Kisvárda FC

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


február 07, 2020, 17:40:19, SPF Admin
Kisvárda FC

Hogy mi található itt?

Értékes hírek, pletykák, egy helyen, melyek befolyásolhatják az illető csapat elkövetkezendő mérkőzésének alakulását, és nyilván ezáltal fogadásainkat is.

Sőt, tippek az elkövetkezendő mérkőzésekre, illetve ha szurkolója vagy e csapatnak, akkor megoszthatod a híreken kívül a gondolataid is a csapatra vonatkozóan.

Sziasztok!

Ha már megkaptuk ezt az új lehetőséget, akkor úgy illik, hogy Várda64 az az én nyissam meg az első hozzászólással, hisz biztos vagyok benne, hogy itt a fórumon én vagyok a Kisvárda legnagyobb szurkolója.  ;)
Pár sor magamról: Kisvárdán születtem (nem nehéz kitalálni, hogy mikor) és jelenleg is Kisvárdán élek. A labdarúgás szeretetét Apámtól örököltem, vele róttam a pályákat kelettől-nyugatig, északtól-délig az országban, s mint ilyen lettem Ferencváros szurkoló. Kisvárda NB I-be jutásával természetesen az érzelmi szálak változtak, de továbbra sem mindegy mikor mit játszik a Fradi. Viszont most már csak és kizárólag a Kisvárda miatt vagyok hajlandó több száz, ezer kilométert utazni egy-egy mérkőzésért. Azt viszont gyakran.  ;) Szerencsére a Párom elfogadja és megérti ezt a hobbim, de az is az igazsághoz tartozik, hogy az elején letisztáztuk, hogy jobb ha "elenged" a meccsre, mert ha nem akkor elmegyek engedély nélkül.  ;D

A csapat múltjával különösebben nem kívánok foglalkozni, mert az egyesület honlapján ( http://kisvardafc.hu/oldal/3/kisvarda-fc ) elég részletesen írnak róla.

Mint köztudott a 2018/2019-es szezonban jutottunk fel a magyar labdarúgás első osztályába és jelenleg is ott szerepelünk.
A csapat szurkolói csoportja "Várkerti Vitézek" néven fut, melynek természetesen tagja vagyok én is, és lehetőség szerint minden mérkőzésen képviseltetjük magunkat pályaválasztástól függetlenül.

A csapattal kapcsolatos legfrissebb hír, hogy tegnaptól Bódog Tamás a csapat vezetőedzője.
Holnap a Kaposvárral mérkőzünk meg a Várkerti Stadionban. Én ezt várom a találkozótól:
https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/328346

Bármilyen kérdésetek van Kisvárdával kapcsolatban szívesen állok rendelkezésetekre!

"Együtt a CSAPATÉRT,
Együtt KISVÁRDÁÉRT!"

Szöglet, fejjel gólpassz, ollózás a hálóba.


Idézetet írta: TiB Dátum február 08, 2020, 09:22:59
Szöglet, fejjel gólpassz, ollózás a hálóba.



Csak brazilosan. Ahogy szoktuk. ;D

Nálam egyébként mindenekfelett áll az ellenfél tisztelete mindaddig, amíg vissza nem él vele. (lásd.: Cseri  :bash: ) Nos, ebből kiindulva, nem lebecsülvén a Kaposvárt, van egy olyan érzésem, hogy ma a Grozav-Bumba-Viana háromszög nagyot fog villantani.  ;)


Megvan a Kisvárda első idei győzelme!


A mérkőzés hősének, a mesterhármast szerző Tishcler Patriknak a mezével.


Egy barátom, szurkolótársam kapta Patriktól az ereklyét. Velem csak egy fotó erejéig osztotta meg a kiváló teljesítményt nyújtó csatárunk mezét.  :)

@Várda64 gratuláok a győzelemhez! :ok: Kicsit furcsán alakult a mérkőzés; tiszta meccs volt vagy kissé télies? :P

Idézetet írta: Latzka Dátum február 08, 2020, 20:49:20
@Várda64 gratuláok a győzelemhez! :ok: Kicsit furcsán alakult a mérkőzés; tiszta meccs volt vagy kissé télies? :P

Köszi @Latzka:beerchug:
Nem mondanám, hogy bunda lett volna. Ment a Kaposvár, mint a mérgezett egér. Az összefoglalóikat nézve helyzeteik eddig is voltak, csak kihagyogatták őket. Most a semmiből is gólt szereztek.
Ha nincs az edzőváltás, ezt a meccset elbukjuk. Az ex-stábnál Patrik lett volna az utolsó akit előhúztak volna a tarsolyból. Bódognál szerencsére Ő volt az első. Ezért egyértelműen Bódog érkezésének tulajdonítom a győzelmet és annak, hogy a kritikus helyzetekben is higgadtak tudtunk maradni. A váratlan hátrányoknál sem pánikolt a csapat. Ami különösen tetszett az az, hogy az eddig alibi oldalpasszok helyett egyre több volt az előre irányuló mélységi passzunk. Meg legyünk őszinték, ennek a Kaposvárnak eddig még senki nem vert ötöt. Az hogy kaptunk hármat? Erre Bódog Tamás adta meg a választ a meccs utáni sajtótájékoztatón: "Inkább nyerjünk 5:3-ra, mint 1:0-ra."

Igen élvezetes meccs volt semleges nézőnek is, főleg a második félidő. A Kaposvár egyébként elég gólképes csapat pro és kontra, de ötöt azért nem szokott kapni.
Tischler nagy csere volt, ismerve őt abban biztos voltam hogy sok galibát fog okozni a kapu előtt fejjel, na de egy mesterhármas, ráadásul fejjel mind a hármat ... és asszem ezen kívül is volt még 2-3 fejese ami góllal kecsegtetett.
Ja, és hogy ki kapta meg a mezét? Talán nem haragszik meg érte:


Kis létszámú, de annál lelkesebb szurkolói csapattal vágunk neki a mai 650 kilométerünknek, hogy győzelemhez, de legalább pontszerzéshez segítsük a Kisvárdát. A kép láttán nem érhet bennünket az a vád, hogy félvállról vennénk a találkozót.  ;D :beerchug: ;D



Szombaton nagyon komoly, a kiesést is valószínűleg befolyásoló meccs jön. Kisvárda - Diósgyőr, mit vártok?
Én DNB2-re tenném mindent összevetve mert elég jó odds. Nyilván a Várdához való viszonyom miatt jobb lenne ha bukna a tipp :)
De mint sportfogadó, meg a két csapat formáját, téli igazolásokat stb. nézve ebben látok értéket leginkább.

Idézetet írta: firgabácsi Dátum február 20, 2020, 07:44:00
Szombaton nagyon komoly, a kiesést is valószínűleg befolyásoló meccs jön. Kisvárda - Diósgyőr, mit vártok?
Én DNB2-re tenném mindent összevetve mert elég jó odds. Nyilván a Várdához való viszonyom miatt jobb lenne ha bukna a tipp :)
De mint sportfogadó, meg a két csapat formáját, téli igazolásokat stb. nézve ebben látok értéket leginkább.

Az elmúlt (gyászos) hétvége legfelemelőbb pillanata volt, hogy @csacsa44 Barátom és kedves családja együtt szurkolt a Várkerti Vitézekkel:



Most egy nagyon komoly és tényleg fontos rangadó előtt állunk, de én nem rosálok különösebben a Diósgyőrtől. Sokkal inkább a játékvezetéstől...
A győzelem azért lenne fontos, mert van egy olyan érzésem, hogy az előző évekkel ellentétben ezúttal 11 győzelem feltétlenül kell majd a bennmaradáshoz. Köszönhető mindez a Kaposvár kritikán aluli teljesítményének. Ha ezt sikerülne behúzni, akkor a két kör utáni 8 győzelem már jó alapot szolgáltathatna az utolsó körre.
Feczkó csapatai ellen egyébként is jól szoktunk játszani.

Nem vagyunk túl boldogok, de menni kell tovább!



Amit 70.-75. percig csinált a csapat az teljesen rendben volt. Hogy miért lett ez mégis döntetlen? Szakértőkből nincs hiány, ezért sokan sokféleképpen megírták a dolgokat az interneten. ( sokan fotelból, mert onnan jobban látják  ;D )
Szerény véleményem szerint elfogyott a kondi. Ezzel egyenes arányban nőt a koncentráció hiánya és máris ugrott a győzelem.
A szomorú csak az, hogy ez már a sokadik olyan meccsünk, amikor a 75. perc után mennek el a pontok. Csak 2020-ban veszítettünk így 5 pontot. 1 a Fradi ellen, 2-2 a ZTE és a DVTK ellen. 2019-ben is volt három ilyen meccsünk. Fradi ellen 1 pont idegenben, Paks ellen 2 pont idegenben, ZTE ellen 2 pont itthon. Ez testvérek között is 10 pont és 4 győzelmi lehetőség elszalasztása. Sok.

Szerintem szimplán a Diósgyőr 19-re lapot húzott, nagyot kockáztattak, lehoztak egy védőt, helyére támadót küldtek be,  bejött Molnár ami utólag elég nagy húzás volt mert nagyon technikás, kicsiben jól játszik és ez kellett a végén, meg Egerszegi gólja is a végén. Végül is a két csere hozta vissza a sírból a dióknak lehet mondani.
Ezzel együtt egy simán megnyert meccs volt már, ezt le kellett volna hoznia Várdának, de még utolsó támadásnál is ott volt az esély amúgy 2-2 után, csak a kapus kezébe fejelték.
Vannak ilyen meccsek, a foci ilyen.

Újabb komoly téttel bíró mérkőzés a Várkertben:


Feltett szándékom volt egy gurus elemzés írása a találkozóról, de közben történt egy s' más itt Kisvárdán, ami igencsak elgondolkoztatott.
- Jelentős mennyiségű csapadék (hó) hullott ma szinte egész nap, így szinte kizárt, hogy elfogadható minőségű pálya várja a csapatokat holnap.
- A legfrissebb zuhanyhíradói pletykák egy edzésen történt nézeteltérésről is szólnak, mely nem biztos, hogy jó hatással lesz a csapat hangulatára.

Amennyire biztos voltam benne, hogy nyerünk, most annyira bizonytalan vagyok.....