Tour de France 2019

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Unibet minden live fogadást törölt, hát persze, hogy a farok rossz végén voltam megint  ;D
Különösen fájt, hogy behúztam live H2H-ban, hogy Landa Pinot előtt végez 2.40-ért, gyakorlatilag nyertes tippet is sikerült törölniük. Egy igazán szar nap ez mindenféle szempontból.

Rövidített szakasz lesz holnap. 50nehany km es az utolsó hegy.

Érthetetlen számomra ez a szervezés, hogy az Alpokra nem készültek egy B-tervvel. A Giro d'Italián rögtön tudtak váltani, volt másik opció. Itt pedig levágják a szakasz felét. Ezzel lássuk be, hogy Alaphilippe számára is kedveznek, mert csak egy emelkedőt kell túlélnie..

Nem hiszem el, hogy nincsen másik emelkedő a környéken. Tudom, nem lehet egy nap leforgása alatt újból tervezni mindent, azonban, ha előre készülnek, megoldható lehetett volna. Ott a másik megoldás, amit nagyon jól írtak pár fórumon: egyenkénti időfutam. Levesznek egy 10-est a síkból és lesz egy 50 km-es hegyi kronó. Ez így viszont röhejes.

Idézetet írta: Pozzato Dátum július 27, 2019, 10:06:14
Érthetetlen számomra ez a szervezés, hogy az Alpokra nem készültek egy B-tervvel. A Giro d'Italián rögtön tudtak váltani, volt másik opció. Itt pedig levágják a szakasz felét. Ezzel lássuk be, hogy Alaphilippe számára is kedveznek, mert csak egy emelkedőt kell túlélnie..

Nem hiszem el, hogy nincsen másik emelkedő a környéken. Tudom, nem lehet egy nap leforgása alatt újból tervezni mindent, azonban, ha előre készülnek, megoldható lehetett volna. Ott a másik megoldás, amit nagyon jól írtak pár fórumon: egyenkénti időfutam. Levesznek egy 10-est a síkból és lesz egy 50 km-es hegyi kronó. Ez így viszont röhejes.

Így marad legalább francia dobogós... vicces.. de remélem ma nyélgázon adnak neki :)

Szerintem Alaphilippe így sem marad benn a 3-ban. Pöttyös trikóért folyó harc is más lesz így, mert csak egy HC hegy maradt, közben a tegnap megtett fogadások érvényesek maradtak. Még nem tudom, jól jövök-e ki belőle.

Alapjáraton szerintem Alaphilippe egy szimpatikus versenyző, nagy küzdő, megtesz mindent. Ezzel azonban a szervezők teszik majd unszimpatikussá, meg az alapjáraton rokonszenves francia korosztályt. Kevésbé "kreatívak" a mostaniak (Pinot, Bardet, Alaphilippe, Barguil, Gaudu stb.), mint akik 35-40 éve voltak. Azért egy Fignon vagy Hinault összehasonlíthatatlan a mostaniakkal. Ők korszakos zsenik voltak, de ahogyan a szervezők régen is, úgy most is különböző kedvezményekkel élnek honfitársaik felé. Az időfutamok csökkenése is okkal történt az elmúlt évtizedben, amiben nagy százalékban benne van, hogy a jelenlegi francia esélyesek gyengék a kronón (talán Alaphilippe hozhat változást). Oké, az is ott van, hogy a wattmérőzés által kialakult előnyöket próbálják ezzel ellensúlyozn, hogy ne redukálódjon le az első két hét után egy Dumoulin - Froome csatára a verseny, de kezd az egész röhejessé válni.

Az 1980-as versenyen például közel 200 kilométernyi időfutam volt, amiből 120 kilométer volt egyenkénti. Ott épp az ellenkezője volt. Abban az időszakban Bernard Hinault uralkodott, nyerte sorra a versenyeket. Készült a második duplájára (az első a Vuelta - Tour volt 1978-ból, abban az évben indult először GT-ken, rögtön nyert is kettőt), meg is nyerte a Girót egy nem túl veretes mezőnyben. Akkoriban nem volt majd másfél hónap pihenő a két verseny között, hanem alig telt el 2-3 hét és máris jött a francia körverseny. A szervezők megpróbáltak Hinault számára kedvező útvonalat összerakni, ahol van bőven egyenkénti, mert abban Hinault a többi összetett favorit előtt járt. Legnagyobb riválisa a holland Joop Zoetemelk volt.

Ők előtte való évben (1979) nagy csatát vívtak az első helyért. Akkoriban még Zoetemelk egy jóval gyengébb csapatban szerepelt, hegyekben adott a franciának, de kronókon elbukott 5 percet Hinault-val szemben. Összességében Hinault 3 perccel nyerte a Tour de France-ot abban az évben, szóval érezhető volt az időfutamok és a megfelelő csapatok jelentőssége. Zoetemelk viszont felkészült, eligazolt a korszak szupercsatához, a Peter Post által vezetett TI-Raleigh-hez, akik telis tele voltak sztárokkal. Világbajnokok segítették a holland versenyét (Jan Raas és Gerrie Knetemann). A szervezők viszont igyekeztek továbbra is a honfitársuk érdekét nézni: sok-sok időfutam. Teljesen tisztában volt vele Zoetemelk, hogy az egyenkéntiken kapni fog, de csapatidőfutamon (ilyen erős kerettel) és hegyekben hoznia kell Hinault-n.

Azzal viszont nem számolt, hogy Hinault a saját maga óriási tempójába fog belerokkani. Bal térdében meghúzódott egy ín a franciák sztárjának (nem tett jó neki az óriási tempó a lille-i szakaszon, ahol mostoha körülmények, kavicsok, szakadó eső volt, de Hinault csak ment, amíg ki nem osztott 2,5 percet a hollandnak), ami miatt végül fel kellett adnia a versenyt. A szervezők ötlete tehát nem jött be, mivel Hinault mohó volt. Már az első egyenkéntin is 1'16"-ot a Zoetemelk-nek, de ő még többet akart. Az első két hét során el akarta dönteni a versenyt, utána már csak pihenni akart a fárasztó Giro után és spórolni az erejével. Akkor még nem volt ilyen szintű erőbeosztás és tervezés egy szezonra. Érezte szerintem ezt Hinault is belül. Zoetemelk frissen ment a TdF-re, egy erős csapattal, korán meg akarta törni.

Hinault térnyerésének is köszönhető, hogy a 70-es évek végén (78-tól) ekkora mennyiségben voltak időfutamok. A szervezők próbáltak neki kedvezni, ahogyan az elmúlt években is a hazai versenyzőknek. Érdekes módon, mikor Bernard Thévenét vagy Raymond Poulidor versenyzett a 70-es évek első felében és közepén, akkor alig volt 50-70 kilométer időfutam. Mivel egyikük sem volt kiemelkedő a számban, ezért limitálni kellett a kronókat. Ott volt Eddy Merckx, aki rommá verte volna őket ott is. Poulidort a Bardet vagy Pinot-féle vonalba lehetne ma helyezni, érzésből ment, folyamatosan támadott. Érdekesség, hogy mikor a történelem egyik - ha nem a - legjobb időfutamosa Tour de France esélyes volt, akkor újból nagy távok voltak ebben a szegmensben. Jacques Anqeutilre gondolok, aki borzasztóan erős volt ebben a szakágban.

Emiatt az 1960-as években 100 kilométer körül (de sokszor felette) volt az időfutamok aránya. 1962-ben Anquetil 6 percet vert ezek révén a második belgára, aki összetettben 5 perccel kapott ki. Mindenki tisztában volt Anquetil képességeivel, mert 56-ban megdöntött az egyórás világrekordott. Sajnos ez ilyen, franciák mindig igyekeznek kedvezni a saját versenyzőiknek, persze, nem minden esetben igaz ez, de eléggé sokszor láthattunk erre példát a Tour történelme során.

Ez egy hősies verseny volt Alaphilippe-től de most már elfogyott a szerencséje.jövőre a frnciák építhetnének hozzá egy komoly csapatot,mert annélkül nem lesz esélye akármennyit fejlődik is.

Én már tudom a pontokat, de nem mondom meg.  ;D

20. szakaszra a tippjeiket:
Idézetet írta: sunik29 Dátum július 27, 2019, 10:47:19
1.Egan Bernal
2.Buchmann
3.Landa
4.Kruijswijk
5.Thomas

Idézetet írta: LuckyBeny Dátum július 27, 2019, 10:21:36
1. Simon Yates
2. Bernal
3. Thomas
4. Kruijswijk
5. Buchmann

Idézetet írta: Rwilla Dátum július 27, 2019, 09:23:57
1. S. Yates
2. J. Alaphilippe
3. E. Bernal
4. E. Buchmann
5. G. Thomas

Idézetet írta: hossa81 Dátum július 27, 2019, 08:50:39
1. S Yates
2. Landa
3. Kruiswijk
4. Bernal
5. G Thomas

Idézetet írta: oakland23 Dátum július 27, 2019, 08:22:58
1. Bernal
2. S. Yates
3. G. Thomas
4. Kruiswijk
5. Buchmann

Idézetet írta: Agot PSF Dátum július 27, 2019, 08:16:33
1. Landa
2. S. Yates
3. Bernal
4. Kruijskwijk
5. Quintana

Idézetet írta: MessiÁs Dátum július 27, 2019, 07:00:25
1. E Bernal
2. S Kruijswijk
3. S Yates
4. G Thomas
5. E Buchmann

Idézetet írta: peshark Dátum július 26, 2019, 23:35:44
1. E. Bernal
2. S. Yates
3. N. Quintana
4. M. Landa
5. G. Thomas

Idézetet írta: Ghastly Dátum július 26, 2019, 23:32:32
1. Egan Bernal
2. Geraint Thomas
3. Simon Yates
4. Mikel Landa
5. Steven Kruijswijk

Idézetet írta: firgabácsi Dátum július 26, 2019, 23:22:46
1. Bernal
2. Gaudu
3. Kruijswijk
4. Buchmann
5. Simon Yates

Idézetet írta: BvB_09 Dátum július 26, 2019, 22:24:12
1. Egan Bernal
2. Geraint Thomas
3. Simon Yates
4. Steven Kruijswijk
5. Julian Alaphilippe

Idézetet írta: prigioni1 Dátum július 26, 2019, 22:02:12
1. Bernal
2. Thomas
3. Landa
4. Simon Yates
5. Buchmann

Idézetet írta: Noppyka Dátum július 26, 2019, 21:13:21
1.Yates, Simon
2.Bernal, Egan
3.Quintana, Nairo
4.Kruijswijk, Steven
5.Thomas, Gerain

Idézetet írta: Nezocsa Dátum július 26, 2019, 21:08:46
1. RIGOBERTO URAN
2. STEVEN KRUIJSWIJK
3. EMANUEL BUCHMANN
4. EGAN BERNAL
5. Mikel LANDA

Idézetet írta: Coutinho Dátum július 26, 2019, 20:09:52
1. Egan Bernal
2. Simon Yates
3. Geraint Thomas
4. Steven Kruijswijk
5. Emanuel Buchmann

@Pozzato ezt a wattmérőzés kifejezést és annak jelentőségét kicsit kifejtenéd annak, aki csak lelkes 'műkedvelő'?! :)

A mai szakasz nekem csalódás volt; nagyon jó meglátás volt, ami elhangzott a verseny alatt: túl sok az olyan versenyző, aki megelégszik a TOP10-zel, az 5-tel, a 3-mal ..

20. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/tour-de-france/2019/stage-20
1. Vincenzo Nibali
2. Alejandro Valverde
3. Mikel Landa
4. Egan Bernal
5. Geraint Thomas

Szakasz eredménye:
1. @hossa81 és @sunik29 7-7 pont
2. @peshark és @prigioni1 5-5 pont
3. @Noppyka , @Nezocsa és @Rwilla 4-4 pont
4. @Ghastly 3 pont
5. @Coutinho , @BvB_09 , @MessiÁs , @oakland23 , @Agot PSF , @LuckyBeny 2-2 pont
6. @firgabácsi 1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @peshark 77 pont
2. @Ghastly és @hossa81 73-73 pont
3. @Rwilla 69 pont
4. @MessiÁs 67 pont
5. @Noppyka 66 pont
6. @Agot PSF és @firgabácsi 62-62 pont
7. @oakland23 és @BvB_09 61-61 pont
8. @LuckyBeny 60 pont
9. @sunik29 57 pont
10. @prigioni1 és @Coutinho 52-52 pont
11. @Nezocsa és @Assassin 46-46 pont
12. @Bucak77 45 pont
13. @RedMunchen 25 pont
14. @monet 12 pont
15. @olics és @Szabcsi151 9-9 pont
16. @Punter és @Greipel 8-8 pont
17. @Gorriaran 3 pont

Nagyon jól érezte @sunik29 és @hossa81 a csonka etapot, 7 ponttal nyertek magabiztosan  :ok: Ezzel összetettben 5-5 szakaszgyőzelemmel áll az élen @hossa81 és @peshark , míg mögöttük szorosan @Rwilla áll 4 győzelemmel.
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, szóljatok nyugodtan!
Holnap a tippelési határidő 16:00, mivel esti etap lesz, este 6 órától!

21. szakasz: Rambouillet - Paris, 121 km
Tippelési határidő: július 28. 16:00


Idézetet írta: Latzka Dátum július 27, 2019, 17:12:15
@Pozzato ezt a wattmérőzés kifejezést és annak jelentőségét kicsit kifejtenéd annak, aki csak lelkes 'műkedvelő'?! :)

A mai szakasz nekem csalódás volt; nagyon jó meglátás volt, ami elhangzott a verseny alatt: túl sok az olyan versenyző, aki megelégszik a TOP10-zel, az 5-tel, a 3-mal ..

Ezek csak az én meglátásaim @Latzka , biztosan akadnak olyan dolgok, amiket rosszul gondolok. Úgy vélem, hogy a wattmérők használata alapjaiban változtatta meg a kerékpársportot. Ezt először csak edzéseknél használták, de amint kitapasztalták a megfelelő használatát, jöhetett versenyeken is. A Sky ebben úttörő volt, Froome-nál tökélketesítették a rendszert, ahogyan ő hozta vissza a köztudatba a saját tempó fogalmát is. Ezen dolgok lényege, hogy nem tudsz tartósan a "vörös zónába" kerülni, magyarán a komfortzónádon kívül. Nem fogsz "meghalni" egy emelkedőn, mint mondjuk Alaphilippe a 15. szakaszon. Okosan osztod be az erőd, elmehet előled egy támadással a rivális, de ha nem képes folyamatosan nagyobb tempóra, hanem lassabb a te átlagodnál, akkor vissza fogod hozni. Ezt láthattuk számtalanszor az elmúlt években Froome kapcsán, de Tom Dumoulin is jól alkalmazta ezt.

Ez a versenyzési típus elsősorban az időfutamokban jeleskedő versenyzők számára kedvez. Ők képesek egy masszív nagy átlagteljesítményre. A Sky ezt úgy fejlesztette tovább, hogy felépített egy szupercsapatot mellé. Ez által volt egy elit wattmérős versenyzőjük, aki hatalmas tempóra volt képes támadások nélkül, míg a csapata 6-7 versenyzője képest volt ezt a tempót tartani a hegyen, így az összes versenyzőjük komfortzónán belül volt, amíg kellett. Gyakorlatialg egy ilyen csapattal elmehetett a célig a kiemelt versenyző és csak az utolsó 1-2 kilométeren volt támadás.

Látható volt az előző körversenyeken, hogy például Kwiatkowski is mennyire jól megtanulta ezt, de Poels sem volt mindig elit hegyimenő. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a többi klasszikus hegyimenő előnye leolvadt. Már nem jelentett előnyt, hogy jók a hegyekben, mivel Froome képes volt tartani a tempójukat, de legalábbis minimális hátránnyal megjönni. Hiába támadtak a Sky bedarálta őket, ezzel sajátították ki gyakorlatialg az összetett versenyt. Hiába épített közben csapatot a Movistar, esélyük sem volt.

Időfutamon pedig a Froome és Dumoulin fémjelezte társaság perceket osztott ki a többieknek. Ezeket viszont a hegyekben nem tudta visszahozni egy Quintana szintű bringás, mert akkora tempót mentek a többiek. Jó példa volt még Tom Dumoulin Giro-győzelme. Ott látszódott, hogy még csak csapat sem szükséges, mindössze megfelelő saját tempó és kellő hosszúságú időfutam. Ezek a versenyzők egy megfelelő mentális állapottal verhetetlenné válnak. Ezt próbálta ellensúlyozni az adott körverseny igazgatója. Rohamosan csökkent az időfutamok száma (és hosszússága), megpróbáltak mindent trükköt. Kevés volt, mert ilyen versenyzőket nagyon nehéz legyőzni.

A spanyol körversenynek volt erre egy kiváló válasza: rövid szakaszok, nagyon meredek és rövid hegyi befutókkal. Ez sok esetben megtréfálta Froome-ot (meg a hollandot). Ezt azonban nem lehet a végtelenségig vinni, mert akkor jön egy Alaphilippe típusú bringás, aki kihasználja az adandó alkalmat. Az idei Tour de France-on láthattuk, hogy milyen az, ha nincsen itt egy ilyen versenyzők (Froome, Dumoulin vagy Roglic). Szabad volt a vásár gyakorlatilag. Thomas talán még hozzájuk vehető lenne, de lássuk be, ő fejben sosem volt erős, nem bírta a nyomást. Tavalyi Touron is végig árnyékban versenyzett, ami jót tett neki és nyert (Roglic sincs még a két másik sztár szintjén).

Aki megtanulja a saját tempó megfelelő használatát, tudja kontrollálni a saját teljesítményét és elkerülni a "vörös zónáját", illetve megfelelő csapatot kap maga mellé, azt csak a csodával határos módon lehet megverni. Ezt adta a wattmérők használata a kerékpársportnak, hogy Froome vagy Dumoulin szintű bringások GT-győztesekké válhattak. Mielőtt nagyon degradáló lenne ez, nem ennek szánom. Ebben óriási munka van és önfegyelem. Látható volt párszor, hogy Froome sem bírt magával és próbált menni, de ez visszaütött neki is.

Ahogyan írtam, Froome győzelmei olyanok lennének, mintha Santiago Botero (4. helye volt a legjobb összetettben), Bobby Julich nyert volna. Ez azért kicsit túlzás, de mondjuk egy Abraham Olano kapcsán már lehetne hasonlóság, ő csak egy GT-t nyert. Az lett volna a reális, ha Froome az ő szintjét közelíti meg, mostani teljesítménye irreális a többiekkel szemben. A 90-es években is nyertek hozzá hasonló bringások GT-t, akik elsősorban kronókon voltak jók és hegyen kezdetben alig tudtak: Evgeni Berzin, Melcior Mauri és a már említett Abraham Olano. Ha azt nézzük, Froome pályafutása elején nem volt még csak jobb hegyimenő sem, ahogy Dumoulin sem, illetve a most említett hármas sem.

Ami jó az idei évben, hogy két olyan versenyző nyert, akik nem ezt a vonalat képviselik, ösztönből mennek, hegyekben jók (Bernal és Carapaz). Ez erőt adhat a többiek számára is, hogy van remény. Roglic veresége bizonyította, hogy kellő koncentráció nélkül ezzel sem lehet nyerni. Az új generációból talán Lennard Kamna lehet hasonló versenyző, látszik, hogy Sunweb tolja ebbe az irányba.

Szerintem a kerékpáros szövetség hibája, hogy ezt hagyták ennyi éven át. Nem a versenyzők számát kellett volna csökkenteni a GT-ken, esetleg kevesebb időfutamot beiktatni, hanem a wattmérőt végleg kiiktatni. Ezt a helyzetet okosan kihasználta Sky és felépítettek rá egy brandet, utána már ez a csapat működteti saját magát. Látható, hogy gyengébb bringásokkal is domináltak. Övék a jövő az egyik legtehetségesebb versenyző, nyáron megszerezhetnek egy újabbat (Carapaz), hosszú évekre biztosított a jövőjük. Anyagi háttért megteremtették, szóval nincsen mitől tartaniuk. Továbbra is a legerősebb versenyzőket igazolhatják le. Olyan szponzoruk lett, aki nem sajnálja a pénzt.

Régebben mérges voltam Froome-ra, mert úgy éreztem ez nem vezet jóra. Ma már nem, mert eszembe jutott Paolo Savoldelli esete. Ő nem volt soha elit a hegyekben, időfutamokban is közepes (bár az olasz mezőnyből kiemelkedett), viszont nem hiába hívták Il Falcónak (a Sólyom). Nyert két Girót, ami a lejtmeneteknek és kiváló taktikai érzékének volt köszönhető. Kihasználta és előnyére fordította a dolgokat, ahogyan Froome is teszi. Sarkosított összehasonlítás, mert Savoldelli az útvonal adta lehetőségekkel élt, míg Froome egy eszköz segítségével, de csak ilyen párhuzamra futotta tőlem.

#492 július 27, 2019, 19:31:41, csabax
Talán már nem is tűnik olyan hatalmas hülyeségnek már most fogadni brahiból Dylan van Baarle Top 3-as vagy Top 10-es helyezésére valamelyik jövő évi körversenyen.

Idézetet írta: csabax Dátum július 27, 2019, 19:03:00
Talán már nem is tűnik olyan hatalmas hülyeségnek már most fogadni brahiból Dylan van Baarle Top 3-as vagy Top 10-es helyezésére valamelyik jövő évi körversenyen.

Óriásit fejlődott Dylan az évek alatt. Emlékszem, egyszerű kronósként kezdte, majd rájöttek, hogy tud pavéra is menni, aztán jött a Sky-os szerződés és megtapasztalhattuk, hogy hegyen is halad. Ebben szerintem bőven lehetne majd érték egy Girón vagy Vueltán, ha nem lesz Bernalhoz hasonló erős ember a csapaton belül. Érdekes lehet azért jövőre az Ineos, ha Froome felgyógyul: Froome, Thomas, Bernal, Carapaz (?), Geoghegan Hart és Sivakov. Utóbbi kettő már ott kopogtat, jövőre már stabil top10-sek lehetnek. Kíváncsi vagyok, hogyan osztják meg a versenyeket. Mondjuk tuti, hogy Geoghegan Hart egyelőre egyheteseket kap majd stabilan, de ez akkor is még öt ember.

Amúgy Froome elkezdte az edzéseket, eléggé durván tolja a faszi, lehet tévedek és nem Joseba Beloki sorsára jut, hanem jövőre már újból esélyesként láthatjuk egy GT-n.
https://twitter.com/i/status/1153983012515848194

#494 július 27, 2019, 21:45:04, Pozzato
Az összetettre leadott tippek is nagyon izgalmasan alakulnak, heten voltak versenyekben az 5000 HUF főnyereményért. Már csak a ponttrikó maradt, papíron hatan vannak 4 ponton belül, de a matematika alapján mindössze ketten maradtak versenyben. Egyetlen helyezés dönt majd az összetett szempontjából! Holnap este fény derül annak a győztesére is. Az érdekesség annyi, hogy a hegyi trikó első három helyezettjét senki sem találta el.