, főmezőny öt perc hátránnyal ért haza.

2013-ban a harmadik héten volt egy hasonló, hogy két hegyi etap közé sűrítették a kronót. Akkor az első hegyi szakaszon az alábbi eredmény született:
1. Rui Costa
2. Christophe Riblon
3. Arnold Jeannesson
4. Jérome Coppel
5. Andreas Klöden

A főmezőny 11 percre jött meg, lazára vették a napot. Ami nekem feltűnt, hogy Thomas De Gendt mindkét eltapon benne volt a szökésben (15. helyen jött meg, 1:09-es hátránnyal).

Azért lehet érdekes a mai szakasz, mert kedvezhet a szökésnek, de annyi összetett favorit van lőtávolon kívül jelenleg, hogy egy komoly verseny is kialakulhat. Egyrészről, mert az időfutamon a többségnek még nagyobb lehet a hátránya a két Ineos versenyzővel szemben (Bernal és Thomas), másrészről, mert most is lehet időt adni nekik. Thomas ugye ott van a legjobbak között az időfutamosok között, formája is rendben van. Bernal pedig óriásit fejlődött ebben a szakágban. Aki egy svájci körön 19 km alatt kap 19 mp-et a világ egyik, ha legjobbjától ilyen távon (Rohan Dennis), azzal komolyan számolni kell (mindezt úgy, hogy volt egy komolyabb mentése is, amikor Brailsford kapott egy enyhe szívrohamot: https://media0.giphy.com/media/jn7PmoWxBvZ7gnFnR8/giphy.gif ).

Aki 3 percen kívül van Alaphilippehez képest (Ineos párossal szemben 2 perc), annak mennie kell már most.. Bardet, Urán, Landa, Fuglsang, Barguil, Porte. Többiekkel azért nem foglalkoznék, mert vagy nem mennek a top10-ért vagy segítővé degradálódtak. A felsoroltak közül Bardet és Fuglsang az, aki jó lejtmenetben. Barguil még nem rossz, Porte... Őt ismerjük ( ::)), Urán kérdőjel, neki vannak jobb periódusai, de volt, mikor vakon volt. Landánál meg azon múlik minden, hogy a törzsfőnök milyen állapotban lesz.

És ami szintén fontos szerintem: Alaphilippe még mindig első. Kibírt egy olyan emelkedőt, ahol a legjobb hegyimenők rendre kaptak és csak a Thomas - Pinot páros bírt vele. Nekem van egy olyan érzésem, hogy a francia van annyira jó formában, hogy számolni kelljen vele. Nagyon jól mozog, időfutam fontos lehet, mert azért lássuk be, ment ő hasonló távokon kiválóan:
Critérium du Dauphiné (táv: 26,1 km): 7. hely, Wout van Aerttel szemben +59 mp, Tom Dumoulinnel szemben +12 mp.. Ez azért nem olyan rossz, olyanoknak adott minimum 20 másodpercet, mint Pinot, Porte... Quintana majd 40 másodperccel ment lassabbat, mint a francia, míg honfitársa, Bardet 1 perccel.
Ezen kívül nyert kronót Argentinában (Quintana 38 másodpercet kapott tőle), Baszk körverseny volt 4. (Thomas 20 másodpercet kapott tőle), Párizs-Nizzán volt dobogón. Összességében szerintem sokat fejlődött ebben a szakágban is, ha ma szökés lesz és a mezőny amerikázik, akkor lehet bepróbálom, hogy az időfutam után is a francián lesz a sárga trikó. Reménykedek egy minimum 4-es szorzóban..

Eléggé komoly szökés ment el, ennyi emberrel haza is érhetnek, ha okosan csinálják (plusz, ha hátul nem lesz nagy tempó). Összetettben senki sem veszélyes, vannak körülbelül 40-en elől, szépen növekszik az előnyük is. Van két hegy, másodikon lehet szerintem komoly szakadás. Azért akadnak elől jó hegyimenők, akik bírhatják ezt a körülbelül 23 km-nyi hegymenetet..

Idézetet írta: Pozzato Dátum július 18, 2019, 09:09:46
Örülök neki, hogy szóltál, máskor is nyugodtan, mint ahogyan a többiek is, ha hibát észleltek.  :ok:  Fáradt voltam már tegnap este, de igyekszem pontosabb lenni.

Más dolog:
A sprinter szakaszoknál nem volt ilyenből gond, de a hegyekben előjöhet az alábbi probléma: névegyezés.
Van pár versenyző, akiknek a vezetékneve megegyezik. Szeretném, ha az alábbi versenyzőknél a verseny végéig mindig jeleznétek (hirtelen ennyit találtam, aki releváns lehet), hogy melyikre gondoltatok:
Yates: Simon vagy Adam
Martin: Dan vagy Tony vagy Guillaume
De Gendt: Thomas vagy Aimé

Ha a névegyezés megtörténik és nincsen egyértelműsítés, akkor nem jár pont, hiába a találat. A mai szakasszal kapcsolatban szeretném, ha @Noppyka és @Rwilla tisztázná, hogy kikre gondolt pontosan.

Akik még nem tippeltek a 12. szakaszra:
@Bucak77 , @oakland23 és @hossa81

Legközelebb figyelej erre, de most nem volt jelentősége ahogyan látom 😁

12. szakasz hivatalos eredménye:  https://www.procyclingstats.com/race/tour-de-france/2019/stage-12
1. Simon Yates
2. Pello Bilbao
3. Gregor Mühlberger
4. Tiesj Benoot
5. Fabio Felline


Szakasz eredménye:
1. @Nezocsa 3 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @Ghastly 51 pont
2. @hossa81 50 pont
3. @Rwilla 47 pont
4. @peshark 46 pont
5. @Noppyka , @oakland23 és @LuckyBeny 42-42 pont
6. @Agot PSF 41 pont
7. @firgabácsi és @MessiÁs 40-40 pont
8. @BvB_09 és @prigioni1 37-37 pont
9. @Bucak77 36 pont
10. @Coutinho és @Assassin 33-33 pont
11. @sunik29 32 pont
12. @Nezocsa 23 pont
13. @RedMunchen 15 pont
14. @monet 12 pont
15. @Szabcsi151 és @olics 9-9 pont
16. @Punter 8 pont
17. @Gorriaran 3 pont
18. @Greipel 2 pont


@Nezocsa nagyon jól érzi ezeket az etapokat, már a másodikat nyerte, ahol a szökés hazaért.  :ok:
Egyelőre öten állnak két szakaszgyőzelemmel, eléggé kiegyenlített a mezőny: @Nezocsa , @peshark , @Ghastly , @hossa81 és @Rwilla 
Számoljátok át a pontokat, aztán jelezzétek, ha valami nem stimmel!

13. szakasz: Pau - Pau, 27.2 km (egyéni időfutam)
Tippelési határidő: július 19. 11:00

13.

1. W. van Aert
2. G. Thomas
3. T. Martin
4. J. Alaphilippe
5. S. Kung

13. Szakasz

1. Wout Van Aert
2. Geraint Thomas
3. Tony Martin
4. Yves Lampaert
5. Chad Haga

13. szakasz

1. Thomas
2. Van Aert
3. Tony Martin
4. Asgreen
5. Lampaert

13. szakasz

1. Thomas
2. Kruijswijk
3. Mas E.
4. Buchmann
5. Caruso D.

Tour de France: Jöhet egy meglepetés?

Két hegyi szakasz közé ékelődik be az egyenkénti időfutam, mely alaposan átírhatja az összetettet. Gazdát cserél a sárga trikó? Olvasd tovább


13. Szakasz

1.Van Aert, Wout
2.Thomas, Geraint
3.Andersen, Soren Kragh
4.Lampaert, Yves
5.Alaphilippe, Julian

13. szakasz

1. Van Aert
2. K. Asgreen
3. Lampaert
4. Thomas
5. Kragh Andersen

13. szakasz

1. Thomas
2. Van Aert
3. Lampaert
4. Haga
5. Martin

13.szakasz

1. Van Aert
2. Geraint Thomas
3. Tony Martin
4. Asgreen
5. Haga


13.szakasz

1. Van Aert
2. G.Thomas
3. K. Asgreen
4. Tony Martin
5. Stefan Kung